A Maffia

2. évad - 9. rész

Emír

Amint megszakadt a hívás, azonnal elindultam, mert tudtam hogy valami baj történt. Ha Sergej bármit csinál a lányommal, én esküszöm meg fogom ölni őt. Emilynek pedig sosem bocsátom meg, hogy nem figyelt rá eléggé.

(...)

- Valaki elmondaná, hogy mégis mi a franc történt?
- A férjed megpróbált megölni minket. - szólaltam meg előlépve a sötétből.
- Tessék? - értetlenkedett Emily.
- Kérdezd csak meg tőle, hogy honnan szerezte az a lyukat az oldalán. - mutattam megvetően az irányába, majd közelebb sétáltam.
- Sergej? Sergej az istenért! Mondj már valamit! - rivallt rá Emily, amikor percek múlva sem válaszolt.
- A estély után úgy döntöttem, hogy elmegyek kocsikázni egy kicsit és kiszellőztetni a fejem. A semmiből megjelentek a kutyáikkal és megtámadtak engem. Persze amikor védeni próbáltam magam, az a kis szuka rám lőtt. - mutatott Alisonra. Nekem sem kellett több, azonnal megragadtam a nyakát és erősen a falhoz nyomtam. Hátranyúltam és előkaptam a pisztolyom majd a fejéhez szegeztem. Ő hangos nevetésben tört ki és úgy tett, mint aki nem fél a haláltól.
- Na ide figyelj! Először is ha még egyszer így beszélsz a lányomról, esküszöm meg foglak téged ölni. Másodszor pedig...
- A lányodról? - vágott közbe. - Szóval még nem tudja a kislány.
- Sergej! - morogtam rá, majd erősebben nyomtam a fejéhez a fegyverem.
- Szegény kislány. Semmit sem sejt.
- Apa! Miről beszél? - lépett közelebb Alison.
- Semmiről kicsim! - mondtam kissé felé fordítva a fejem. - Ne felejtsd el, hogy Marcus és Cayetana nem a te gyerekeid. El fogom venni őket tőled. Ezt jól vésd az eszedbe. - Arca pillanatok alatt falfehér lett. Rátapintottam a lényegre.
- Valaki elmondaná az igazat erről? - lépett közelebb Emily.
- Majd később mindent elmondunk de most hozd a gyerekeket és elmegyünk! - fogtam meg Emily csuklóját.
- Tessék?
- Gyere! Nem maradhatsz itt egy percnél sem tovább!
- Azt majd én eldöntöm! Addig innen egy tapodtat sem mozdulok, amíg nem tudom az igazat! Sergej, igaz amit állítanak?
- Úgy volt ahogy elmondtam. - mondta rezzenéstelen arccal, mire Alison szánakozóan megtapsolta.

- Hihetetlen, hogy képes vagy mindezek után még most is hazudni neki. Tönkretetted az életét!
- Sok mindent nem tudsz még kislány!
- Nem vagyok kíváncsi a mesédre! - vágott vissza.
- Ha már ennyire nagyon beleártottad magad a felnőttek dolgába, a helyedben a magánéletemben kutakodnék. Ki tudja mit titkolnak előtted.
- Te meg miről beszélsz?
- Ideje lenne, hogy megtudd ki az igazi apád!
- Sergej ha még egy szót szólsz... - léptem közelebb a kezemet a levegőbe emelve, de Alison elém állt és elsápadtam arccal mered Sergejre.
- Mit mondtál?
- Az igazi apádat megölték!
- Tessék?
- Alison Kylie Wilson. Ez az igazi neved. Az apádat megölte az a férfi, akit mindvégig az apádnak hittél. - mondta gúnyos mosoly kíséretében. Ekkor Alison kikapta a kezemből a pisztolyt és Sergej fejéhez nyomta.
- Nem veszem be a nevetséges mesédet. Ezzel próbálod menteni a bőrödet, de nálam ez nem jön be!
- Alison tedd le a fegyvert! Most! - léptem közelebb hozzá.
- Mindenki hazudott nekem. - suttogta alig hallhatóan. - Mindenki hazudott nekem! - kiabálta, majd a falhoz vágta a pisztolyt.
- Alison! - szóltam rá erélyesen, majd közelebb akartam menni hozzá de ő kezét felém tartva jelezte, hogy ne tegyem. Tudta az igazat. Rájött de úgy tett, mintha nem hinne Sergejnek. Emily szúrós pillantásokkal jutalmazott és meg is értem őt, hisz én neveltem ilyenné a lányom. Ő az én lányom! Senki másé.
- A kocsiban leszek. - motyogta Alison, majd elindult lefelé a lépcsőn.

- Gratulálok Emír! - mondta Emily megvetően.
- Gratulálsz? Gratulálsz? Szerintem kettőnk közül épp nekem lenne okom gratulálni.
- Nem én neveltem őt ilyenné.
- Pontosan! Én neveltem őt! Én! - mentem hozzá egyre közelebb, míg végül egy hajszál választott el minket egymástól - Ha aznap nem önállósítod magad és nem mész el akkor most minden máshogy lenne, de persze te nem bírsz a véreddel! Ezek után ne várd, hogy vissza kapod Alisont.
- Ezt nem teheted!
- De megtehetem! Alison az én lányom. Neked semmi közöd nincs hozzá! Aznap amikor lefeküdtél vele - mutattam Sergejre - azon az estén lemondtál rólunk. - erre már nem mondott semmit, csak elhűlve nézett rám, majd a padlót kezdte kémlelni - Készülj fel, hogy Marcust és Cayetanat is elveszem majd tőled. Én vagyok az apjuk és nem ez a senki. Te pedig... nem vagy alkalmas az anyaságra. - mondtam megvetően, majd otthagytam őket. Életemben nem voltam még ennyire dühös. Mérhetetlenül nagy gyűlöletet éreztem. Minden percet meg fogok bosszulni, amit elvettek tőlem!

(...)

- Miért nem mondtad el? - kérdezte halkan Alison, amikor beszálltam az autóba.
- Nem tudtam, hogy tegyem. Mike... vagyis az apád nagyon rossz ember volt.
- Tudom.
- Ho.... - kezdtem bele, de nem kellett sokat agyalnom, hisz rögtön tudtam a választ anélkül, hogy fel kellett volna tennem a kérdést - Igor.
- Akármennyire is fáj amiért elhallgattad ezt előlem, nekem akkor is te vagy az apukám és nem ő.
- Sajnálom kicsim! - néztem mélyen a szemébe, mire ő az ölembe mászott és hozzám bújt.
- Szeretlek Apa!
- Én is nagyon szeretlek!