A Maffia

7. rész

- Emily

El sem hiszem, hogy komolyan aggódom érte. Miért? Nem lenne szabad ezt csinálnom.
Amikor az 50-60 év körüli férfira néztem, eléggé feszültnek tűnt, úgyhogy arra gondoltam, hogy inkább lemegyek reggelizni és csinálok Emirnek is.
- Én most... hagylak titeket. - mondtam egy kellemes mosoly kíséretében, majd le is mentem a konyhába.
- Ácsi ácsi! Kishölgy! Veled meg mi történt? - állított meg Svetlana aggódóan, amikor meglátta Emir nyomait rajtam.
- Semmi!
- Az úr szobájából jöttél? - tudakolta, mire én csak mosolyogtam és lesütöttem a szemem - Jaj te lány! Jól elintézted magad.
Nem akartam magyarázkodni neki, szóval csak tovább mentem és elkezdtem palacsintát és gofrit sütni.

- Meghalt legalább? - ütötte meg egy ismerős hang a fülemet.
- Nem! És ne is álmodj róla! - ütöttem a kezére amint el akart venni egy palacsintát. - nem neked lesz.
- Hihetetlen vagy! Az egyik pillanatban még el akarsz menni, most meg reggelit csinálsz neki? Na jó! Megyek megnézem azt a faszt.
- A helyedben nem tenném. Bogdan bent van nála, meg amúgy sem lát szívesen.
- Nem te mondod meg nekem hogy mit csináljak! Te csak egy senki vagy ebben a házban, szóval jobban tennéd ha befognád a szádat! - mondta önelégülten.
- Glupyy trakh! (Hülye fasz!) - morogtam a palacsintás tányérral a kezemben, mire ő odalépett hozzám és felnevetett.
- Suka! (Kurva) - mondta ki, mire mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki.
Nem tudom miért de valahogy jól érzem most magam. Nem akarok hazamenni. Minden olyan jó.

(...)

- Figyelj csak! - szólalt meg Emir miközben tömte magába a reggelit. - ma este bál lesz, ahová eljön minden fontos befolyásos személy. Öltözz fel valami szép ruhába, de valami szexit vegyél fel! Hagy lássák csak, hogy milyen gyönyörű az én barátnőm. - mondta, mire én csak értetlenül néztem rá. Barátnő? Észrevette, hogy nem értem a helyzetet és a szemembe nézett.
- Ne haragudj! Csak tudod... olyan jó hogy itt vagy.
- Ez még korai. - mondtam majd felálltam az ágyról. - kellene valami ruha. Nincs egy göncöm sem. El akarok menni vásárolni. Most!
Nem tudtam mit mondani. Ki akarok végre szabadulni egy kicsit és talán látni szeretném a barátaimat is. Hiányoznak. Ez az ember... jogtalanul tart fogva engem az aranykalitkában, mégis élvezem a helyzetet.
- Ez most komoly? - nézett rám kérdőn, mire én csak kihúztam magam, karba tettem a kezem és bólintottam. - Aaah jó! Menj készülni! Én még befejezném a reggelim ha megengeded.
Ekkor rámosolyogtam és kimentem a szobából.

Amint beértem az én szobámba, rögtön elkezdtem készülődni. Választásom erre az öltözékre esett:

Épp leértem a nappaliba, amikor valami morgást hallottam magam mögül. Nem tudtam mi az, így gyanútlanul megfordultam, de amivel szembe találtam magam, arra nem számítottam. Egy hatalmasra nőtt Cane Corso állt velem szemben. Amikor a szemembe nézett, elkezdett közelíteni, majd lefeküdt a lábam elé. Amennyire nagy volt, annyira volt aranyos és bújós.

- Hogy hívnak szépségem? - beszéltem hozzá, majd Svetlana hangjára lettem figyelmes.
- Az istenit Hadész! Slezay s etogo dorogogo divana! (Szállj le arról a drága kanapéról!) - kiabált rá és a kezében lévő seprűvel kezdte kergetni Hadész pedig rohant Svetlana pedig utána, ami számomra elég vicces látvány volt. Nem sokkal később Emir is lejött az emeletről, de csak a fejét fogta és nevetett.
- Svetlana kedves! Nem volt még elég magának, hogy egész álló nap kergeti szerencsétlen kutyát?
- Uram! Ahogy ön mondaná, az a "szerencsétlen" kutya - rajzolt idézőjeleket a kezével a levegőbe - mindig bepiszkolja a padlót, a kanapéról ne is beszéljünk. Na és mindig csorog a nyála! Nem is tudom hogy van ennyi nyála egy kutyának.
Ekkor mindketten elnevettük magunkat, Svetlana pedig csak dühösen nézett, majd valami olyasmit mondott hogy reménytelenek vagyunk, de el is ment a dolgára.

- Na mehetünk? - kérdeztem izgatottan, mire ő csak nagyot nyelt és közelebb lépett hozzám.
- Nem tudtam hogy ilyen ruhát veszel fel.
- Talán nem tetszik? - akkor a derekamnál fogva magához rántott, kezét pedig az arcomra tette, majd onnan félig levezette a nyakamra. Kicsit összerezzentem, de hagytam neki. Lesz ami lesz.
- Elbűvölő vagy! - mondta, én pedig vártam arra hogy megcsókoljon, de nem tette. - Na menjünk! Nincs időnk egész álló nap!
Ekkor én a kezeimet a nyaka köré csavartam, és visszahúztam. Neki sem kellett több. Magához rántott és megcsókolt. Nagyon jó volt. Édes ajkai találkoztak az enyémmel. Még jó, hogy kapaszkodtam benne, különben elájulok.
Levegő hiányában elváltunk egymástól, majd belenéztem mogyoróbarna szemeibe, melyek izzottak a vágytól.
- Na megyünk akkor?
- Vy delayete eto napryamuyu, pravda? ( Direkt csinálod igaz? ) - mondta idegesen, mire én csak rámosolyogtam majd sarkon fordultam.

Már az autóban ültünk, mögöttünk pedig egy 4 tagból álló testőr csapat egy hatalmas Range Roverben.
- Rázzuk le őket. - mosolygott rám huncutul, mire én lehúztam az ablakot és bemutattam a minket követő gorilláknak.
Azonnal beletaposott a gázba és elkezdte előzgetni az előttünk haladó autókat. A hatalmas autó a nyomunkban volt, de ő sem adta fel egykönnyen. Behajtott egy kamion alá, ugyanis Bugatti autója olyan alacsony volt, hogy elfért alatta, és észrevétlenül le tudtunk hajtani egy félreeső utcába. Közben Emir telefonja végig csörgött, de nem érdekelte. Egyszer csak megállt az út szélén az erdő mellett, majd rám nézett.
- Ez kemény volt. Szerintem leráztuk őket! - mosolygott, majd a combomra vezette az egyik kezét.
- Most én jövök! Szállj ki! - utasítottam, mire ő csak értetlenül bámult maga elé! - Most!
Nem sokkal később helyet cseréltünk és lassan elindultam az autóval. Nagyon élveztem vezetni. Egyszerűen imádom. Egyre gyorsabban kezdtünk menni. Már a végén padlógázzal mentünk és még az sem érdekelt, hogy már a városon belül vagyunk. Gyakorlottan előzgettem, majd hirtelen befordultam egy parkolóba, egy magasabb autó mellé, így a fekete gyönyörűség nem látszódott.
- Huuh! - fújtam ki magam. - Ez jól esett!
- Hol tanultál így vezetni?
- Az idő és a rutin babám! - mosolyodtam el, mire ő csak felnevetett és a combomra rakta a kezét.

Elvesztünk egymás szemeiben, és abban a pillanatban azt akartam, hogy megálljon az idő.