Sokat gondolkodtam azon, amit Haroldnak mondtam. Magam sem tudom honnan volt merszem a szemébe mondani, amiket gondoltam, de valahogy megkönnyebbültem. Érdekes embernek tartom őt, szívesen megismerném, de mindig olyan távolinak tűnik. Bárcsak kicsit közelebb engedne... Csupán annyival, hogy megölelhessem... Jézusom Jane ne csináld ezt magaddal! Ne legyél olyan hülye, hogy megszeretsz egy ilyen seggfejet! Bárcsak itt lenne Nathen a lebilincselő zenéivel, azok úgy megnyugtattak a múltkor is. Szinte ebben a pillanatban csengettek. Az emeleti szobámból nyíló erkélyemről látni lehetett ki áll a kapuban. Emlegetett szamár... Nathan állt egyik lábáról a másikra, miközben nyakát nyújtva próbált átkukucskálni a sűrű bokor-kerítésen. Lesuhantam a hallba, ahol volt a kapu nyitója is, és hamar beengedtem. Hál' Istennek Alexander nem lesz itthon még pár napig, ugyanis az egyik partnercég vezetője meghívta egy nyaralás szerűségre így kora ősszel. Legalább őket idegesíti nem engem.
-Szia, hát te mit keresel itt? - mosolyogtam rá, miután szorosan megöleltem.
-Kicsit kutakodtam utánad bevallom, - hajtotta le zavartan a fejét - és így megtudtam, hogy ebben a palotában tengődsz. Szóval jöttem kimenteni a hercegnőt, alias téged.
A belső kislány énem, aki a hercegre várt fehér lovon, legszívesebben felsikkantott volna, annyira megörült a válasznak. Ám mire a számhoz ért, elhalkult és egy meglepett nyöszörgés jött ki. Újra szorosan átfontam karjaimmal testét, majd belefúrtam az arcom a mellkasába. Alig ismertem ezt a srácot, mégis annyira fontos lett nekem.
-Hát rendben, menjünk. Egy pillant, összekészülök, addig gyere. -felvezettem a szobámba, ahol lehuppant az ágyamra és érdeklődve szemlélte a, szinte lakosztályt megszégyenítő nagyságú hálómat.
Bementem a fürdőmbe, ahol felkaptam magamra valami élhető ruhát, majd gyorsan visszasiettem Nathan-hoz, aki éppen a polcomnál állt és szemlélte a múltból megmaradt, számomra felbecsülhetetlen értékű tárgyakat.
-Emlékek? - kérdezte felém sem fordulva.
-Olyasmi, igen. A legtöbb még az apámtól van, ha már ő maga nem lehet velünk.
Biztosan érdekelte mi történt, de tiszteltben tartott és nem faggatott tovább.
-Akkor mehetünk? - léptem oda hozzá.
-Persze, vezessen hercegnő! - kicsit hátrébb libbent és meghajolt.
Hangosan felnevettem, annyira jól esett, amit tesz.
Már az étkezőn is túljutottunk, amikor az anyám toppant be a bejárati ajtón. Meglepetten vonta fel a szemöldökét és tekintete köztem és Nathan közt cikázott.
-Hát ő meg kicsoda kicsim? - állapodott meg rajtam szúrós szemmel.
Mielőtt átlendülhettem volna sokkos állapotomon, Nathan előre mozdult, s kezet nyújtva anyámnak bemutatkozott.
-Nathan vagyok, Jane-nel egy, az iskolája által szervezett közösségi programon ismerkedtünk meg a barátaink által. - ez úgy volt hazugság, ahogy van, de nem tudtam érte haragudni, mivel anyámék nem tudták, hogy bulizni voltunk.
-Nagyon örülök Nathan, én Jane anyukája vagyok. - kínos csönd telepedett ránk. Tudtam, hogy anyámat mi érdekli, de nem igazán akartam választ adni neki én, mert, ha Nathan nem baráti kapcsolatot akar, akkor megsérthetem.
-Jane-nel hamar összebarátkozunk, így gondoltam elviszem a partra beszélgetni, illetve uzsonnázni. - anyám hosszasan méregette Nathant, de végül megenyhülve bólintott.
Láttam rajta, hogy Nathan stílusától függetlenül szimpatikus neki a srác és szívesen töltene vele még időt.
-Hát rajta menjetek. Nate, ha szabad így hívjalak, elviszitek az egyik kocsit ? - olyan hamar szaladt fel a szemöldököm szinte a homlokom tetejére, hogy magam is meglepődtem. Ilyet sosem hallottam anyám szájából. Ezt még a legjobb barátnőmnek sem ajánlotta fel soha sem.
-Köszönöm asszonyom, de én azt terveztem, hogy sétálunk. - hárított kedvesen Nathan.
Hamar elköszöntünk anyámtól és már kint is termettünk az utcán. Nálam ekkor jött el az idő, hogy kifújjam a bent tartott hatalmas levegőt.
-Na.. - nevetett fel Nate - ennyire nem kell parázni.Engem szeretnek az anyukák. - kacsintott rám bénán.
Minden féléről beszéltünk azon a napon, de volt, hogy csak néztük a tenger csillogó habjait egymásnak dőlve. Ezen délután alatt annyi mindent megtudtam Nateről, hogy úgy érzem, már születésem óta ismerem. Persze, ez eléggé közhely, de értelmet nyert ez a kijelentés számomra.
Úgy gondoltam az lenne fair vele szembe, ha megmutatnám én is neki azokat a helyeket, amik közel állnak a szívemhez. Így este 6 körül ott ültünk a halott utcában, a tetőn, ahol Harolddal is összefutottam párszor. Néztük, ahogyan a Nap egyre erőtlenebbül simít végig orcánkon.
-Nagyon gyönyörű. Sokat jelent neked ez a hely? - néz rám Nate.
-Régen ebben a házban laktunk. - válaszolok remegő hangon.
Nem akartam elérzékenyülni semmilyen esetben sem, de ez a téma teljesen kicsinál.
-Ne feszegessem, ugye? - nemlegesen megráztam a fejem.
Ő megértően bólintott és felajánlotta az egyik fülesét. Beindította azt a lejátszási listát, amit múltkor, a bulin is játszatott, ezért nem hallhattuk, hogy még valaki érkezett.
---
Sziasztok! nem tudom ki olvassa még ezt a könyvet, de nagyon köszönöm hogy nem adta még fel, attól függetlenül, hogy eléggé ritkán akadnak részek.
Arra gondoltam, hogy próbálok egy rendszert felállítani, hogy pl 2 hetente lenne egy rész. Ez így hogy teetszene nektek? Vagy van valami más elképzelés ezzel kapcsolatban?
Na mindegy szép napot és köszönöm <3
