Flares-Lángok

15.

~•Moe Davids•~

Idegesen túrtam a hajamba és az előttem lévő fotelben terpeszkedő fiút figyeltem. -Emlékszem amikor anya elráncigált velünk egyszer a templomba. -Kuncogott fel az emlék hatására, ami engem is mosolygásra késztetett. -Kifutottam a mise kezdete után. -Fejezem be a történetet. Nagyon kicsik voltunk és megijedtem a paptól aki hatalmas mosollyal kérdezte meg a nevem. -Anya alig bírt magyarázkodni! -Nevet fel újra a fiú és aztán közelebb hajol hozzám. -Isten mindenhol ott van és nyújtja feléd a kezét amit csak megkellene fognod Moe! -Mondta komolyan és a hajába túrt. -El kell fogadnod, hogy ha van ördög akkor van Isten is és ő tudd csak megmenteni! -Daxton ideges volt rám és teljesen jogosan. Khalil vagyis az apán tegnap bejelentette, hogy van két hetem elfogadni, hogy félig angyal vagyok és azt is, hogy egyetlen egy esélyem van ha elfogadom Istent és segítséget kérek. Kezdtem belátni, hogy ha a szeretteim mellet akarok maradni, rá fogok szorulni arra hogy térdelve könyörögjek egy alaknak aki eddig annyit foglalkozott velem, hogy megszámolni sem tudom. -Lydia este sikított. -Teszem az arcom a tenyerembe. -Még mindig baromi ijesztő. -Daxton megfogta a kezem és simogatni kezdi a kézfejemet. -Azt álmodta, hogy egy koporsóban fekszik és én vagyok mellette. -Egy hangos sóhaj hagyja el az ajkaim. -Csak amíg ő élt addig én halott voltam. -Daxton meg szorította a kezem majd elengedte. -Ha készen állsz, mi itt leszünk melletted! -Tápászkodott fel a kanapéról és sétált ki a konyhába. Azt hiszem, meg kell próbálom, megszólítani ott fent valakit!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Fogalmam sincs hol kezdjem. -Egy lemondó sóhajt eresztek ki az ajkaim közül. -Rengeteg mindent éltem meg amióta anyuval ide költöztünk és talán ez az eddigi legnehezebb feladat amire sikerült rá vennem magamat! -Nevetek fel, hihetetlenül abszurd volt az egész. -Szeretném ha segítenél, ha megbontanád az eljegyzésem, mert te vagy az egyetlen aki felbonthatja! Kérlek szépen, segíts nekem! -Egy könnycsepp hagyja el a szememet. -Élni akarok, szerelmes akarok lenni, a barátaimmal nevetni, anyával filmezni és Derekkel beszélgetni. Szeretném boldoggá tenni Lydia Martint! Utazni, világot látni és szeretnék felnevelni legalább egy gyereket. -Megakadok a sírás miatt, majd az összekulcsolt kezeimre hajtom a fejem. -Nem akarok vissza menni oda! Nem akarok este a halálos sikításokra és könyörgésekre felébredni amik még most is kisértenek! Nem akarok Lucius felesége lenni! -Újabb lemondó sóhaj hagyja el az ajkaim és megpróbálom magam összeszedni egy kicsit. -Kérlek, segíts Istenem! -Suttogom és megtörlöm a szemeimet, beharapom az ajkam, érzem a vérem fémes ízèt, de nem foglalkozom vele, helyette csak várok. Várok valami csodát, valami vissza jelzést egy kis szellőt, akármit, de a csend szinte hasítható a szobába. Felállok és az ajtóhoz lépek, hogy elhagyjam a szobát és elköszönjek a családomtól, holnap eljön értem Lucius és magával vissz, ezen úgy látszik már senki sem akar változtatni. A nappaliban Khalil áll, egyedül ő van ott és vakítóan ragyogó. -Lányom! -Szólít meg és egy hatalmas mosoly terül el az ajkain. -Választanod kell! -Foglal helyet az egyik fotelbe, keresztbe teszi a lábait és az egyik kanapéra int, helyet foglalók. -Velem jöhetsz, megszabadulva az eljegyzéstől és Lydia őrangyala leszel. -Felhúzom a szemöldököm. -Vagy? -Szólok bele ő pedig megköszörüli a torkát. -Vagy pedig felbontjuk az eljegyzést, viszont valaki mást kell helyette választanod. Akihez hozzá lesz kötve az életed és ezt sose mondhatod el neki. -Felhúzom a szemöldököm. -Ha valakihez hozzá rendeled az életed, ő lesz a te horgonyod és ha elveszted te is vele veszel! -Ez komolynak hangoz és elégé biztos voltam benne, hogy van valami kis betűs rész amit nem ártana tudnom, de nem érdekelt. -Lydia Martin. -Ejtem ki a nevét. -Hozzá akarom kapcsolni az életem. -Jelentem ki határozottan apám pedig elmosolyodik. -Tökéletes választás! -Kacsint és eltűnik, vele megy a vakító fény is és a nappaliban újra sötétség lesz. A tenyerembe temettem a fejem, amikor hirtelen felkapcsolódik a villany. -Hát te nem tudsz aludni? -Szólal meg egy halk, kellemes hang és aztán egy puha kéz simul a vállamra. -Rosszat álmodtál? -Kérdezte én pedig felemelem a fejem és a tekintettem azonnal kapcsolódik Lydia zöld íriszeivel. -Minden rendben. -Mosolygok rá ő pedig egy puszit nyom az arcomra. -Gyere menjünk vissza, hideg nélküled az ágy! -Kulcsolja össze az ujjainkat és felhúz a kanapéról. Viszont mielőtt elindulna vissza rántom és a szabad kezemet az arcára simítom. -Szeretlek! -Csókolom meg, és szinte a testem azonnal megnyugvást talál. Otthon érzem magam Lydia Martin közelében és ezt mostmár senki sem veheti el tőlem, senki!