Around The World

Part Twelve

A Bahrein-i kirohanásom óta eltelt bő egy hónap. Jelenleg Portugáliában tartózkodunk a szezon harmadik futam hétvégéjén. Itt a javítási lehetőség, hisz az elmúlt két futamon nem úgy teljesítettem, ahogy kellett volna. Bahreinben összetörtem az autót, Imolában pedig csak a kilencedik lettem. Ezzel szemben Norris Bahreinben a negyedik lett, Imolában pedig harmadik. Szóval épp itt az ideje, hogy elkezdjem én is gyűjtögetni a pontokat, ha nem szeretnék még jobban lemaradni.

Az időmérőn sikerült megszereznem az ötödik rajthelyet, ami nem is olyan rossz, onnan még akár nyerhetek is. Vagyis az lenne a cél.

A szálloda szobámba beérve úgy éreztem, hogy muszáj valakivel beszélnem, hogy holnap ne csesszem el megint a versenyt, így egy gyors fürdés és étkezés után hívtam fel édesanyámat.

-Szia édesem.-szólt bele, amint felvette a telefont.

-Szia anya. Mi újság? Hogy vagytok?-sajnos az éven még nem voltak a versenyemen, de remélem ez hamarosan változni fog.

-Itt sose történik semmi sem drágám, mindig ugyan az van, munka munka és munka, meg egy kis pihenés. Mi jól vagyunk, a fiúk iskolába járnak és mindig valami hülyeségen törik a fejüket.-nem is említettem, karácsonykor a srácok előálltak azzal a hírrel, hogy abba hagyják a versenyzést, mivel őket ez már nem teszi boldoggá.-De te hogy vagy életem?

-Félek anyu, félek, hogy holnap is elrontok valamit és a csapat kirak vagy elküld, hogy nekik nem kell olyan pilóta, aki elfelejtette, hogy hogy kell versenyeznie.-öntöttem ki a szívem édesanyámnak.-Anya, nem vagyok benne biztos, hogy én ezt csinálni szeretném még. Haza akarok menni.-sírtam el magam.

-Oh édesem. Ilyen meg se forduljon a fejedben, hisz te erre születtél. Tudom, hogy nehéz, hogy állandóan távol vagy, és még ő is állandóan a közeledben van, de ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnod az álmaidat. Mit szólna hozzá Zak, ha azt mondanád neki, hogy te ezt nem csinálod tovább? Vagy mit szólnának a testvéreid? Akiknek te vagy a példaképük, még ha ezt nem is hangoztatják. Kislányom, annyi mindenen keresztül mentél már, annyi mindennel meg harcoltál, hogy nőként ott lehess abban a sportban, ahova mindig is elakartál jutni. És sikerült, ott vagy. Úgyhogy nehogy nekem itt felad egy fiú miatt. Legyél szívtelen, legyél önző és csak magadra koncentrálj.

-Köszönöm anya, hogy itt vagy nekem. Nagyon szeretlek.-törölgettem meg a szemem, mivel igaza volt, annyi mindenen mentem keresztül azért, hogy most itt legyek, nem adhatom most fel.

-Én is nagyon szeretlek. Nagyon büszkék vagyunk rád.-ez kellett, hogy anyával beszéljek és haljam, hogy büszkék rám.

••••

Vasárnap kellő magabiztossággal és egy tetoválással a kezemen jelentem meg a pályán. Pár óra múlva pedig megnyertem a szezonban az első versenyem. Az autóból kiszállva a csapat nyakába ugrottam, miközben a sisak alatt folytak a könnyeim, de ezek öröm könnyek voltak. Miután levettem a sisakom Lando lépett oda hozzám.

-Gratulálok Törpi.-a becenév hallatán a szívem összeszorult, de aztán eszembe jutottak anyukám szavai, valamint a kezemen lévő szavacska, ami a SZÍVTELEN-t takarja.-Megérdemelted ezt a győzelmet.-húzta halvány mosolyra az ajkait.

-Köszönöm Lando. Gratulálok a negyedik helyedhez.-mondtam neki, majd ott is hagytam, hogy mehessek riportot adni.
Le mentek a sablon kérdések, én pedig már indultam volna a dobogóra, amikor a riporter csaj úgy döntött, hogy feltesz nekem még egy kérdést.

-Abby. Mi volt ez az előbbi kis jelenet itt Lando Norrissal?-a mosoly lefagyott az arcomról.

-Szerintem senkinek semmi köze hozzá, valamint ez nem tartozik hozzá a verseny eredményemhez.-hagytam ott a túl kiváncsi riportert. Mi a picsáért nem lehet mással foglalkozni, csak és kizárólag a nem létező kapcsolatunkkal.

••••

-Hogy vagy?-kérdezte meg Pierre Gasly miután visszaértünk a hotelbe és felértünk a szobámba. Gasly-val az elmúlt időben szoros barátságot kötöttünk, ő az akivel mindent megtudok beszélni, mivel neki is volt már nehezebb időszaka.

-Teljesen jól vagyok, te hogy vagy?-nyilván elhitte, hogy minden a legnagyobb rendben van.

-Ezt te se gondolod komolyan, hogy el is hiszem. Láttam és hallottam is mi volt a díjátadó előtt. Ne foglalkozz a riporterekkel, te csak légy önmagad.-nem tudom, hogy lett volna e folytatása és ez már sose derül ki, mivel valaki megzavarta azzal, hogy kopogtatott az ajtómon.

-Mit szeretnél?-néztem Landora, aki az ajtómban állt.

-Beszélhetnénk?-kérdezte halkan, szinte már suttogta a szavakat.

-Nekünk nincs miről beszélnünk.-néztem a szemébe, hogy megértse komolyan gondolom.

-Nem, már tényleg nincs.-nézett el a vállam felett.-Sok boldogságot.-mondta egy gúnyos mosollyal az arcán, majd el is hagyta a szobám környékét.

Helcsoo evribadi!🙋🏼‍♀️
Itt mindig leírom, hogy itt az új rész, de ezt most kihagyom, mert mért ne.
Elkell, hogy mondjam, hogy vészesen közeledünk a történet végéhez. Az egyik szemem sír, a másik meg mosolyog. Örülök, hogy végül sikerült befejeznem a történetet, de elszomorít, hogy ez ennyi volt.☹️

Na de meséljetek, milyen volt az első hetetek újra a suliba?

Vigyázzatok magatokra. És ne feledjétek már csak négy hét és nyári szünet.🥰