🍿5.rész🍿

1.7K 84 1
                                    

- Jimin, hagyjál már!- lököm el.

- De Tae! Az a szexi pasi ki nézett magának, haza fuvarozott! Mire vársz még?! Tuti bejössz neki!- már bánom, hogy mondtam neki bármit is.

- Jimin! Shhhhh.- teszem mutatóujjam a szájára.- Nem akarok tőle semmit. Érted?- erre bólint és elveszem a kezem, mentünk tovább az egyetemre.

Szerencsére utána elkezdet másról fecsegni. Na igen, ez az én barátom. Mindenről tud beszélni amiről csak akar, sokszor fáj tőle a fejem, de mindig végig hallgatom. A prof előtt beértünk órára, szépen ki pakoltam a füzetemet és három tollat. Ma úgy gondoltam nem hozom be a laptopomat, meg amúgyis jobban szeretek írni mint billentyűzetet használni. Régi módi vagyok, de nem bánom egyáltalán.

- Óra után uzsi az udvaron?- néz rám Jimin.

- Jó hogy!- vigyorgok rá, amit viszonoz. Óra után a szokásos helyünkre ki is mentünk.

Leültünk a padra a fák alá és csöndben enni kezdtünk. Én szendvicset hoztam meg egy almát, barátom pedig gyrost hozott amit vett suli előtt.

- Jimin hoztál inni vallót? Én otthon felejtettem.- húzom el a szám.

- Jaj, TaeTae. Szerencse, hogy a fejed a nyakadon van.- adja kezembe kóláját.

- Megmentettél.- vigyorgok rá.

- Na? Nézd csak ki van ott!- mutat a suli elé, a bagósok.

- Nem érdekel.- mondom semlegesen.- Most van még egy több okom, miért nem jön be.- adom vissza neki az üveget.

- Nézd már a jó oldalát!- ezért el kezdtem tanulmányozni.

A szokásos rosszfiús külsöje, kicsit fúj a szél ezért haja kócos, de ez is jól áll neki. A mérgező bűzrudat, cseresznye színű ajkai közzé veszi és beleszív. Majd kiengedi a füstöt ajkai közül, a hamut pedig lerázza. Most veszem észre milyen férfias kezei vannak, még innen a távolból is. Meg rázom fejem, nem gondolhatok ilyenekre.

- Nincs jó oldala.- hazudtolom meg magamat.

- Reménytelen vagy.- sóhajt fel.

Sziasztok Tiglánaim🐯❤️
Nagyon vigyázzatok magatokra❤️
És várjátok a részeket, próbálkozom❤️
És ezeket itt hagyom xd

Sziasztok Tiglánaim🐯❤️Nagyon vigyázzatok magatokra❤️És várjátok a részeket, próbálkozom❤️És ezeket itt hagyom xd

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

💞💞💞💞💞💞💞💞

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

💞💞💞💞💞💞💞💞

Popcorn✔︎𝘁𝗮𝗲𝗴𝗴𝘂𝗸  (Befejezett)Where stories live. Discover now