Színtolvaj [BEFEJEZETT]

3. rész - Hömpölygő arany

– Megszállott vagy.

– Csak elhivatott.

– Ez csak egy festmény, haver. Jegyre megy, nem torokra.

Jinyoung csücsörített, és vállat vont, miközben becsukta maga mögött a műterem ajtaját.

– A modell – mondta lassan, áhítattal átitatott szavakkal. – Van valami a modellben. Olyan különös, olyan...

– Szürke – közölte Mark unottan. – Haver, az arcát nem tudom felidézni, pedig órákon keresztül azt bámultam. Túlreagálod.

Jinyoung mellkasa mégis elszorult, mikor rágondolt.

* * *

A fiú csintalanul mosolygott.

Az emelvényen állva nézett le rá, és az ajkán a mosolyt mintha Jinyoung keltette volna életre. A fiú habozva a festményre nézett, majd vissza a fiúra, és az a mosoly ugyanaz volt. Ugyanott hasította fel az ajkát egy árnyék, és ugyanott húzódott apró redő az arcán, ahol ő tegnap megfestette.

Pedig Jinyoung nem is emlékezett, hogy valóban látta volna az árnyékot, vagy látta volna a ráncot a fiú szájának sarkában; egyszerűen csak anatómiai ismereteit követve festette őket oda, ahol lennie kellett volna, ha képes lett volna látni a fiú színeit és azok játékát fakó bőrén.

És most, mikor a festék már rászáradt a vászonra, a modell arcán is ott ült az árnyék, és ott mélyedt a barázda, ahová ő azt tegnap festette.

Jinyoung nem bírta rávenni a kezeit, hogy alkossanak. Csak ült a széken, és megbabonázva meredt a modellre, aki huncutul, hívogatóan figyelte őt.

A fiú szeme élő kígyó volt, és úgy cikázott a testén, mintha ketté akarná roppantani. Jinyoung arca tüzelt a pillantása alatt, le kellett sütnie a szemét, úgy érezte, lángra kap.

Fekete. A fiú szeme fekete.

Ecset, festék, vászon.

Feketére festette a szemet.

Ecset, festék, vászon.

Vörösre festette az ajkakat.

Ecset, festék, vászon.

Arany csillanást húzott derekának erőteljes íve mentén.

– Jackson.

Jinyoung pislogott.

– Ez a nevem.

Jinyoung nyelt, bólintott. Hirtelen túl közeli lett, túl intim. A vásznán még meg sem száradt a festék.

– Tetszik ez a szín az arcodon.

Jinyoung nem igazán kapott levegőt, mikor a fiú becsukta maga mögött az ajtót.

* * *

– Ez már komolyan nevetséges!

Jinyoung ökölbeszorított kézzel állt, felháborodva meredt a vászonra.

Eltűntek a színek.

Az egész napi munkája, amikor is pezsgő lávafolyammá és lüktető jéggé varázsolta Jacksont, egyszerűen eltűnt!

A színei mintha kifakultak volna, eltűnt volna belőlük az élet, és már nem pezsgett és nem lüketett, és nem látta benne Jacksont sem, aki tegnap este izzó tűzzé változtatta a vérét.