Egyrészesek

A sebesség szerelmesei

Ez lesz az első éles versenyem. Iszonyú nehéz volt már idáig is eljutni, és bár csukott szemmel is szét, aztán összeszerelek egy kocsit, ez egy más szint. Több körös alkalmassági vizsgákon és teszteken kellett átmennem, hogy itt lehessek, de kibaszott büszke vagyok magamra, mert végül itt vagyok. A világ legjobb sofőrjei versenyeznek, és a világ legjobb szerelői vannak a segítségükre. Ráadásul nem egy szar kis sokadrangú csapatnak dolgozom, hanem hivatalosan is a Red Bullnál fogok kereket cserélni a Monacói Nagydíjon. Nagyon izgulok, ez egyértelmű, de ennek ellenére is alig várom a holnapot, mert az már komoly megmérettetés lesz. Ma minden versenyzőnek pihenőnap van, a szabadedzéseken túl vannak, ami nekünk is jó, mert nem stresszelnek minket se a jelenlétükkel, így tét nélkül már ezredszer cserélünk kereket. De lehet, hogy milliószor, nem is tudom, csak azt, hogy kezdek kimerülni, de szerencsére a nap is a vége felé tart. Holnap viszont időmérő, és az legalább olyan fontos, mint maga a futam, nagyon sok múlik rajta, és előre stresszelek miatta. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Senki sem szerencsétlenkedhet.

Ma többen is úgy döntenek, elmennek valamit enni, kicsit le a tengerpartra lazítani a holnapi nagy nap előtt, de én képtelen vagyok rá. Inkább csak a szobámban maradok, mivel a csapat szponzorai állnak mindent, rendelek is a szobámba vacsorát, aztán csak fekszem az ágyban, és bámulom a tévét. Sokat nem értek belőle, mert csak érintőlegesen tudok valamicskét franciául, de kellemesen elaltat legalább. A holnapnak tökéletesnek kell lennie. Nem okozhatok csalódást se magamnak, se a csapatnak. Max is szigorú versenyző, de Louis még nála is komolyabban veszi ezt a versenyt, és nyilván senkit se lehet hibáztatni érte. Ez az életük. A verseny, az autók, a sebesség, a száguldás. Itt minden értük van, mi is értük vagyunk, hogy megnyerhessék a versenyt. A Red Bull elképesztő eredményeket produkál ebben a szezonban, Louis talán még soha nem hozott ilyen eredményeket, és gyakran előfordul, hogy mindketten együtt állhatnak a dobogón, mert az első háromban végeznek. Pedig egyébként nem gyakori, hogy egy csapatból ketten is ott álljanak. Mióta Tomlinson a Red Bullnál versenyez, a csapatot is egyre komolyabban veszik. Az egyetlen hátulütője, hogy Louis tényleg véresen komolyan veszi a dolgokat, ezért hatalmas a nyomás mindenkin. Az egész csapaton. Rajtunk talán a legnagyobb, mert egy apró hiba elég, hogy minden végzetes legyen.

Reggel még az ébresztőmnél is hamarabb kelek, kényelmesen van időm lezuhanyozni, hajat is moshatok, és teljesen frissen, fitten érek le az étterembe, hogy a többiekkel együtt megreggelizzek. Itt van ő is. Louis szája fülig ér, ahogy Maxszel és a csapatfőnökökkel, menedzserekkel reggeliznek. Jó formában van, látszik rajta, és ez megmosolyogtat. Elképesztő érzés lenne a dobogó legfelső fokán látni őt azok után, hogy én cserélek neki kereket. Minden versenyző, minden csapat tisztában van vele, hogy nélkülünk semmire se mennének. Mi nem csak szerelők vagyunk, és soha nem is így kezelnek minket. Talán ez vonzott igazán, amikor elhatároztam, hogy itt akarok dolgozni. Emlékszem, apa milyen elképesztően büszke volt rám és biztatott. Anya is örült, mellettem állt végig, de azért párszor megjegyezte, hogy mennyire stresszes munka, és sokkal egyszerűbb lenne csak nyitnom egy hatalmas autóműhelyet. Gyerekkorom óta az volt az álmom. Egy saját műhely. Autókkal dolgozni. Mert ez nem munka, ez a hobbim, a szenvedélyem. Aztán minél többet néztem Forma 1-et a tévében apámmal hétvégenként, annál biztosabb voltam benne, hogy már nem elég a műhely. Nem elég, hogy a saját főnököm legyek, nem ez a szakma csúcsa. Forma 1-es autókat akarok szerelni, fejleszteni, és a csapat kiemelkedő tagja lenni. És itt vagyok. Megcsináltam. A legelőkelőbb monte carlói szálloda éttermében ülök, és mellettem reggelizik Louis, Max és mindenki, aki számít. Egy csapat vagyunk. Hihetetlen még belegondolni is, mert az egész annyira szürreális. Már néhány éve úgy nézem a versenyt, hogy tudatosan Louis-nak szurkolok, mert az eleje óta látom benne azt, amit akkor még kevesen. Az alázatot az autó felé, alázatot a sport felé. Aztán megnéztem vele egy interjút, ahol elmesélte, hogy Schumacher miatt csinálja az egészet. Gyerekkora óta imádta őt, rajongott érte, és minden héten azért könyörgött az apjának, hogy vigye ki a helyi gokart pályára. Az apja pedig kivitte, sőt egy idő után tagsági bérletet is vett neki, és itt kezdődött valójában a kicsi Louis karrierje. Az apja belé vetett bizalmával és hitével. Ez a srác gyerekkora óta arra készült, hogy egy nap majd Schumacher mellett állhasson a dobogóra. Azt volt a vágya, hogy legyőzhesse őt, hogy a példaképe fölé kerekedhessen, de hiába. Ez már soha nem fog megtörténni, és amikor elkeseredve, szinte könnyes szemekkel vallott erről, borzasztóan sajnáltam. Mindkettejüket. De egy-két éve már látom, hogy mit művel. Talán csak én látom, mert még soha nem is beszélt róla, de előttem nem titok. Ha nem győzheti le Schumachert magát, akkor meghódítja az összes rekordját, hogy örökre beírja a nevét a motorsport történelmébe, lehetőleg Schumacher elé. Szurkolok neki azért, hogy sikerüljön. Most pedig már a keze alatt is dolgozom a sikeréért. Elképesztő érzés az egész. Itt ülünk, már mindenki egyenruhában, mert innen egyenesen a pályára megyünk, és még mindig idegen a Red Bull logós felső, a térdvédős overál, mintha nem is magamat látnám, amikor lenézek. A mai időmérőt az egész családom, minden barátom nézni fogja. Tudom, sose a szerelők a sztárok, mégis egy kicsit annak érzem magam.