AFFECTION - vonzódás [LMBTQ+]

I. Fejezet

Szakadt az eső, mikor a kávézó felé siettem. Könnyed léptekkel ugrottam át a pocsolyákat. Nem csak én voltam az egyetlen, aki esernyő híján fedezéket keresett a vihar elől, habár én egyéb céllal mentem a Kitty Cat kávézóba. Ahogy beléptem, apró csengőszó hallatszott, felettem, ami az új vendég érkezését volt hivatott jelezni. Hátrazúztam a kapucnim, és sietve arrébb léptem, mert éreztem, útban vagyok a mögöttem tolongó embereknek. Megpróbáltam a sarokba húzódni, és meghúzni magam, már amennyire a 180 centiméteremmel tudtam. Feszülten néztem körül a lányt keresve, akire a kép alapján illett a leírás. Barna hajam a halántékomon kis kontyba fogtam össze, vagyis valami olyasmibe, mivel a tincsek össze vissza kiálltak belőle, arcom keretező tincseim, amik alja lilára volt festve, pedig teljesen kiszabadultak a gumi szorításából, és lustán lógtak arcom mellett, nyakam csiklandozva. Mélyet sóhajtottam. Kellett nekem ennyire levágni. 

- Carter Blake? - hallottam egy vidáman csengő hangot, mire felkaptam a fejem. 

A pult mögött rózsaszín ruhában, fehér kötényes lány sürgött forgott, arca egy részén fehér volt a liszttől, ruháján kávé és süteményfoltok díszelegtek, de mintha nem zavarta volna, és ahogy látom, a vendégeket se. Elég sokan voltak, még így záráshoz közel is. A lány a többi dolgozóhoz hasonlóan béna fekete cicafüles hajpántot viselt, amivel pink haját hátrasimította, hogy ne lógjon az arcába. Feltűnő jelenség volt és... nagyon rózsaszín. Vidám mosollyal az arcán intett nekem, mire zavartan közelebb mentem. 

- Korán jöttél. De semmi baj. Igyekszem sietni. Csak most kicsit nagy a hajtás. - magyarázta, miközben ezer dolgot csinált egyszerre. Legalábbis nekem úgy tűnt, mivel olyan gyorsan dolgozott.

- Kiyoko? - kérdeztem bizonytalanul.

- Látsz itt más rózsaszín hajú lányt? - mosolygott, rám sem nézve, miközben tökéletes szívecskét rajzolt egy kávé tetejére. 

- N...em... - toporogtam esetlenül. 

- Ülj csak le. Kérsz valamit? Én állom. - csacsogta.

- Én nem...

- Kévázol? Vagy inkább tea? Forró csoki?

- Kávé. 

Rám nézett, és gyorsan végigmért fekete szemeivel. Összerezzentem, úgy éreztem, egészen a vesémbe lát velük. 

- Feketén, cukor nélkül, kis tejjel. 

- Honnan tudtad? - döbbentem meg.

Kiyoko csak felnevetett és vállat vont. 

- Női megérzés. Régóta dolgozom már itt. Húsz perc és végzünk, és a tied vagyok. - szavai hallatán éreztem, hogy elönti a pír az arcom, és sietve egy szabad boxba húzódtam. 

Az asztalra könyököltem, és beletúrtam a hajamba. Tincseim kibomlottak, a vékony gumi pedig elszakadt, rakoncátlan tincsem pedig arcomba hullottak, ahogy lehajtottam a fejem. Izgultam. Rettentően izgultam. Kiyoko volt a nagy lehetőségem arra, hogy egy újabb lépést tegyek a függetlenségem felé, hogy anyagilag a saját lábamon állhassak, és ne kelljen a szüleimtől függenem. Egy kisvárosban, Evergarden-ben étem, amióta az eszemet tudom. Másfél éve végeztem a gimivel, és megállás nélkül dolgoztam hogy elszabaduljak abból a porfészekből. Tudom, a neve megtévesztően hat. Képtelen voltam otthon maradni. Egyszerűen nem bírtam tovább. Nem bírtam, hogy minden áldott nap meg kell játszanom magam, és elnyomni azt, aki igazán vagyok. Mindezt a szüleim, főleg apám miatt. Most, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem a szabadságom, nem ronthatom el. 

Hála legidősebb nővéremnek, Alisonnak, ideiglenesen odaköltözhettem hozzá az egyik közeli nagyvárosba. 

- Szigorúan csak ideiglenesen, Carter. - mondta komolyan, miközben pár hónapos kisbabáját próbálta meg büfiztetni. Már a második gyereke volt. Egy kis lakásban éltek Dalton belvárosában, egy csendesebb, parkokkal tarkított részen - Lassan már nekünk is szűkös lesz a lakás. Most hogy a lányok ilyen gyorsan nőnek...