Áttörök

3.Fejezet

Gianna

Mikor kinyitom a szemeimet,meg dőrzsölöm a szémhélyam,és két gyönyörű óceán szemekkel kapcsolódik össze a tekintetem. Engem figyel,míg én nem tudom levenni a szemem,a hófehér tejszínű csupasz bőréröl. Csak néz szüntelenül,közben alig észrevehetően pislog párat. Közelebb csúszok hozzá az ágyon,és bátran a hóra emlékeztető tincseibe vezetem az újjaimat. Csendben hagyja,csak a rózsaszín duzzadt ajkai nyílnak meg.  Elbűvölve megérintem az arcát,és lassan,lehunyt szemekkel közeledek az ajkaihoz.

- Gianna - kislányom,ébresztett az ismerős hang. - Ébredj - és ezzel még szűnik az álom. Megszűnik a varázslat,és rá kell jönnöm hogy a fele sem volt valódi.

- Anya - meredek rá álmos tekintettel,miután fel nyitom az íriszeim.

- Jóreggelt - Anya az új ágyamon ül,és most lehajol hozzám. Kezeit a homlokomra vezeti,onnan pedig megsimogatja a hajamat.

- Nekedis -  válaszolom mosolyogva. Lassan felülök, Anya pedig a mellettem lévő komód felé nyújtja a kezét.

- Mutasd a tenyered - utasít. Engedelmesen elé tartom, és elszőrnyedve pillantok le a gyógyszerre ami a kezemebe pottyan. - Tessék itt a víz - nyomja a szabad kezembe.

- Ennek sosem lesz vége ugye? - kérdezem,de szokás szerint,bedobom a pirulát a nyelvem hegyére,és lehúzom a vízzel.

- Te is tudod hogy nem - mondja. Ám szemeiben látom a szomoruság jelét. Aztán csak felsóhajt,és le rakja a poharat a komódra,mihint vissza adom. - Őltözz fel,és gyere le reggelizni - áll fel. Bólintok,és  amikor ő elhagyja a szobát,az ágyam szélére ülök,és próbálok vissza emlékezni az álmomra.Végül hagyom a fenébe az értelmetlen gondolatokat, és fel tápászkodom. Egyszerűen és otthoniasan felőltözöm, aztán megigazítom az ágyamat,majd kisétálok az ajtón. Ám amint kilépek,meg torpanok az ajtónak szorítva a hátamat.

A szőke hajú srác,vagyis inkább mondanám hogy a hófehér hajú srác,egyszerre lép ki velem együtt a saját szobájából,ami majd hogynem az enyémmel van szemben. Ezért tisztán látom,hogy a fiú,akiről még véletlenül sem képzeltem volna,hogy a Braxton család fia,épp nekem háttal csukja be a szobája ajtaját.  Vállára dobja a fekete iskola táskáját,és miután furcsa módon kulcsra zárja a szobája ajtaját,meg pőrdül,mintha megérezné a jelenlétem. Amint a szemembe néz,hátra nyúlok,hogy megszorítsam a kilincset. És magamban pedig csak imádkozom, hogy ne kössön belém.

Ám ő csak barátságtalan és unott tekintettel végig néz rajtam,aztán szónélkül eltűnik a folyosón. Meg könnyebbűlve ki fújom a levegőm,de egy dolog nem hagy nyugodni. Vajon mért zárja a szobáját?  Aztán meg rázom a fejem,és arra gondolok hogy talán csak félti a cuccait. Mert háth valljuk be,mi csak idegenek vagyunk ebben házban. Na nem mintha elakarnák tőle cselni valamit.

A konyhában űltem,míg Anya a tűzhelynél szorgoskodott. Le hajtott fejjel a tányéromra meredtem,és a vilámmal kavargattam,vagyis halászgattam a tojás rántottát. Nem voltam éhes,inkább csak unotkoztam,és gondolkodtam.

- Te mit gondolsz róla - csúszot ki hírtelen a számon. Anya kérdésemre kíváncsian felém fordúlt,és a púlt sarkának dőlt. - Tudod,a Braxton családnak a fiukról.

- Csak viccelsz ugye? - szűkűltek össze barna szemei. - Tudod jól kicsim,hogy én nem ítélek el senkit - emlékeztet. - De higyj nekem,az a fiú egy ördög fajzat. Klasz,Anyám sem bírja. Biztosan feltűnt neki is a gorombasága.

Ekkor szembe jutnak a mérgesen izzó szemei. A hangja,majd az hogy két nappal ezelőtt,éjjelek éjjelén négykázlább törlöm fel a hányását a szőnyegről. Sőt,órákat tőltöttem vele,alig jött ki belőle. Valahogy mégsem értek egyet a szavaival. Mert biztos vagyok benne,hogy csak a napló miatt bánt velem ilyen rosszul. Anya viszont erről semmit sem tud,és jobb ha ez ígyis marad. De mivan ha igaza van? Mégsem tudom el hinni,hogy létezik ilyen ember. Kell hogy benne legyen is egy kis jóság,nem lehet ilyen rossz ember. Elvileg,mindenkiben van egy kis jó,még ha kevés is.