Harmincegyedik

3.5K 194 15
                                    

A reménytelenség szar dolog, a düh és a bizonytalanság pedig tönkre teszi az embert

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A reménytelenség szar dolog, a düh és a bizonytalanság pedig tönkre teszi az embert. A bizonytalanság még elviselhető, viszont a csalódás és a kudarc mindennél rosszabb. Azt hittem, hogy az életem fordulópontját jennának köszönhetem, aki a szerelmem lett. Viszont rá kellett jönnöm arra, hogy más fordulópont is befolyásolhatja az életem és a jövőmet. Én olyan vagyok, hogy képes vagyok a végsőkig elmenni azért, hogy válaszokat keresek, hogy válaszokat találjak. Most viszont tanácstalan és lelkileg kimerült voltam. Billy irodájában ültem, aki a film forgatás utolsó jeleneteiről beszélt. A karom még nem volt az igazi, de úgy éreztem, hogy muszáj beszélnem velem. Billy monoton hangja betöltötte az egész irodát, mégsem értettem semmit abból, amit mondott nekem. Figyeltem, hogy néha ajkához emeli a Pókemberes bögréjét, de igazából nem láttam semmit. A jelenben és a múltban ragadtam. Koncentráltam arra amit Billy mondott, de a fejemben a tegnap történtek zakatoltak. Az ingemet megigazítottam magamon, de csak az időt húztam. Nem értettem. Rengeteg év eltelt, ezért sem értettem. Aztán válaszokat kaptam, de ezek a válaszok, csak több kérdést eredményeztek.

" Próbálunk a lényegre térni, úgy gondoljuk, hogy hat szem közt meg tudjuk beszélni az okát annak, hogy ennyi év után miért került elő az ügy."

Szinte visszhangzott a fejemben a parancsnok mély hangja aki pár mondatban feszült hangulatban vázolta fel nekem a lényeget. "A szertárban takarítottak, miközben előkerült az édesapja doboza. Az egyik munkatársunk belenézett, és figyelemre méltó kérdések merültek fel benne. Leegyszerüsítve: Valami nem tiszta az ügyben. Szeretnénk a végére járni."

- És, ha már a film végénél tartunk, akkor muszáj megjegyeznem Nicholas, hogy nem sikerült dublőrt találnunk neked, ezért muszáj lesz megcsinálni az utolsó záró jelenetet is mert...- hirtelen feltettem a kezem, jelezve, hogy ne is folytassa. - Baj van?

- Igen! - suttogtam magam elé nézve, miközben összeráncolt szemöldökkel pillantottam az ablak felé. - Baj van - húztam össze a szemem, miközben a parancsnok mély hangja továbbra is a fejemben zakatolt. - " Nem értjük, hogy a halottkém hogyan talált benzint a helyszínen! Mivel egy film forgatás helyszínén történt a baleset, minden dolognak fiktívnek kellett lennie! Kellékeknek! Viszont a felgyulladt autó mellett benzin folt volt! Az autó és a többi kellék is vas volt, nem igazi! De miért volt benzin a helyszínen? A fontosabb és lényegre törőbb kérdés az, hogy hogy került oda!"

- Nicholas! Figyelsz te rám? Nagyon elmerengtél valamin - kopogtatta meg az asztalt Billy, miközben összeráncolt szemöldökkel kihúztam magam és a hajamba túrtam. - A baleseted miatt vagy feszült? - mutatott a felkötött kezemre, amit magam előtt, a combomon tartottam. A fejemet ráztam, jelezve, hogy szó sincs róla.

- Igazából tegnap bent jártam a rendőrségen ahol azt mondták, hogy újra elővették édesapám ügyét - Billy annyira meglepődött, hogy levette fekete keretes szemüvegét, majd a hajába túrt. - Egész éjszaka nem aludtam! Azt mondták, hogy valami nem tiszta az ügyben - csóváltam a fejem, miközben Billy sóhajtva megdörzsölte a halántékát.

- Bizonyára ez nehéz lehet neked, Nicholas! Rengeteg olyan eset van, amit évekkel később is elővesznek! Ez most nagyon nehéz lesz, haver - suttogta, miközben együttértően bólintottam.

- Már kezdem tapasztalni - ásítottam, miközben Billy gyerekes pólóját fürkésztem. - Csak fura mert...nem gondoltam volna, hogy látni fogom még a ...képeket - fejeztem be, miközben visszaemlékeztem a pillanatra, amikor az asztalon megmutatták nekem a helyszínen történt fényképeket. - Még ők sem tudnak semmit! Annyit tudnak, hogy...

- Hogy? - ráncolta a szemöldökét, miközben szomorúan felsóhajtottam.

- Rosszul lett lezárva apám ügye! - pillantottam oldalra, majd megmasszíroztam a halántékomat.

Délután fáradtan sétáltam a konyhába. Nem volt kedvem ebédet főzni, ezért házhoz rendeltem. Anyát kerestem, aki mosolyogva sétált le a lépcsőn. Édesanyám sokkal jobban nézett ki. A járása és a gondolkodása is lassú volt még, de óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi hetekben. Büszke voltam rá. - Milyen napod volt, Nicholas? - ült le a kanapéra, miközben felvont szemöldökkel elmosolyodtam.

- Azt hiszem, hogy nem rossz - hazudtam, miközben nyílt az ajtó és az ügyvédem lépett be rajta. Piao udvariasan köszönt anyának, aki mosolyogva intett neki.

- Hogy érzi magát? Igazán jó színben van - fogta meg anya kezét, aki váltott pár szót az ügyvédemmel, majd magunkra hagyott.

Az életben sajnos vannak olyan pillanatok, amikor nem lehet minden csak jó. Vannak olyan pillanatok, amikor történnie kell valaminek, ami csak azért is felborítja az egyensúlyt. Piao az egyetlen olyan emer, akiben feltétel nélkül megbíztam. Tudtam, hogy ha segítségre van szükségem, akkor rá bármikor számíthatok. A Bethany ügyben is kitalált valamit, ami kimentett engem a hazugságból és tisztázta a helyzetet. Tudtam, hogy hozzá kell fordulnom, ezért sóhajtva készítettem két kávét. Miközben a kávét csináltam, könnyeim között vázoltam fel a témát, ami neki nagyon nem tetszett. Ügyvéd szemmel nézte a dolgokat, az arcáról semmi jót nem tudtam leolvasni. Nem tudtam, hogy mi vár rám, de azt hiszem, hogy kemény napok várnak rám.

Újságírók...

Cikkek...

Pletykák...

Napjainkban is szeretnek írni elhunyt színészekről és énekesekről. Piaro felkészített engem arra, hogy a következő két napban ne menjek fel az internetre, mert bármikor találhatok fent olyan cikket, ami édesapámmal kapcsolatos.

- Szóval te mit gondolsz? - suttogtam, mire Piero felvonta a szemöldökét, majd így szólt:

- Nem tudom...

És ez bajt jelentett...

|Nicholas Collins|Where stories live. Discover now