Üresség

4.

Kevesebb, mint húsz perc múlva már otthon voltam.

Felkészültem minden lehetséges dologra és lassan beléptem az ajtón.

Zétivel találtam magam szemben. Sportruhában volt, azaz ment edzésre. Vagy készülődött. Ránéztemmire hirtelen megrázta a fejét és leült az előszobában lévő székre.

Tudom, hogy ez mit jelent, nekem végem.

-Itthon vagyok!- kiáltottam el magam és mindkettő szülőm idegesen kezdett el beszélni hozzám.

-Na hazudozni is megint elkezdett...- hallottam apám mormogását, miközben anyám papolt.

-És megint megkaptam a szép szavakat is- mondtam magamnak, de úgy látszik ezt hangosan kimondtam, mert Zéti hirtelen rámnézett.

-Nem hittem, hogy ekkora nagy baj lesz abból, hogy a barátaimmal vagyok, úgy hogy már nyári szünet van! - mondtam nyugodtan anyámnak.

-Ne kezd nekem a nyári szünetet, attól még mindig tizenöt éves vagy és nem mehetsz csak úgy kedvedre, helyekre szó nélkül! És egyébként is nem akartál volna legalább szólni, hogy hogyan sikerült a bizonyítványod?! - fakadt ki anyám mire én csak megrántottam a vállam.

-A bizonyítványom jól sikerült, tessék - nyomtam a kezébe az ellenőrzőt. - És ami a koromat illeti annak semmi köze a nyárhoz, tavaly ilyenkor nem is érdekelt, hogy hol vagyok. Ne tegyünk, úgy, hogy egy kajáldába nem mehetek el szó nélkül. Tavalyhoz képest ez semmi - még mindig nyugodt voltam, de kezdett elfogyni a türelmem.

-Rendben, ha így állunk, hogy tavaly ilyenkor akkor elmondom, hogy a mostani nyarad sokkal másabb lesz! - szólt közbe apám, ami soha nem jelentett jót.

-A tavalyinál biztos jobb lesz-motyogtam magam alá mire Zéti elnevette magát.

A szüleim egy szúrós tekintetet küldtek felé amitől csak behúzta a nyakát.Sajnálom, hogy részt kell vennie ezen, és minden veszekedésünkön. Ja és a szomszédokról ne is beszéljünk, csodálkozom, hogy még egyik se költözött el.

-A mostani nyarad nem lesz „rohangálok minden felé" és „elveszünk ez erdőben" nyár! A nyár elején elmész minden nap futni a bátyáddal és vele fogsz majd edzeni, mivel tavaly nem mentél.

-Mi a... – nyeltem el a mondatom végét, mert anyám már így is dühösvolt, nem akartam még jobban feldühíteni. Nekünk nem is engedi, hogy csúnyaszavakat használjunk, mert azokat csak ő használhatja.

-A nyár közepén felőlem azt csinálsz, amit akarsz mi elmegyünk nyaralni, de a végén újra edzned és tanulnod kell. Be kell hozni a lemaradásokattavalyról! – mondta el a nyári teendőimet anyám.

Tavaly, tavaly és tavaly. Milyen lemaradás?? Mindent behoztam, igen az egész fél évet. A tudomásom szerint nem én döntöttem úgy, hogy a gyerekem később megy suliba. És ezzel egy nagy terhet rakjak rá suli címszóval. De én ezzel is meg kellett, hogy küzdjek, és meg is küzdtem, már semmi gond sincs a sulival. Néha olyan hülye érveket tudnak felhozni, hogy az már fáj.

-Na és mi van azzal, hogy ez az ÉN nyaram. Az egészet helyettem döntöttétek el, pedig a lányokkal már mindent kiterveltünk, nem fújhatom le egész évben ezt terveztük!– fakadtam ki.

-Rendben, akkor csináld azt, amit akarsz, mint mindig, de a nyár elején minden délelőtt tanulsz és behozod a lemaradásodat, délután elmészedzeni Zétivel és ennyi. Ez így megfelel?- kérdezte gúnyosan és a válaszomat meg sem várta már elment.

-Nem, de ez miért is érdekelne... – mondtam, amikor már csak én és Zétivolt a szobában. – Hogy mindig nekem kell megszívnom.

Gyorsan felrohantam a szobámba és becsaptam az ajtót. És ez még egy normális veszekedés volt. Viszonylag gyorsan megúsztam. Ha belegondolok, ez lehet nem is volt veszekedés, annál sokkal halkabb és rövidebb volt.

Na és most mit csináljak?

Bámuljam a falat?

Nézzek farkasszemet a tükörképemmel?

A szobámból ilyenkor még nem szabad kimenni, főleg nem veszekedés utánilyenkor van az úgymond „szélcsend a vihar után".

Ha szerencsém van ennyivelmegúsztam, de lehet, hogy még közel sem.