Tükrön innen, tükrön túl [Befejezett]

12. fejezet - Hova szökjek?

Idegőrlően hosszúnak tűnt minden másodperc, mióta valaki az ajtón dörömbölt.
Eszter még mindig nem mert megmozdulni. Ha fel bírt volna állni, akkor felpattan és kirohan, el innen messzire.

Egy idő után elmosódott kiabálás is hallatszott.

A lány alig akart hinni a fülének – mintha ismerné ezt a hangot. Meg akart bizonyosodni, hogy jól hallotta-e.
Végre kizökkent rémült kábultságából, és félősen közelebb húzódott az anyja szobájához.

– Nyisd ki! Én vagyok az, Rita! – kiabálták odabentről.
A hang valóban a fiatalabb lányé volt. Ám Esztert a kétely mardosta.
Miért bukkant fel itt hirtelen? Nem lehet, hogy ez valami klón, amit a tükör-világ teremtett? Ki tudja, talán most már ez is megtörténhet!

– Hogy kerültél ide? – szólalt meg végre.

A dörömbölés ettől abbamaradt. A hang gazdája zaklatottan válaszolt.
– Hála az égnek, hogy itthon vagy! Már azt hittem, itt ragadok!
– Hogyhogy anya szobájában van?
– Mert a saját szobámba nem tudok bejutni!
– Hogy érted ezt?!
– Fekete az összes tükör a házunkban!

Eszternek elakadt a szava.
– De hát én ott nem csináltam semmit!
– Gondoltam, hogy nem, nem vallana rád ilyen hülye szívatás. De attól még ez van!

Valószínű, hogy ez tényleg Rita – állapította meg Eszter. – Vagy a klónja jól másolja a stílusát is.

– Segítesz akkor kijutni? – szólt újra a panaszos hang a túloldalról.
– Hogyan?
– Van kulcsod anyukád ajtajához?
– Sajnos azt mindig elviszi magával, ha elmegy.
– Basszus! Akkor figyi... Akaszd le megint a tükröd a fürdőből, és támaszd a falnak, mint múltkor! Úgy ki tudok nálad mászni. Bár nem szívesen megyek vissza ehhez a tükör-világba, de ha nincs más...
– Várj, előtte még...
– Mi van már? Siess, tökre para az egész! Tudod, mennyire beszartam, mikor azt láttam, hogy blokkolva van a visszaút?!
– Ne haragudj, de... Valamit előtte szeretnék leellenőrizni – fogalmazott óvatosan Eszter. Ha ez tényleg valami tükör-klón, nem akarta elárulni neki, hogy gyanakszik a hamis kilétére.
– Eszter, ne szívass már!
– Tényleg csak egy perc. Lehet, hogy van egy pótkulcs anya szobájához. Beugrott valami ezzel kapcsolatban, megnézem.
– Ja, az más. Ez a megoldás jobban tetszene. Akkor várok. De légyszi, siess!
– Oké, ne aggódj, anya egy darabig biztos nem jön haza.

Eszter kicsit megnyugodott, hogy a gyanús alakot leszerelte egy időre.
Abban nem hazudott, hogy ellenőrizni akart valamit. Át akart menni a tükör-világba, és nem akart ott összefutni vele. Az most elvileg egy darabig ott marad az anyja szobájában.

Leakasztotta a fürdőszoba tükröt, a szobájában a falhoz támasztotta, és négykézláb, dobogó szívvel átmászott rajta.
Remegő tagokkal tápászkodott fel a túloldalon, és gyanakodva tekintett körbe.
Ez az oldal egyelőre csöndesnek és mozdulatlannak bizonyult – ahogy eddig általában.
Bár első ötlete az volt, hogy elszalad Ritáék házáig, ahogy a lába bírja, és megnézi a saját szemével, tényleg befeketedett-e ott a tükör, de letett róla. Nem akart időt vesztegetni.

– Leopold! – szólalt meg hangosan. – Leopold, kérlek! Beszélnünk kell!
Alig telt el pár másodperc, halk kopogás hallatszott. Eszter összerezzent, ám megfeszítette izmait, és igyekezett nyugodtan felelni.
– Gyere be.

A férfi tekintete vádlóan villant a lányra, mikor belépett. Egykor derűs arcát most komor ráncok szántották.
Megálltak egymással szemben a szoba két végében, és egy fél percig némán farkasszemet néztek egymással.
– Végre te is belátod? – szegezte neki a kérdést Leopold.
– Mit?
– Hogy nem tudod te sem megfelelően uralni ezt a világot, hiába te teremtetted! Végleg kicsúszott a kezedből az irányítás!
– Nem erről akartam veled beszélni – hárított Eszter. – Azt mondd meg: az, aki anya szobájában felbukkant, valóban Rita?
– Persze, hogy ő! Miért, mit gondoltál?
– Hogy valami tükör-klón.
– Ez nem így működik...
– Ne oktass ki! – vágott közbe zaklatottan a lány. – Te magad mondtad többször is, hogy senki nem tudja pontosan, hogyan működik ez a világ!
– Ez a világ tényleg instabil, sok mindent nem lehet vele kapcsolatban megjósolni – ismerte be a férfi. – Ám annyi biztos, hogy semmi nem tudna innen átmenni a valóság síkjára.
– Már megint nem mondasz igazat! Simán át tudtunk vinni innen cuccokat!
– Úgy értettem, hogy élőlények nem tudnak innen átmenni, már ha itt teremtődnek, esetleg. De ott még nem tartunk – magyarázta fáradtan Leopold.