Ismerősök.

Csongor és Panni

[ Ez egy bevezető novella. Janka szemszögéből íródott. Betekintést nyújt,  az "Ismerősök" sorozat szereplőinek életébe. Egyenlőre ezt azért publikálom, hogy lássam, érdekel-e ez egyáltalán valakit :D ]

Harsány nevetések és lopott csókok az éjszaka leple alatt. Ártatlan összenézések és titkos üzenetek a pad alatt. Az egész nem is volt vicces Panni mégis úgy nevetett mintha ezelőtt sose mosolygott volna. Ők ketten a hónapokat számolják, már majdnem a negyvennél tartanak.

Az interneten ismerkedtek, egy kávézóban találkoztak, majd a rakparton csókolóztak. Csongor azon nevetgél, ahogy Panni megőrül az ünnepek alatt, de közben arra gondol, bárcsak örökké az őrületbe kergethetnék egymást. Panni ujján gyűrű húzódik, de azt mondják, sosem házasodnak meg. Éjjel háromig a közös jövőjüket tervezgetik. Babaneveken vitatkoznak és kiskutyát fogadnak örökbe. Csókkal köszöntik a reggelt és sosem alszanak el éjfél előtt, akkor is a kézen fogva, de vajon egymásról álmodnak? Ha együtt vagyunk, ők akkor is csak egymás szemébe néznek. Ujjaikat összekulcsolják és Panni az ölébe húzza, kezüket miközben engem hallgatnak. Talán észre sem veszik hogy ott ülök. És én őszintén örülök nekik, de én is érezni akarom ezt a szerelemnek nevezett akármit. Így ragaszkodni ahhoz, aki mellett elalszom esténként.

Sosem voltam gyáva, de most mégsem tudok engedni büszkeségemből. Talán egyedül maradok, mégis reménykedem, hogy egy nap képes leszek beengedni téged vaskapuimon.

Vitáink közepette egyszerűen elsétálok anélkül, hogy hagynálak megszólalni. Hiszen úgysem fogod azt mondani mire vágyom. Minek küzdünk egymással évek óta, ha úgysincs semmi értelme? Azt mondtam neked ezúttal ennyi volt. Mégis hagyom, hogy mélyen rejtett sebeid engem is felsértsenek. De vajon érzéketlen vagyok, ha arra kérlek, szedd össze magad, hogy beléd szerethessek. Közösen eltöltött éjszakák, apró kis hazugságok és minden egyes szívdobbanás, amit nem hallunk meg. Hogy maradhatsz, ilyen hideg miközben én lángokban égek?

Komplexusokból építkező két fiatal helyén állunk, mint szellemek kik örökké kísértenek. Büszkeségem magányában botladozóm, míg te sebeidet nyalogatod, amik sosem gyógyulnak. Próbálunk megszabadulni egymástól, de te arra kérsz, hogy maradjak. Utánam nyúlsz, mikor az ajtóhoz érek. Komolyan rossz időzítésről papolsz nekem, ilyen embert próbáló időkben? Azt mondhatnád szeretsz, és én azt hazudnám, elhiszem. Miért akarnék elfutni mikor itt is maradhatnék melletted. Egy nyomorúságos életen át nézhetnénk egymás eltorzult tükörképét. Sírhatnék érted, de te észre sem vennéd. Tényleg az szorongásod akadályoz abban, hogy nekem ad mindenedet vagy egyszerűen csak nem akarod? Nincs boldogság csak keserű a ragaszkodás. Vannak, kötelékek mik összetartanak, de vannak amik csak összezavarnak.

Csongor és Panni az új lakásuk falait festik és hálószobájukat rendezgetik. Én pedig világgá indulok. Túl messzire jutottam ahhoz, hogy most mozdulatlan maradjak. Téged is magammal viszlek. Árnyékként követsz az erdőn át egy kis patakhoz, hol a kövek majd magukba rejtik könnyeimet.

Egy kis faházba költözöm, te az ajtót túloldalán maradsz. Haza mehetnél, ha képes lennék elengedni téged. Itt hagyhatnál, de már beletörődtél a közös sorsunkba.Rozsdásodó ablakon keresztül farkasszemet nézünk egymással, míg hajunk egészen el nem őszül. Egyszerre roskadunk össze, ahogy akaratunk elválik testünktől. Sosem tudom meg mi a szerelem és valóban egyedül halok meg. Mert téged nem sikerült elérnem, hiába maradtál végig mellettem.

Köszönöm ha elolvastad!

üdv: Roni