Est, Ikebukuroban |Gojo × Reader - Befejezett|

est, ikebukuroban - epilógus

  - Kérlek, jó lesz! - győzködtem a fehér hajút továbbra is.

  - Mi lesz, ha leszakad? - ijedt meg.

  - Nem fog leszakadni, ne félj ettől! Annyira szép lehet a kilátás! Kérlek! Most az egyszer van itt ilyen!

  - Biztos? - húzta el a száját.

  - Igen! - fogtam meg szorosan a kezét.

  - Jó, menjünk - egyezett bele végül - De te fizeted!

  - Jó-jó - mosolyogtam, majd beálltam a sorba én is.

Most először felállítottak egy óriáskereket Ikebukuroban, és állítólag iszonyatosan szép kilátást nyújt. Szerettem volna felülni rá, de Gojo nem szeretett volna. Most azonban nem hagytam rá, sikerült rábeszélnem, hogy felüljünk rá.
  Egy hosszadalmasabb, háromnegyedórás sorban állás után végre mi is odakerültünk, és felülhettünk. Gojo nagyon szorosan fogta a kezemet és meg volt róla győződve, hogy lefog szakadni.

  - Nézz rám, kérlek - szóltam, mire ő rám emelte a tekintetét - Nincs baj, itt vagyok. Nem fog leszakadni. Csak nézz ki a város fényeire.

  - És mi lesz, ha belemegyünk egy repülőbe?

  - A repülők nem jönnek ebben a magasságban - nevettem el magamat, majd kinéztem az ablakon - Annyira csodálatos a város este.

  - Látszik a vöröslámpás negyed - nézett kifelé.

  - Komolyan? - néztem én is arra - Úristen, tényleg. Valahogy madártávlatból gyönyörűen néz ki.

  - Romlott hely, de sokat köszönhetünk neki.

  - Inkább a szerencsejátékteremnek - javítottam ki.

  - Igaz - sóhajtott, majd még mindig nem vette el a tekintetét a kilátásról - Valamelyik nap menjünk el.

  - Rendben - bólintottam rá - Már hiányzik, hogy játszak a többiekkel.

  - Ezzel jár az egyetem - mosolygott, miközben teljesen felém fordult.

  - Gojo.

  - Igen? - nézett mélyen a szemembe.

  - Köszönök mindent - szóltam hálásan.

  - Ugye tudod, hogy ez kurvára úgy hangzott, mintha meghalnánk? Tudtam, hogy leszakad ez a szar! - ijedt meg.

  - Dehogy szakad le, ne legyél már hülye! - kerekedett el a szemem - Szimplán csak most annyira nyugodt minden, és kiakartam mondani.

  - Ja, akkor oké - reagálta le egyszerűen.

  - Tényleg köszönök mindent - pislogtam rá.

  - Értettem elsőnek is - nevette el magát - Örülök, ha boldog vagy - mosolygott.

  - Ha tudnád mennyire vagyok az - hajtottam a fejemet a vállára, és a kezemet összekulcsoltam az övével. Közben a kinti kilátást vizslattam - Végre tényleg boldog vagyok.

  - Ez igaz rám is - sóhajtott, miközben megcirógatta a kezemet - Miattad tiszta nyálas leszek, mit csinálsz velem?

  - Vigyázok rád, mert olyan vagy, mint egy nagy gyerek - nevettem el magamat.

  - Egyszer majd nem én leszek az a nagy gyerek az életedben - mondta ki hirtelen.

  - Mi? - néztem rá pislogva, mire ő csak elmosolyodott.

  - Egyszer majd - mondta el még egyszer - Ha neked is alkalmas, nekem is, és mind a ketten lediplomáztunk. Nem gáz, ha harminc is elmúlok, mire meglesz a diplomám. A gáz az lett volna, ha feladom - nézett ki, ahol a város fényei csodásan megvilágították az estét.

  - Te tényleg szeretnél velem egyszer egy családot? - blokkoltam le.

  - Persze - válaszolt őszintén, miközben felém fordult - Egy kisfiúnak örülnék - vigyorgott.

A szívem teletöltődött melegséggel és elképzeltem, hogy milyen lenne, ha hárman lennénk. Emiatt óriási nagy boldogságot és melegséget kezdtem el érezni, és csak jobban beleszerettem Gojoba.

  - Egy napon akkor megvalósítjuk ezt az egészet - szorítottam meg a kezét - Addig is együtt leszünk mindig, igaz?

  - Hát engem nem nagyon kaparsz már le magadról - nevetett.

  - Szeretlek - suttogtam elérzékenyülve.

  - Én is szeretlek téged - nevetett, majd megcsókolt.

Úgy érzem, hogy Gojo egy ajándék volt nekem az élettől.
  Miután Gojo összeverekedett azzal a sráccal és másnap hazamentem, a szüleim kitettek otthonról. Nem volt hova mennem, azonban Gojo szó nélkül befogadott. Nem volt semmilyen feltétele azért, hogy ott élhessek vele. Mindössze annyi volt, hogy segítsek neki, ha tudok otthon és tegyem őt boldoggá. És szerintem ez nagyon is sikerült.
Egy év telt el a történtek óta, és újra beköszöntött a szeptember. Immáron én is egyetemistaként kezdhettem el a tanulmányaimat, melytől nagyon boldog voltam. Gojo sokat segített, és miatta is lehetek most itt. Nem hittem volna sohasem, hogy egyszer lesz egy otthonom, egy hely, mely biztonságot ad nekem. Oly sok reménytelenség és kétségbeesés után, végre találtam magam mellé egy olyan embert, aki szeret. Aki tényleg szeret és számítok is neki, ahogy ő is számít nekem. Sokáig azt hittem, hogy örökké boldogtalan leszek, és depressziós, azonban ez nem így lett. Van mellettem valaki, akinek én jelentem a világot, és ez kölcsönös.

Az életünk apró darabjai szétszórva hevertek abban a szerencsejátékteremben, azonban képesek voltunk megtalálni a másik, elveszett darabjait. Miután pedig összeraktuk, minden a helyére állt. Kitörlődnek a negatívumok, és olyan erősek lettek a pozitívumok, mint a golyóállómellények. 

Ha reménytelennek érzel mindent és úgy érzed, hogy a világ ellened van, és nincs hova menned, mégis lesz egy hely, mely tárt karokkal fog téged fogadni. Ott lesz, Ikebukuroban, egy vöröslámpás negyedben. Ott lesz az a szerencsejátékterem, melyet nem érdekel, hogy ki vagy, ott az a fontos, hogy elmenekülhess a világ gondjai elől. Az a fontos, hogy mindenki egyenlő, és ott nem vagy elítélve. Oda menekülhetsz, nem fognak téged bántani. Lesz egy hely, ahol otthonra lelhetsz, és ennek az otthonnak köszönhetően, akár olyan emberekkel is találkozhatsz, akik a világot fogják neked jelenteni. Megnyugvásra lelsz, de ami a legfontosabb: otthon leszel, most már mindig.

♣♣♣

Sziasztok! Eme pici könyvecske is elbattyogott a végéhez. Nem terveztem hosszúra, és megvagyok vele elégedve. Köszönöm mindenkinek, hogy velem, illetve Readerrel és Gojoval tartottatok és végig követtétek a történetüket. Köszönök mindent!❤

És a legfontosabb kérdés: ki jön szerencsejátékozni Ikebukuroba? 🃏🎰🎲♣