Ha most nem őrülök meg, akkor sosem

A Rohadt Életbe!

Már egy ideje úton vagyunk. Ismét csak, nem tudom mióta... Komolyan mondom, ez az érzés teljesen kihatott az idő érzékemre.
Résnyire kinyitottam a szemen hogy felnézzek a sofőr fölötti digitális kijelzőre. Láss csodát, a kijelző pont átváltott nyolc óra ötvenhét percre.

Körülöttem mindenki boldogan beszélgetett a másikkal vagy éppen rohangáltak ide-oda a buszon...miközben a busz még mozgásban van... Idióták.

Amint ez végig suhant a fejembe, abban a pillanatban Nagakawa felugrott mellőlem és egy barátnője segítségével odalépett Nanaharához és Kuninobuhoz.
Sokat nem lehetett hallani tőlük de nem is akartam kihallgatni őket. Egy, mert nem érdekel és kettő, az az ő dolguk hogy miről beszélnek.

Még mindig csukott szemmel vártam keservesen hogy megérkezzünk vagy hogy egyáltalán valami történjen amikor, megéreztem hogy valaki figyel engem. Nem nagyon zavart hogy őszinte legyek. Mindaddig amíg el nem kaptam egy mondatot..vagyis inkább egy kérdést.
-Szerinted alszik?- kérdezte Nanahara olyan halkan mint amilyen eddig is volt.
-Hát... - amint ezt kimondta éreztem hogy tekintete meg pihent rajtam pár másodpercre.
-Nem akartam felkelteni. - súgta vissza Nagakawa Nanaharának.
-Bár nem tűnik sütievő típusnak, akárhonnan nézzük is. -  Nagakawa kuncogott egy kicsit ezen, ezért úgy gondoltam hogy én is közbe szólok, márcsak azért is hogy tudják az egész dolgot hallottam, meg ugye éreztem azt is amikor valamelyikőjük intenzív szemezésbe kezdett a pihenő testemmel.

-Én nem kérek. - őszintén szólva, ez egy kicsit mélyebbre sikeredett mint akartam.
Szemeim továbbra is csukva maradtak mert csak most gondoltam végig, most hallották csak a hangomat amióta itt vagyok. Na ezt nem így terveztem. Kibírtam volna ha csak pár év múlva a ballagáson hallják a hangom amikor beszédet kell tartanom.
Éreztem hogy most mind a ketten rám néznek, szerencsére nem túl sokáig. Hamar visszatértek ahoz amit eddig is csináltak, beszélgettek és ettek tovább.

Egy ideje már 'ébren' vagyok, nem mintha aludtam volna de ez lényegtelen. Tíz óra felé jár az idő. Egy jó ideje érzem ezt a furcsa de mégis ismerős érzést.
Nem hagy nyugodni. Körbe néztem már párszor az ülésemből és arra lettem figyelmes, hogy mindenki elaludt. Kuninobu Nanahara mellett horkol, Mimura (fiúk 19.)
teste épp hogy nem esett le a földre annyira kilógott a busz székről a folyosóra.
Nem lehet hallani semmit sem. A feltehetőleg pár órával ezelőtti zsibajből már semmi sem maradt.

Aztán mint égből villámcsapás,
rájöttem...

Gyorsan felugrottam a helyemből és elkezdtem rángatni az ablakot... Nem nyílik...
(Jaj ne. Jaj ne. Jaj ne. Jaj ne!
Ez nem történhet meg! Nem történhet meg újra!)
Próbáltam annyira nyugodt maradni amennyire csak tudtam de nem segített.
Már elkezdtem a bal öklömmel is ütni az ablakot de még mindig semmi. Egy utolsó lendülttel megpróbáltam még egyszer legalább megütni azt a rohadt ablakot! De úgy nézi ki magát a dologba benne hogy nem fog ez az ablak kitörni nekem...

-A rohadt életbe! - kiáltottam fel a frusztrációtól. Végül nem bírtam tovább... Lassan a szemeim lecsukódtak a fáratságtól... Rohadt altatógáz! Tudtam hogy ismerős volt, minden az volt! A halvány édeskés szaga az altatógáznak, a zárt busz ablakok...meg az érzés ami a kezdetektől fogva bennem volt... Megint meg fog történni...
... De egy valamit nem értek... Miért nem... Nanahara miért nem segített kitörni az ablakot... Láttam hogy felébredt...
Látta hogy próbálkozom...
És nem segített... Lehet hogy minden ezen múlt... Lehet hogy *mindenki* ezen múlt!...

Nem bírtam tovább küzdeni... Lassan elvesztettem az eszméletemet...
A rohadt életbe....

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎☟︎︎︎
🖤
A karaktereket nem az enyémek, a karakterek Koushun Takamihoz (Takami Kósun) tartoznak a Battle Royale című könyvből, ez csak az én SZEMÉLYES KITALÁLT nézőpontom arról hogy Shogo Kawada (Kavada Sógo) hogyan élhette meg az eseményeket!
❤️
☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎☝︎
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~