Akkor mégsem 𝘶𝘵𝘢́𝘭𝘫𝘶𝘬 egymást? (Azahriah-Paul Street ff.)

-21-

- Mi van? - utalt az elhatározott, mégis kicsit bizonytalan arcomra.

- Döntöttem. - nyögtem ki, mire elfehérült az arca.

- Na és? Hogy döntöttél? - jött hozzám közelebb.

- Én.. - nagy levegőt vettem. Nehéz lesz kimondani.
- Ati én..

- Igen te? - kezdett elremegni a hangja.

- Elmegyek apával külföldre. - hajtottam le a fejemet - Már napok óta tudom. Miattad halogattam. Csak mivel apa most írt, muszáj kimondanom.

- E-ez már..végleges? - kérdezett.

- Igen. Már végleges.. - néztem le magam elé, mintha érdekes lenne. Ati csak nézett egy darabig és nem szólt semmit. Az arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni. Egyszer csak felállt, mire cselekedtem én is.

- Ati? - fürkésztem az arcát, azt követően elé léptem. Felvette a szemkontaktust, majd hirtelen olyan szorosan ölelt magához, hogy azthittem ketté szakadok. A gerincem hatalmasat roppanhatott az tuti. Visszaöleltem természetesen, mire megéreztem a könnyeit a vállamon. A mellkasom szúrni kezdett. A torkomban egy égő érzés keletkezett, és kibaszott nagy bűntudat vetette magát rám.

- Ne sírj..kérlek..így még rosszabb lesz..- búgtam a nyakába.
Nem válaszolt, csak tovább ölelt. Akár 5 perce is állhatunk így, mikor elengedett és elsétált. Ott hagyott egyedül a szoba közepén. Gyomorgörcsöt kaptam, és majdnem sírva fakadtam, de a könny csatornáim azthiszem kiégtek. Levegőt kapkodva leültem az ágyra, és a telefonomhoz kaptam. Leírtam apának, hogy megyek. Rettentően örült én viszont..kevésbé. Atinak nehéz lesz feldolgozni a döntésem, viszont én akarom. Egyszerűen akarom. De Atit attól függetlenül szeretem. Imádom és minden vele együtt töltött idő tökéletes.

A légzésem 10 percen belül hála a jó istennek helyre állt, de még egyedül voltam. Lementem a konyhába, ahol Ati édesanyja főzött.

- Elnézést, láttad Attilát? - lépkedtem oda.

- Persze kiment a házból azt mondta majd jön. Nem szólt? - fordult velem szembe.

- Ja de csak..azt hittem gyorsabban visszaér. Szerintem elmegyek sétálni.

- Rendben menj csak! Vigyázz magadra, és majd írj.

- Persze - bújtam bele a cipelőmbe, aztán útnak eredtem. Hova a faszba mehetett Ati? Istenem.
Ingerülten jártam be a várost, mikor észrevettem egy bolt előtt. Odafutottam hozzá, de mikor az úton futottam egy autó volt ott. 10 méter választott el tőle és tőlem, és a lábaim ledermedtek. Nem tudtam megmozdulni. Abban a pillanatban azt hittem meghalok, mikor egy kéz rántott el az autó elől.

- Idióta! Mi a faszt csinálsz? - lihegett az arcomba, miután elhajtott mellettem a kocsi. Felhúzott a járdára.

- Ati mit keresel itt? - kerestem a tekintetét.

- Eljöttem gondolkodni..meg..vettem virágot.. - emelte fel a bal kezében lévő csokrot - csak úgy. Neked..hogy legyen mit elvinned magaddal..külföldre..

- Attila én.. - simitottam végig a mellkasán. Belefúrtam a fejem és halk sírásba kezdtem. Átölelte az egyik kezével és egy puszit hagyott a hajamba.

- Minden rendben lesz. - suttogta. Ő is tudja jól, hogy nem lesz. Akkor miért mondja?

- Én.. - szipogtam - Én holnap után megyek. Már el.. - néztem oldalra.

- Addig..kihasználjuk minden időnket. - figyelte az eget. Idegesen beletúrt a hajába, majd átkulcsolta az ujjainkat és haza vettük az irányt. Elmondtam Ati anyukájának is mi a helyzet, aki örült is, meg nem is. Ahogy mindenki. Kingát az nap este felhívtam, és egyből találkozót rendelt be holnapra. Másnap együtt is lógtunk. Körülbelül 4 óra hosszát. Nagyon örült nekem, de persze csalódott volt kicsit, hogy szünetekben láthat már csak. Meg nyáron. De csak 2 év lesz az egész. Vagyis hát..ha tovább tanulok. Nem egészen. Azon is agyaltam nem is jövök haza. Lehet sosem. Lehet igen, nem még nem tudom, bonyolult ami bennem van!

- Na gyere ide - fonta át körülöttem a karjait Kingus - Menj Atihoz az utolsó pár órákat töltsétek együtt. - mosolygott rám. - Mindenképp írj, hívj ha indulsz. Szeretlek. És bármikor számíthatsz rám! - felelte.
Hosszú ölelés, elköszönés után, rohantam Atihoz, akinek nemrég lett vége az utolsó órájának. Ragaszkodtam, hogy menjen be. Míg bent volt, kiiratkoztam, és apával intéztünk pár papírt, azt követően ugye Kingával voltam. Anyámat nem igazán zökkentettem ki az életéből, hogy elmegyek. Már egyszerűen nem tudtam mit szólni hozzá. Beletörődtem, de attól fáj.

Atival a maradék időben elmentünk ide oda, rengeteget beszélgettünk és szórakoztunk. Úgy. Este elmentünk egy vidámparkba, ami éjjel nappali. Vagy mi. Nagyon jól éreztem magam vele, és elfelejtettem, hogy elmegyek. Aznap reggel csomagoltam be minden ruhámat, és cuccomat amit elkell vinnem. Ati éjszakánként sírt, mikor azthitte, hogy alszom. Olyanokat mondott, mennyire szeret, és hiányozni fogok neki. Szívem szakad. De már nincs visszaút.

- Figyelj.. - ültem le mellé mikor végeztem. - Lehet nem jövök vissza. Lehet, hogy igen. De ugye tudod, hogy..azt akarom boldog legyél. Nyugodtan lépj tovább. Érezd jól magad hisz még kis tinédzser vagy. - mosolyogtam rá, miközben egy könnycsepp hullott le az arcomon.

- Melissza.. - mondta el-elcsuklo hangon. - Bármeddig várni fogok rád. Ugye tudod? - csókolt meg. Ebben a csokban minden más volt, mint az eddigiekben. Benne volt rengeteg érzelem, és annyira mély volt, hogy azthiszem beleestem. Mintha egy szakadék lett volna. Mégis a csókja..vigasztalt. Valamilyen formában. Levegő hiány választott el minket, és egyből a másik irányba fordítottuk a fejünket.

- Sosem szerettem senkit annyira, mint téged. Nagyon hiányozni fogsz. Sőt már hiányzol. - szólaltam meg.

- Szerinted én hogy érzek sírokabát? - kezdett el szomorúan nevetni - Te vagy az, aki igazából rohadtul megváltoztatta az életemet.

- Hé, kislányom..indulnunk kell. Kinga is itt van már. - toppant be apa a szobába. Azután megyünk a repülőtérre.
Ati kikísért a kocsiig, ahol Kinga egyből a nyakamba ugrott. Szorosan ölelt magához, mindenki megakar fojtani úgy tűnik.

- Szeretlek - sírta a vállamra.

- Látsz még - feleltem majd Atihoz álltam.

- Amit mondtam..tényleg azt akarom, hogy boldog legyél, és ha úgy van legyél mással..nem bántasz meg vele-

- Kussolj már! Én is mondtam valamit süket vagy? - harapta meg az alsó ajkam, mire kicsit megugrottam. - Várlak vissza életem. - suttogta a fülembe majd egy puszit adott rá.
Nagy nehezen beültem az autóba és az ablakon néztem a két embert. Ati anyukájától már tegnap elköszöntem, mert ma nem lesz itthon, dolgozik. Több embert akit érdekelne a távozásom nem volt. Ati tartotta magát, míg Kinga zokogott. Aztán beindult a kocsi. Erőm nem volt integetni, csak sírva mosolyogtam rájuk. Majd mikor annyira elhajtottunk előlük, hogy nem láttam őket, apára koncentráltam.

- Nagyon szeretnek és nem akarják hogy elmenj. Még visszafordulhatunk. - mondta.

- Már mindegy nem? - válaszoltam és letöröltem a könnyeim és őrült mosolygásba kezdtem. Hisz Ati rám írt, hogy már hiányzom neki. Meg fogok halni kint. De hát, nem tudom még mit hoz a jövő..csak legyen Ati boldog. Nélkülem is.

—

Szóval tudnotok kell, még lesz egy rész. A befejező aminek címe is van. Remélem tetszeni fog, és eddig is tetszett a sztori!💕🍄