Dramione

04. Malfoy

Végül egyetlen kocsira sem ültem fel. Az utolsó fiáker Ginnyvel, Lunával és Nevillel nélkülem hajtott el a kastély felé.
Luna... Hogy is feletkezhettem meg arról, hogy ő Ginny évfolyamtársa. Látszik mennyire szét vagyok csúszva. Nevillre sem számítottam. Mindig is nehézkesen vette az akadalyokat a tanulás terén, és mégis itt van.

Örömmel fogadtak, de sajnos nem voltam abban a hangulatban, hogy igazán viszonozzam köszöntesüket.

- Ginny, nekem ez most nem megy, inkább gyalog megyek, ha nem gond. - mondtam neki csendesen.

- Várj, szólok nekik és jövök veled.

- Nem, nem kell. Hagyd csak. Jobb lesz egyedül kicsit. Menjetek együtt és mond meg nekik, hogy sajnálom. Majd beszélünk a kastélyban.

Ginny bólintott majd felült melléjük és a Thesztrál elindult velük.

Az út nem is bizonyult olyan hosszúnak gyalog. A hűvös levegő és a csendes, magányos kis sétám megnyugtatott, mire a kastélyhoz értem.

Roxfort. Hát itt vagyok. Még egyszer utoljára. A hatalmas tölgyfaajtó előtt megálltam egy pillanatra. Nagyot sóhajtottam és beléptem rajta.

Egy érzés tört fel mélyen belülről, rég nem volt már hasonlóban részem.
Otthon vagyok.

A nagyterem felé vettem az irányt. Talán nem maradtam le a ceremóniáról. De jó is lenne újra hallani a teszlek süveg dalát. Csak még egyszer utoljára.
A nagyterem elé érve azonban nem várt meglepetéssel fogadott.

Nem gondoltam volna, hogy még valaha is találkozni fogok vele. Most mégis itt volt. Malfoy.

Utoljára 2 hónapja láttam, a minisztérium alagsori tárgyalótermében, láncraverve, holtsápadtan, megtörve.
Harryt, Ront és engem is behívtak a tárgyalására. A Wizengamot tagjai halálbüntetésről sugdolóztak, azt készültek kiszabni rá.
Azonban Harry ismerte Piton emlékeit és Dumbledor álláspontját Malfoyal kapcsolatban. Felszólalt az érdekében és elmondta, Malfoy a szülei bűnei miatt kényszerült olyasmit tenni, amit önként nem vállalt volna el. Elmondta, hogy Malfoynak lett volna lehetősége meghiúsítani a horkrux vadászatot is, hisz megjártuk a kúriájukat, de ő nem azonosította eltorzított arcát, ezáltal megmetette őt és a küldetést.
Én is felszólaltam, amivel magamat legalább annyira megleptem, mint a mellettem felhördülő Ront.
Elmondtam, hogy nagynénje bíztatta őt, hogy kínozzon csak meg nyugodtan, hisz csak egy mocskos kis sárvérű vagyok, megérdemlem. De ő nem tette. Meg nem akadályozhatta a történténteket, de nem ártott nekem, és látszott rajta, megveti azt, amit velem tesznek.
Szökésünkkor nem támadt ránk, mint mindenki más, hagyott minket menekülni.

A Wizengamot végül kijelentette "Nem bűnös". Felmentették a vádak alól. Azonban a tény, hogy halálfaló volt, nem maradhatott teljesen büntetlenül.
Szüleit halálra ítélték, visszaesésük miatt esélyük sem volt enyhébb büntetésre. A Malfoy kúriát lefoglalták, minden értéket elkoboztak. A családi vagyont szétosztották, mindazok között, akiket a Malfoy család valaha is megkárosított. Ebbe Bellatrix ámokfutása is beletartozott.
A maradék igen csekélyke összeget kapta meg Malfoy, amivel "új" életét kezdhetett.

Az ítélet óta nem hallottam felőle és nem is láttam többet.
Sosem gondoltam volna, hogy McGalagony professzor engedélyezi neki a visszatérést Roxfortba.

De most mégis itt volt, tőlem nem is olyan messze és Pansy Parkinsonnal társalgott. A róka képű lány épp úgy rajongott érte, mint annak idején.
Pedig Malfoy külseje közel sem volt olyan, mint régen. Már nem volt olyan arrogáns és öntelt a kisugárzása. Már nem a büszke Malfoy jutott eszembe róla, hisz maga a név sem sugallta már a régi nagymúltú aranyvérű család hírnevét.
A név, mint annak viselője is, a varázslótársadalom szégyenfoltja volt csupán, és ez meg is látszott rajta.

- Mit bámulsz, Granger?! - förmedt rám váratlanul Parkinson. - Történtek ide vagy oda, te még mindig csak egy griffendéles söpredék vagy, egy mocskos sárvérű. Hord el magad az utunkból!

Azzal a lendülettel lökött rajtam egyet és Malfoyal az oldalán elvonult a többi hahotázó mardekárossal az alagsor felé. Nyilván a klubbhelyiségük felé tartottak.

- Hát ezt meg miért hagytad? - kérdezte Ginny, mellém lépve.
- Nem tudom. - feleltem őszintén.

A ceremóniárol sajnos lemaradtam és étvágyam sem volt már.

Megannyi küzdelem, harc és vérontás volt mögöttem, és most mégis hagytam, hogy úgy bánjanak velem, mint régen.

Üdv újra Roxfortban...