Society

2.3K 198 10
                                    

Michael:

Kinyitottam az ajtót és bementem. Ő csak ült az ágyon és mereven bámult maga elé. Kifejezéstelen arccal felém fordult. Akkor néztem elsőnek, úgy igazán a szemébe. Azt mondják a szem a lélek tükre. De amikor belenéztem abba a két gyönyörű szempárba, nem láttam semmit. Csak ürességet. Megakarom ismerni. Meg akarok róla tudni mindent, hogy ki ő.

- Hogy hívnak? - hát ez szép volt Michael...

- 316-os

- De...ez egy szám.

- Egy sorszám.

Beült közénk a csönd, ő csak nézett engem én pedig azon gondolkodtam, hogy mit kéne mondanom.

- Hol vagyok? - törte meg a csendet

- Hát azt még nem mondhatom meg...

- Mostantól itt fogok élni?

- Hát, erre meg nem tudom a választ... - kezdtem egyre hülyébbnek érezni magam

- Te ki vagy? - ezt legalább tudom

- Michael vagyok, itt dolgozom a szöv..... itt dolgozom én is.

- Ki hozott be ide? - a szemében láttam a kíváncsiságot és az oldhatatlan tudásszomjat

- Én. - lehajtottam a fejem és a padlót néztem. Nem tudhatta hogy reagáltam amikor megláttam az utcán, de mégis elszégyelltem magam. Felakart állni, de nehéz volt a gipsz ezért inkább visszaült.

- Én.....köszönöm. - felemeltem a fejem és láttam ahogy ül az ágy szélén, fejét előre hajtja, haja szemébe lóg. Pont elkaptam azt a pillanatot amit a filmekben leszoktak lassítani a drámai hatás kedvéért. Egy könnycsepp. Egy könnycsepp hullott a földre. Hallottam ahogy a földhöz ér, ahogy a világ belerendül. Azok a mocskos emberek összetörték ezt a szegény ártatlan lányt, akinek kitudja milyen dolgokat kellett elviselnie úgy ,hogy nem tehetett ellene semmit. Szilánkokra van hullva legbelül. De mégis, mégis olyan erős. Meg tudott szökni, megcsinálta. Meg akarom gyógyítani, segíteni akarok neki, felakarom karolni és......

- Kellemes hajnali 2-őt mindenkinek! - mondta ironikusan és rontott be az ajtón az az ősz hajú, borostás, mégis rátermett férfi aki majd tud válaszolni a kérdésekre.

- Fiam.- biccentett felém

- Apa.

Odament a sarokba, és kihúzott egy tolószéket majd odatolta az ágyhoz. Ő csak nézett rá kérdőn.

- Ülj bele, körbevezetlek!

- Nincsen...esetleg...másik megoldás?- kérdezte bátortalanul

- Ha akarod.- és behozott két mankót,majd odaadta neki.

Ő ügyesen feltalálta magát és azokra támaszkodva felállt féllábra.

- Gyere, körbevezetlek.-és kiment az apám.

A lány rám nézett és én az ajtó felé biccentettem. Bizonytalanul elindult, én meg utána.


316-os:

Hasznos eszköz ez a lábtartó járóka, én így neveztem el....félek megkérdezni a nevét. Nem akarom, hogy lenézzenek amiért ezt sem tudom. Az idősebbik férfi ment elől, aki mint rájöttem Michael apja. Michael.. Vajon ő kicsoda? Miért mentett meg? Amikor bejött a szobába olyan határozottnak tűnt. Fekete kabát volt rajta amiben sok rejtett zseb lehetett. Fekete nadrágot viselt és hozzá tartozó fekete bakancsot. Sötétbarna, beállítatlan, kócos haja belelógott tengerkék szemeibe. Egy fémlánc volt a nyakában egy kis táblácska alakú medállal, kíváncsi vagyok mi lehet rajta. Egy üres folyosón sétáltunk és minden egyes lépés visszhangzott. Senki sem szólt semmit. Elértünk a folyosó végéig. Ott Michael apja beletette a kezét egy ujjlenyomat leolvasóba és a fém ajtó kinyílt. Miután bementünk az ajtón megálltunk.

- Mr. Fewerd vagyok. A Szövetség vezetője. A Szövetség egy elit alakulat ami névtelenül, láthatatlanul véd minket. Célja az emberkereskedők, lányrablók és ehhez hasonlók likvidálása. Te belekerültél a Cleopátra tervbe ami során egy hírhedt leánykereskedőkből álló bűnszövetkezetet akarunk lebuktatni. Te fogsz segíteni nekünk az információiddal, ismereteiddel. Elmondasz majd nekünk mindent amit tudsz, mi meg cserébe vigyázunk rád. Mit is mondtál, hogy hívnak?

-Én...én...- Nem!! Nem és nem és nem! Nem akarok visszaemlékezni semmire! Elakarok felejteni mindent! Nem akarok itt lenni! Haza akarok menni!! De hova??? Nincsen otthonom!! Nincs életem!! Senki vagyok!! Nincs értelme a létezésemnek.

- Igen?- nézett rám várakozóan Mr.  Fewerd

- Én....- egyszerűen nem bírtam megszólalni

- Apa! Hagyd békén szegényt. -Szegény. -Elég volt neki most mindezt megemésztenie. Pihenésre van szüksége, azok után amin keresztülment. -Amin keresztül ment.-Egyébként 316-osnak hívták, de tudod választhat új nevet. Majd eldönti. -Ó szóval már azt is tudja mit fogok csinálni?- Szerintem inkább mutasd meg neki a szobáját.-fejezte be

Nem hiszem el. Egyszerűen...ááárrrggg. Hallottátok hogy beszélt? Áradt belőle a szánakozás, a sajnálat. Nincs szükségem erre. Utálom ha úgy kezelnek mintha egy csecsemő volnék akit óvni kéne mindentől. Nem is tudják hányszor voltam magamra utalva.

*visszaemlékezés*

11 éves vagyok. Már nem tudom hogy néz ki anya. Azt mondta a bácsi, hogy ma este elvisz valahova. A bácsi néha kedves, de van hogy részegen bejön és megver. Nem akarok félni tőle. Múltkor hozott be színezőt. Nem tudom miért van bedeszkázva az ablak. Amikor rákérdeztem elkezdett kiabálni. Kiment és rám zárta az ajtót. Utálom amikor bezárja az ajtót. Tegnap azt hittem megőrültem. Éppen aludtam amikor kopogást hallottam.

-Van itt valaki? -egy lány suttogott

-Igen. - suttogtam vissza és odakúsztam az ajtó mellé

-Hála istennek! Gyorsan, igyekezzünk!

Hallottam, hogy kattog a zár. Majd lépteket, gyorsakat.

-Na mi lesz már?- halottam aggódó hangját amint a zárral babrál. Majd csönd. Várok. Sikítást. Ordibálás. Nekicsapódik az ajtónak. Reszketek, egyre hátrébb megyek miközben nézem az ajtót. Majd zokogás. Majd egy törés. Mint akinek eltörik a csontját. Vagy betörik a fejét. Nem tudtam aludni. Reggel mondta a bácsi hogy elvisz este valahova. Oh, már itt is van. Kíváncsi vagyok hova megyünk, remélem valami jó helyre.

*visszaemlékezés vége*

Amíg elkalandoztak a gondolataim ők megbeszéltek valamit.

- Nos,- mondta Mr. Fewerd

- Michael megmutatja a szobádat és majd holnap beszélgetünk egy kicsit.

Megfordult és elindult a baloldali folyosón míg mi jobbra mentünk. Egy ugyanolyan folyosón mentünk végig mint az előző, csak itt ajtók is voltak rajtuk pedig számok. Michael kereste az enyémet.

- 318..317... és ..ú ez kínos, tudod ez a 3. Emelet és a 16-os szoba szóval a..

- 316-os -mondtam

- Igen. - elővett egy kulcsot és kinyitotta. Úristen. Még sose láttam ilyen szobát. Bementem és mintha egy saját mini házam lenne. Volt egy nappalim amiben egy piros kanapé volt, előtte meg egy tv. Balra volt egy konyha. Nem tudok főzni. Remélem a hűtőben lesz valami konzerv amivel nem égetek le mindent. Majd egy saját fürdőszoba. De régen fürödtem.

Majd egy másik helységben a háló. Egy nagy kétszemélyes ágy volt ott fehér huzattal és kék falakkal. Meg egy íróasztal a sarokban.

- Jól van, nem zavarlak tovább. Ha valami kell itt leszek a 318-osban. Holnap találkozunk. Jó éjt. - mondta Michael és már nyúlt a kilincs után.

- Várj!- kiáltottam utána, rám nézett

- Ne hagyj egyedül.. - kértem meg halkan

-Rendben. -Odaült mellém az ágyra és lefeküdt. Ásítottam. Kimerültem. Melléfeküdtem. Majd lehunytam a szemem. Arra ébredtem fel hogy betakar és kisétált. Majd visszaaludtam. Most először éreztem, ha csak egy kis időre is, hogy biztonságban vagyok.


A 316-os lányWhere stories live. Discover now