Hinni bennünk - 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ✓

Tizennegyedik rész

𝐀𝐯𝐚 𝐀𝐮𝐫𝐨𝐫𝐞 𝐁𝐢𝐧𝐨𝐭𝐭𝐨

- Csak tudjam meg, hogy hol van Norris, és a nevemre esküszöm, hogy holnap nem ül kocsiba! - zsörtölődött Charles, miközben próbálta letörölni magáról a rózsaszín hab maradványait, ami az egész arcát, sőt, még a nyakát is beborította.

- Haver, tudod jól, hogy szeretlek mindkettőtöket, de ezt muszáj megbosszulnod! - nevetgélt Carlos a boxban, akit Charles mérges ábrázatától csak mégjobban elkapott a nevethetnék.

- Carlos, ha nem fejezed ezt most be, te se ülsz holnap kocsiba! - jelentette ki, és mostmár a haját kezdte el negszabadítani a ragadós habtól. Ez a folyamat annyira mókásnak bizonyult számomra, hogy sajnos vagy nem sajnos, de elengedtem egy jóízű nevetést.

Mindketten rámkapták a tekintetüket. A pilóta bébiszitteremébe meglepődést véltem felfedezni, Carloséba viszont a huncutság fénye csillogott. Ahogyan a spanyolra néztem, szinte éreztem, hogy vette a lapot, és egyszerre tört ki belőlünk a nevetésáradat. Charles csak kapkodta a fejét közöttünk, és nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Végezetül megelégelte a vihorászásunkat, és közelítve felém, az arcomra és a hajamra kente a rajta megmaradt habot. Abbahagytam a nevetést, viszont a mosolyom ugyanúgy megmaradt.

Chars kapva kapott az alkalmon, és megöltelt. Átkarolta a derekam, és a fejét a nyakamba hajtotta. Más esetben kicsattantam volna a boldogságtól, most viszont minden erőmmel próbáltam kiszabadulni az erős karjai közül, ami nem tűnt olyan egyszerűnek.

- Ne, Charles, engedj el! - kérleltem, de ő és Carlos csak tovább nevetett.

- Csoportos ölelés! - kiáltotta el magát a spanyol pilóta, és odafutott hozzánk, majd becsatlakozott az ölelésbe. Ezáltal méginkább rám ragadt a Charleson lévő hab. A szituáció már olyannyira természetesnek hatott, hogy a végén már mind a hármunk nevetett.

- Itt meg mégis mi folyik? - egy igazán jól ismert, számomra vegyes érzelmeket kiváltó hang szólalt meg az abroncsok takarásából. Mindenki oda kapta a fejét, és kivettük apa alakját.

- Binotto úr! - Carlos próbálta oldani a feszültséget, ami érezhető volt a légtérben. Apa és Charles farkasszemet néztek egymással, és nemsokkal később apa tekintete lesiklott a derekamon pihenő pilóta kezére.

- Vedd le a kezedet a lányomról, Leclerc! - utasított, és még mielőtt Charles reagálhatott volna, közbeszóltam.

- Nem, apa, nem! Charles nem veszi le rólam a kezét, csak ha ő akarja. - szóltam azonnal közbe, mostmár kicsit sem kedves hangnemben. Charles mégerősebben markolt a derekamra, ami miatt ha csak egy percre is, de elfelejtettem, hol is vagyok jelenleg.

- Ugyan már, Binotto, hisz maga is látja, hogyan néznek egymásra! A szerelmes szívnek nem lehet parancsolni! Hisz ön is volt szerelmes, nemde? - Carlos próbálta enyhíteni a feszültséget, ami eluralkodott a boxban. Apa tekintete ellágyult, és sóhajtva keresett magának egy helyet, ahova leülhet.

- Igazad van Carlos, és bocsánatot is kérnék a fiataloktól. Csak tudjátok, amióta elvesztettem Suzannet, azóta teljesen megborult minden az életemben. Életünkben. - nézett jelentőségteljesen rám, ami miatt egy hatalmas, lenyelhetetlen gombóc keletkezett a torkomban. Ismerem már ezt az érzést.

- Nyugodj meg Ava, nincs semmi baj. - Charles közel hajolt hozzám, és kedvesen suttogott, hogy mindenképp megnyugodjak. Annyira imádom! A derekamon pihenő keze becsúszott a kabát, majd a felsőm alá, és óvatosan cirógatni kezdte a bőrömet. Ha ez lehetséges, mégjobban beleszédültem az érintésébe.

- Ebben igaza van Mattia, viszont semmiképp sem szabad megtagadni másoktól a boldogságot. Főleg, ha ezek ők ott ketten! - ránk mutatott a spanyol. Mintha nem csak apa, de Carlos szemébe is felfedezhetővé vált a meghatottság.

- Úristen, csoportos sírás! - kiáltotta el magát a semmiből felbukkanó Lando, és felénk futott, majd szó szerint ránk ugrott. Kicsit később becsatlakozott mosolyogva Carlos és apa is. Aztán Daniel is megjelent, és természetesen őt sem hagytuk ki semmiből.

- Oké, skacok, egy kis oxigént! - fújtattam, hogy vegyék a célzást. Mikor már mindenki kibontakozott az ölelésből, egymásra néztünk. Annyira hálás vagyok, hogy ők vannak nekem!

°°°

- Végre a szállodában! Már vártam a randit az ággyal. - dőltem bele az ágy puha ágyneműjébe.

- Szép, még csak nem is velem. - Charles felém magaslott, izmos karját a fejem mellett támasztotta meg. A szívem egyből reagált azzal, hogy eszeveszett tempóban kezdett el dobogni.

- Talán egyszer veled is. - mosolyogtam rá, míg ő az arcomat pásztázta. Úgy tűnt, mintha mondani akarna nekem valamit, csak nincs elég bátorsága hozzá.

- Amióta rajtad van ez a kabát, azóta azt tervezem, miképp fogom rólad levenni az ágyban. - a hirtelen jött megnyilvánulása teljesen ledöbbentett. A testem viszont azonnal észlelte, így az arcom teljes pírba borult. - Szeretem, amikor zavarban vagy. - hajolt még közelebb. Csak néztünk egymás szemebei, vagyis én úgy fogalmaznák, hogy elvesztem a smaragd zöld tekintetébe.

Charles mintha csak kapcsolt volna, hevesen az ajkaimra tapasztotta a sajátját, ezzel belémfojtva minden szót, sőt, még a levegőt is. De őszintén nem bántam. Szinte rögtön visszacsókoltam, így kezdetét vehette egy észveszejtő csókcsata. A pilóta olyan óvatosággal csókolt, mintha porcelánból lennék, mégis olyan intenzitással, hogy még fekve is azt éreztem, hogy szétcsúszok.

A lábaim közé férkőzött, így megéreztem a férfiasságát hozzám nyomulni. Megmagyarázhatatlan izgalom és félelem lett úrrá rajtam. Ellenben ahogy a nyakamra nyomott forró csókokat, minden aggályom tova szállt. A tegnapi reggelen minden más volt. Ott még féltem, most ebben a pillanatban pedig én éreztem magam a legbátrabbnak.

Ahol értük egymást, simogattuk a másikat. Ő a pólóm alatt, a melltartóm vonalán cirógatta a bőrőm, míg az én ujjaim az izmos hátát barangolták be, hol jobban belemélyesztve a körmöm, ugyanis Charles sorra fedezte fel az érzékeny pontjaim.

- Gyere, vegyük ezt le. - mély, karcos hangján suttogott hozzám, és lehúzta rólam a felsőmet. Hogy ne érezzem magam kínosan, én is lerántottam róla az övét. Elengedett egy halk kuncogást a türelmetlenségemen, majd visszahajolt hozzám.

Ismét megcsókolt, csak most még szenvedélyesebben mint eddig. A tekintetem elködösült, az agyam totál kikapcsolt. Így adtam át magam az éjszakának, és Charles Leclercnek, annak a férfinek, akit mindennél jobban szeretek.