Jégre születettek

*25. Daria

Zackkel élni mókás és fárasztó. Két hónap távlatából elmondhatom, hogy a lakás minden szegletében a magáéve tett. És ez engem kicsit sem zavar.

Az első alkalommal azt hittem a pánik úrrá lesz majd rajtam, és a világból is ki akarok majd futni. De ehelyett egy olyan fantasztikus dologban volt részem, amit csak Zack adhatott meg nekem. Imádtam, hogy rám figyelt és mégis férfias maradt.

Apuval hetente kétszer beszéltem telefonon, és egyszer találkoztunk, ilyenkor általában beültünk ebédelni valahová. Most arra akar rávenni, hogy operába vigyen, mint hajdan anyut. Hát futkos tőle a hátamon a hideg, mit ne mondjak. Viszont végre értelmes beszélgetéseket is tudunk folytatni. Hiányzott, de sosem lesz olyan, mint gyerekkoromban. Talán nem is kell.

Visszatérve a közös lakásra és úgy az életünkre:

Már nem tudnék Zack nélkül élni. Mindent tud rólam, hogyan alszok, milyen sütit vagyok hajlandó megenni, még azt is, hogy minden csütörtökön reggel 5kor kelek, hogy a heti minimális szépségápolás megtörténjen. Előfordult már, hogy olyan bámuló, átható tekintettel nézett fél 6kor, mint aki itt és most megy el éppen, pedig csak a szemöldököm festettem be! Hihetetlen.

A főzések mindig maratoni hosszúságúra sikerednek, mert nem bírjuk ki, hogy ne érjünk a másikhoz. Gondolom ez majd idővel elmúlik.

*
- D... - morogja a fülembe Zack, miközben szeletelem a gombát.
- Igen? - döntöm a hátamat a mellkasának, majd felsóhatok.
- Nem csinálunk valami izgalmasabbat? - nyúl előre a kezeivel és már végig is simított a melleimen. A fenekemnél pedig érzem, hogy a boxerben éledező tag csak arra vár, hogy én készen álljak. Bennem pedig feléled a vágy, hogy hát persze, miért ne? Itt a zöldségek között pont van egy kis hely!

Felé fordulok és már csókolózunk is. Keze fel-le jár a testemen. Majd hirtelen felemeli a szoknyámat és benyúl a bugyimba. Uram atyám! Ha nem orvosnak, akkor tuti zongoristának kéne lennie, csodásak már az ujjai is, a szerszámról pedig még nem is beszéltem. Egymásba gabalyodva szeljük át a konyhát végül nem bírja tovább, a nappali falának dönt, egyik combom alá nyúl és megemeli. Közben már megszabadult a boxertől így egyenes az út felém. Mikor megérzem őt hangosan felnyögög, erre ő a fülembe morogja, hogy imádja a hangomat ilyenkor. Farka úgy járt bennem, mintha nem lenne holnap, már alig bírtam tartani magamat. Fél mellem kilógott a ruhából, Zack azt markolászta és szívogatta felváltva. Végül egy hatalmas lökéssel megint eljutattott a kedvenc helyemre. Fáradtan omoltam a karjaiba, végül a padlóra csúsztunk és pihegtünk egy ideig.

*
Mivel az órarendünk az egyetemen egyedi, mert sportolók vagyunk, ezért nekünk nyáron is van tanítás. Ami nem lenne akkora szívás, ha a korcsolya edzésekhez igazodna. De nem. Nyáron a korinak kell a sulihoz igazodnia, ezért Zackkel csak két közös edzésünk van.

Jobban belegondolva ez ad egy kis szabadidőt a másiktól. Rendezhetem a gondolataimat, időbeosztást csinálhatok és marad egy kis idő apura is.

Apu.

Legutóbbi találkozásunkkor említette, hogy hazautazna Yekaterinburgba. Anyunak lesz az egyik verseny évfordulója és küldtek meghívót apunak is. Milyen kedvesek. Majd 1 év alatt talán először gondol anyura.
Nem, nincs jogom bántani. Csak azért, ahogy velem viselkedett.

- Daria, gyere velem! - böki ki apu hosszú idő után. Már a fél tányér levesemet megettem. Lassan teszem le a kanalat és emelem fel a fejemet.
- Ez most, hogy jutott eszedbe? - hitetlenkedek. - Itt az egész életem, a korcsolya, a suli, Zack...
- Mindig csak Zack! - vág közbe. - Nincs valami értelmes magyarázatod? - fordítja a fejét az ablak felé sertődötten.
- Nem gondolom, hogy jogod van kérdőre vonni engem! Te ráncigáltál el egyik napról a másikra, nem emlékszel? Végre egyenesben van az életem, azt csinálom amit szeretek, és azzal akit szeretek. Ez neked is elégnek kell legyen - dobom az asztalra a szalvétám és a bárpulthoz sétálok. Látom már, hogy nem lesz jó vége.