A függő -The addict

4. Fejezet

A buli (pt.2)
Emmett felbukkanása után még egy darabig szótlanul ültünk egymás mellett. Én az eget figyeltem, közben próbáltam urrá lenni csapongó gondolataimon. Ő inkább engem bámult, ami egy idő után kezdett idegesíteni.
-Van valami probléma?-adtam fel a hiába való próbálkozást, hogy figyelmen kívül hagyjam vizslató tekintetét.
-Bejön neked?-őszintén szólva nem erre a kérdésre számítottam.
-Tessék?-fordultam végre felé. Zöld szemei az enyémet keresték miközben ismét feltette a kérdést.
-Bejön neked?-olyan lassan ejtette a szavakat mintha egy idiótához beszélne. Pontosan tudtam, hogy kire céloz. Az ajkam mosolyra rándult, elrejtve a valódi gondolataimat.
-Totyogós kora óta ismerem.-adtam kitérő választ, de láttam rajta, hogy nem fogja ennyiben hagyni.
-Nézd...-a kezemért nyúlt én pedig hagytam, hogy összekulcsolja ujjainkat.-Én tényleg kedvellek, de ha ő...-láttam rajta, hogy erősen gondolkodik a megfelelő kifejezésen.
-Nincs köztünk semmi.-húztam ki magam. Nevetséges volt még a gondolat is, hogy én és Pete... Főleg azok után ami történt.
-Akkor jó.-mielőtt észbe kaphattam volna a száját az enyémre tapasztotta és szorosan magához húzott. Nem pletyka volt, hogy jól csókol, ez abban a pillanatban kiderült. Ösztönösen viszonoztam, közben erősen koncentráltam, hogy ne gondoljak semmi másra. Végülis jó volt így, nem? Egy igazán jóképű pasassal csókolózni egy kolesz hátsó udvarán hajnali egykor. Nem is lehettem volna jobb helyen.
-Akkor most...-kezdte miután elhúzódott. Széles járomcsontján enyhe pír ütött ki.
-Elhívhatsz randizni.-segítettem ki, közben szorosabbra vontam magamon Pete dzsekijét. A hideg akárhogy is próbálkozott, nem tudott átjutni a meleg kabáton.
-Pénteken?
-Nyolckor.-mosolyogtam Emmettre. Egy kósza tincset a fülem mögé tűrt és visszamosolygott rám. Kellemes melegség áradt szét a gyomromban, nem az a tipikus vad pillangócsordás effekt, de jól esett.
-Van kedved visszamenni?-a ház felé nézett. Megráztam a fejem és leugrottam a kerítésről.
-Fáradt vagyok.-csak félig volt hazugság amit mondtam, de nem volt semmi kedvem a társasághoz. Még mindig feldúlt voltam és jobb szerettem volna egyedül maradni egy kicsit.
-Hazakisérjelek?-már nyújtotta a karját, de ismét csak a fejemet ingattam.
-Menj csak vissza, téged vár a tömeg.-igyekeztem a lehető leghitelesebb arckifejezést felölteni.
-Biztos?-felvonta a szemöldökét és közelebb lépett.
-Egészen biztos.-kicsit pipiskedve puszit nyomtam az arcára.-Holnap találkozunk.-mielőtt válaszolhatott volna hátat fordítottam és útnak indultam.
Nem voltam benne teljesen biztos, hogy mit is érzek valójában. Egy részem nagyon szeretett volna visszamenni, megkeresni a fiút és rákényszeríteni, hogy mondja el mégis mi a francért távolodtunk el. A másik részem viszont teljesen össze volt zavarodva, mert már megszokta, hogy nem része az életemnek. Próbáltam logikus sorrendet felállítani a fejemben és tisztázni magamban mit is érzek valójában. Dühös voltam, az biztos. Meglepett, hogy ismét találkoztunk, még meglepettebb, hogy ilyen körülmények között. Csalódott voltam amiért ennyi idő után sem mondott el nekem semmit. Végül egy csepp szomorúsággal nyugtáztam, hogy valószínűleg ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztunk.
Zsebre dugtam a kezemet mert igencsak fázni kezdett a hűvös széltől ami végigsepregette az utcát. Az ujjaim valamiféle tégelybe ütköztek. Ekkor döbbentem rá, hogy még mindig Pete dzsekije van rajtam. Annyira el voltam foglalva szétszórt gondolataimmal, hogy ezeddig nem is tűnt fel, hogy szinte ki sem látszok a hosszú kabát alól.
Előhalásztam a dobozt és az utcalámpák fényében olvasni kezdtem a cimkét. Pete nevére állították ki a gyógyszert. Valamiféle antidepresszáns lehetett a nevéből itélve. Szóval gyógyszert szed... Vagyis szedne ha nem nyúltam volna le véletlenül. Épp azon gondolkoztam, hogy visszafordulok, még mindig az ujjam közt forgatva a dobozt amikor egy kocsi reflektorja bevilágította a kis utcát. Megállt mellettem én pedig hátráltam egy lépést.
Ismerős alak szált ki és ingatag lépést tett felém.
-Az az enyém!-csak akkor döbbentem rá milyen hatalmas a keze amikor ujjait a kezemre fonva kicsavarta belőle a gyógyszeres fiolát.
-Te részeg vagy?-a fiúból áradó sörszag helyette is válaszolt. Szemhéja félig eltakarta étcsokoládéra emlékeztető szemeit ahogy lenézett rám.
-Na és?-vont vállat félszegen. Már fordult is meg, azzal nem is törődve, hogy a kabátja még mindig rajtam van.
-Így nem vezethetsz!-kaptam el a karját. Próbáltam elérni a sluszkulcsot, de miután hosszú kezét felemelte, esélyem sem volt elérni.
-Nem-e?-kuncogott és hátrált egy lépést. Elkaptam a másik csuklóját így amikor megtántorodott, engem is magával rántott. Ő a kocsijának esett én pedig a mellkasára. Szabad kezét körém fonva magához ölelt még mindig nevetgélve. A pólójába rejtettem az arcom ő pedig abbahagyva a kuncogást a fejemre támasztotta az állát. Egy pillanatra teljes biztonságban éreztem magam. Mintha meg sem történt volna az elmúlt tizennégy év. Mintha ismét gyerekek lennénk és Pete biztonságot nyújtó karjaiba bújhatnék a vilag elől. Csakhogy ez a Pete már felnőtt volt. Nem az a csontos mellkas és vékony karok fogtak közre. Habár vékony volt, az arcom alatt szikár izmokat éreztem. A karjai még ittas állapotában is határozottan öleltek. Régen oda volt már a kisgyerekek lágysága.
-Gyűlöllek!-hazudtam bele a pólójába.
-Én is magamat.-nyugtázta a kijelentésemet.
-De akkor sem indulhatsz el kocsival sehova!-kicsit elhúzódtam, hogy a szemébe nézhessek. Az arcunk így vészesen közel került egymáshoz. Hófehér fogait kivillantva az enyémnek támasztotta a homlokát. Valahol a hátam mögött csilingelve rázkódott a sluszkulcs a kezében.
-Igen anya.-lehunyta a szemét és a zsebembe dugta a kulcsokat. Még egy pillanatot engedélyezett magának mielőtt eltolt volna magától. A kilincs után kezdett kotorászni a háta mögött.
-Megtennéd, hogy reggel felébresztesz?
-Itt akarsz aludni?-a szemöldököm a homlokom közepére kúszott a meglepetéstől.
-Mégis hol máshol?-már a válla felett nézett vissza.
-Aludhatsz nálam.-bukott ki belőlem mielőtt átgondoltam volna.
-Mint régen?-fájdalmas mosollyal visszacsukta az ajtót és nekitámaszkodott.
-Valahogy úgy.-bólintottam. Igyekeztem elnyomni minden gondolatot, de hiába. A gyerekkori pizsomapartik emléke kérlelhetetlenül kúszott be lelki szemeim elé.
-Talán még csokidrazsém is van az egyik fiókban.-mosolyodtam el. Régen az egyik kedvenc csemegénk volt közvetlenül a twinkies után.
-Rendben, de csak ha megígéred, hogy ezúttal nem fogsz megijeszteni!
Mindketten felnevettünk az emlék hatására.
-Esküszöm!-nyújtottam a kisujjamat. Gondolkodás nélkül az enyém köré fonta a sajátját. Ha az ember a kisujjára esküszik, az onnantól szent és sérthetetlen. Ezt mindketten tudtuk.
-Fogsz bármit is mondani a történtekről?-kérdeztem miközben már a lépcsőn sétáltunk felfelé.
-Nem hiszem...-rázta meg a fejét kerülve a szemkontaktust. Annyi mindent akartam még mondani, de végül mégsem tettem. Bólintottam és benyitottam a szobába. Nancy szerencsére ma Chrisnél tervezett aludni, így miénk volt az egész helyiség.
-Zuhanyozz le ha gondolod!-mutattam a fürdő irányába.
Míg ő tusolt én egy pólót és egy boxert vadásztam elő a szekrényemből. Apa régi ruhái voltak, nekem viszont ideálisak pizsomának így nem is egy készletem volt belőlük. Talán Pete számára is megteszi.
-Hoztam pizso...-elakadt a szavam ahogy beléptem a fürdőbe. A fiú egy törölközőt csavart a derekára és épp lehajolni készült a ruháiért.
-Ez meg mi a franc?-léptem közelebb és megérintettem a mellkasát. Mintha csak most fedezné fel magán a bőrét keresztül kasul szabdaló hegeket, követte a pillantásomat.
-Semmi!-kikapta a kezemből a pólót és egy mozdulattal magára rántotta. Láttam rajta, hogy nem akar beszélni a dologról ezért nem is firtattam tovább. Nem tudtam mit mondhatnék, hogy enyhítsem a belőle áradó feszültséget. Már éppen nyitottam a szám mikor a törölköző úgy döntött, hogy rá már semmi szükség. A szemem elé kaptam a kezem és a másikkal felé nyújtottam a boxert.
-Láttál már pucéran...-szólalt meg elfeledve az előbbi incidenst.
-De akkor hat éves voltál és a cerkád akkora volt mint a kisujjam!-éreztem ahogy elpirulok belőle pedig kitört a nevetés. Olyan jóízűen kacagott, hogy nem volt más lehetőségem, én is csatlakoztam hozzá.
-Hiányzol seggfej!-boxoltam a vállába miután felvette az alsónadrágot.
-Te is...