A Halhatatlan Író Naplója

I. fejezet: Bevezető

2012.10.10:
Sok mindent írtam már életemben, de a napló az valahogy kimaradt eddig a szórásból. Nem baj, hátha az utókornak érdekes lesz az amit ebben a keményfedeles naplóban talál.
Most joggal jöhetne a kérdés, hogy ki is vagyok én? Ez életem egyetlen olyan kérdése, amire lassacskán már magam sem tudom a választ. Sok néven illettek már és én magam is használtam jópárat az utóbbi időben, de ez a kérdés mindig motoszkál a fejemben. Ki vagyok én? Hát, jelenleg maradjunk csak a Fred Earhartnál (a híres pilótanő után szabadon). Foglalkozásomat tekintve nos, író vagyok. Már elég hosszú ideje. Rengeteg bestsellert tudhatok magam mögött, mégis világ életemben úgy éreztem, hogy valami nem jó. Félreértés ne essék, jól élek, a saját magam főnöke vagyok, ha a kiadómat nem számítjuk, a legszebb saját szabású öltönyöket hordom, mindenem megvan ami embernek kellhet kivéve... Hogy egyedül vagyok. Ez mindigis így volt és valószínűleg így is marad az idők végeztéig, ebben biztos is vagyok. De legalább az írás lefoglal mai napig és jó is vagyok benne. Az új könyvem nemrégen került a polcokra, holnap megyek egy dedikálásra is amelyet a kiadóm szorgalmazott. Ki nem állhatom az ilyeneket. Mosolyogni mindenkire, hallgatni ugyan azokat a sablon szövegeket újra és újra és újra. Nevetséges komolyan mondom, de ha muszáj akkor muszáj, valamiből meg kell éljek.

2012.10.11:
Reggel sikeresen kimásztam az ágyból reggel hétkor, mert elaludtam újfent, így gyorsan kellett öltözködni. Mire fél nyolcat ütött az óra, addigra valami csoda folytán kifésültem hosszú fekete hajam, megtakarítottam a szemüvegem, fogat mostam, elpakoltam, felvettem az egyetlen öltönyömet ami nem a patyolatban van, és útra kész voltam abba az istenverte könyvesboltba, hogy jópofizzak órákon át.

Mielőtt odaértem volna a könyvesboltba megálltam egy kávéra az egyik közeli, de nem túl közeli kávézóban, hátha senki sem vesz észre és jön oda earlybird módjára dedikáltatni velem. Így is történt hála az égnek, csak egyetlen lányt láttam a szemem sarkában szugerálni engem miközben ittam a cappuccinom. Fura jelenet volt, de próbáltam úgy tenni, mintha fel sem tűnt volna a hölgy lelkemig hatoló tekintete a perifériámban. Eme szürreális élmény után viszont már muszáj volt elindulnom a boltba, akármennyire is nem akartam.

Ha a kávézós eset nem lett volna önmagában elég a napban, fokozták egymást a történések. Amikor ugyanis már az utolsó tíz percében voltam a dedikálásomnak odajött ő. A nő a kávézóból aki bámult engem. Legalábbis nagyon hasonlított rá, akkor nem tudtam jól megnézni, hogy ne legyek feltűnő. Egy harmincas évei elején járó festett vörös hajú hölgyről beszélünk. Megjelenése szolid, ápolt, arca derűs és életvidám. Állt a sorban mint mindenki más egy könyvet szorongatva. Az enyémet. Vagyis, nem az enyém volt a könyv, de igazából mégis az enyém volt. Elsőre nem tűnt fel, hogy a jelenlegi sötétbarna/sötétzöld borítójú könyvem helyett, egy királykék/fehér díszítéses könyv van a kezében. Nem volt ismerős a design mert még akkor messze volt a sorban, de mire közelebb ért leesett a tantusz. A könyv nem volt más, mint a Gyilkosság a székesegyházban Edward Holland könyv, ami hirtelen sokkolt engem. De mire feleszméltem volna belőle, a kishölgy már felettem állt és a kacér mosollyal az arcán így szólt:

- Mr. Holland, dedikálná nekem kérem? Hatalmas rajongója vagyok. - majd hozzám nyújtja a könyvet. -

- Ömm, ez valami félreértés lehet, én nem Edward Holland vagyok, hanem Fred Earhart. Edward már régóta halott. Ez a könyve 1858-ban jelent meg, az utolsó tőle mielőtt '60-ban meghalt.

Itt már kezdett leverni a víz bevallom, de a java sajnos még csak ezután jött, ugyanis folytatta:

- Oh, elnézést kérek, rossz könyvet tettem el akkor. Jaj, meg is van az övé Mr. Earhart! - bele nyúlt a táskájába és elhúzott egy másik könyvet, mely nem kicsit viseltes volt -

- Ez... Ez hogy kerül magához és miért hozta el nekem? Azt hittem ez a könyv...

- Még létezik igen. A múzeum kézirattárában találtam egy doboz alján.

- Menjen el innen. Most! Most azonnal! Nem írok alá semmit!

- Rendben, de ha meggondolja magát, itt a telefonszámom. - azzal a nő sarkon fordult és elment. -

El sem merem hinni... Azt hittem azt a könyvet már sehol sem őrzik... Hogy tiszta legyen, hogy miről van szó: a nőnél egy 1010-es Howard F. Carter - Túl az erdőn című eredeti példány volt. Tudom, hogy az volt mert... Mert... Mert én írtam. Kedves Olvasó, ha ezt valaha megtalálod, azt akarom, hogy te legyél a második, de ezek szerint harmadik ember a világon aki ezt megtudja...

Halhatatlan vagyok.