Lapozható érzelmek

8.

PASZTELL KÉK ÉS SÜTŐTÖK

·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·

- Figyelsz te rám?- fogta meg a német férfi vállát csapattársa, aki így magára vonta Mick figyelmét.

- Persze. A hétvégi versenyről meséltél, hogy milyen jó itt mindig a hangulat.- vont vállat a német, és ismét a pálya bejáratait kezdte el pásztázni, hátha észreveszi azt, akire már mióta vár. Hiszen már péntek délután van.

- Komolyan, mi az, ami ennyire aggaszt, hogy nem tudsz koncentrálni négy másodpercig egy helyre?- fordította maga felé a székével együtt a férfit.

- Mondtam, hogy miről beszéltél!

- Nem Mick, én arról beszéltem, hogy milyen új gyógymódot találtak a különböző déli betegségek megfékezésére.- ingatta meg a fejét az orosz.

- Ah!- kiáltott fel a német, és arcát kezei közé temetve masszírozta meg- Ma nem vagyok a helyzet magaslatán.- ingatta meg a fejét a férfi, és ujjait hajába vezette.

- Van ennek köze ahhoz a szőke nőhöz, aki most libegett be a kapunk egy hatalmas fényképezővel az oldalán?- szólalt meg ismét az orosz, mire azonna a kapu felé kapta a fejét a német férfi is, és valóban megakadt a szeme a nemrég érkezett nőn.

Fehér nyár ruhában, és gladiátor szandálban szelte át a boxutcát, miközben mintha keresett volna valamit, vagy sokkal inkább valakit.

A német férfi azonnal felpattant addigi helyéről, olyan hevesen, hogy még a széke is a földön csattant mögötte. És döbbent tekintetek kereszttüzében indult el, hogy előbb találja meg ő a nőt, mint fordítva.

- Csak nem engem keres a kisasszony?- szólalt meg a férfi, amikor már teljesen a nő mögé érkezett, aki ennek hatására kissé megugrott, hiszen senkire sem számított maga körül. Kezét szívéhez szorítva fordul a férfi felé, aki mosolyogva figyelte az történéseket, és főleg a nő minikáját.

- Ezek után biztos, hogy nem!- csukta le szemeit a nő, a német azonban mit sem törődve a nővel, aki durcás volt ugyan az őt megijesztő férfira, de még véletlenül sem annyira, hogy eltolja magától, amikor a férfi magához ölelte, szorosan, amennyire csak tudta.

Hiányzott neki, de nem csak a férfi a nőnek, hanem a nőnek is a férfi, mintha nem csak három hete sétált volna ki a hatalmas ház ajtaján, Görögországban.

- Neked is szia, Mick.- ingatta meg a fejét a nő, és most ő ölelte magához a vele szemben álló férfit.

- Nem írtál, hogy el tudsz jönni.- jelentette ki a német, szinte már kisfiús vádlással a hangjában, hiszen úgy érezte be lett csapva, így nem volt ideje felkészülni arra, hogy fogadni tudja a nő.

- Meglepetés?- tárta szét kezeit a nő nevetve, amiben a férfi is csatlakozott hozzá.

- Bemutatlak a csapatnak! Gyere,- fogta meg a nő kezét a férfi, és elkezdte a megfelelő hely felé húzni a nőt- és a múltkor csak a gyárban találkoztál velük. Szerintem itt az ideje, hogy megismerd őket.- mosolygott hátra a férfi a nőre, aki csak kapkodta a fejét a rengeteg nyüzsgő ember között. Mint egy szorgos kis méhkas, akiknek mindig van dolguk, és pontosan tudják is, hogy mi az.

- Itt mindig ilyen hatalmas a nyüzsgés?- szólalt meg egy idő óta először a nő, és megrántotta a férfi kezét, jelezve, hogy nem kellene olyan gyorsan haladiuk, hiszen lassan nem bírja tartani az ütemet.