Prológus

10.4K 337 25
                                    

Mila Fewtrell

2021. 11. 13.

Angliában olyan élni, mintha egy szürke kockába zártak volna be. Másnak ez a hely volt a tökéletes, míg én csak arra vágytam, hogy végre egy olyan helyen élhessek, ahol legalább hetente kétszer süt a nap. De egyelőre ez tizennyolc évesen, csak egy álom volt. Jártam párszor már Monacoban, Spanyolországban és Franciaországban, szinte számomra ezek a helyek a mennyországgal voltak egyenlőek. Gyönyörű napsütötte tengerpartok, meleg és hűvös limonádé. Ha az utcán sétáltál nem kellett attól tartanod, hogy két percen belül rád szakad az ég, szimplán csak nyugis és tökéletes volt. De mielőtt teljesen negatívnak írnám le Angliát, azért itt is van némi jó dolog... Például a családom, akik az őrületbe kergetnek és a barátaim. Az évek alatt megtanultam, hogy felesleges az embernek sok barát, ha mind hamis. Az én barátaim voltak azok az emberek, akik megtanítottak merészebbnek lenni. Állandóan féltem a kihívásoktól és mindent ezerszer átgondoltam, ami csak a lemondással járt, most már kezdem élvezni az életet.

- Minek is megyünk Lando Norris bulijára? -érdeklődött az ágyamon ülve Nate. Szőke tincsei a hajába lógtak, de zöld szemei emelték ki az arca tökéletes íveit.

- Mert a testvérem legjobb barátja, nekem pedig az-az ember, aki tíz éves korom óta idegesít -feleltem, miközben a fülbevalómat próbáltam bekapcsolni.

- Nekem nincs kedvem menni -közölte, mire Clare-re néztem, aki ártatlanul nézett vissza rám és egyértelműen neki sem volt kedve menni. A vöröshajú barátnőm imádott bulizni, így nem is értettem miért van most ellenére ez a szülinap.

- Ne csináljátok már! Megígértétek, hogy elkísértek -szomorodtam el.

- Sofia Blairenek is van ma bulija, és tudod, hogy ő maximálisan kihoz mindent egy partiból.

- Jó, akkor menjetek oda... Nekem megkell jelennem a szülinapon -morogtam az orrom alatt. Még is arra számítottam, hogy a barátaim úgy döntenek velem jönnek, de a hallgatásuk alapján egyértelmű volt, hogy eszükben sincs velem tartani.

Háromnegyed órával később, egyedül szálltam ki a taxiból Lando Norris háza előtt. A hangos zene az utcán is tisztán hallható volt, és furcsáltam, hogy a szomszédokat ez egyáltalán nem zavarja. Elindultam a bejáron majd kopogás nélkül beléptem a házba. Rengeteg ember látványa fogadott és míg átvágtam az előtéren, szinte az összes fiatalabb korosztályú forma1-es pilótával találkoztam, egyedül az ünnepelttel nem és a kedves bátyámmal sem.

Egy apró csomag volt a kezemben, amit Landonnak szántam. Nem volt túl nagy ajándék és talán értelme sem volt, de azért szerettem volna, ha megkapja. Ahogy a tömegen keresztül vergődtem át, kezdtem rosszul érezni magam. Sosem szerettem egyedül lenni ilyen helyeken, és most sem volt ez másképpen. A konyhába befordultam, ahol már kevesebb ember volt és szerencsére meg is találtam a testvéremet, aki azonnal észrevett.

- Mili! -ölelt meg, és azonnal érezhető volt rajta a pia szag.

- Nem korán van még ehhez? -érdeklődtem Maxtől, aki a kezemben lévő kocka alakú dobozra nézett.

- Ezt Landonnak hoztad? -vette ki a kezemből.

- Igen, de jó lenne, ha nem ejtenéd el -vettem vissza.

- De kis édes vagy -borzolta össze a hajam, mire dühösen összeráncoltam a homlokom.

- Te meg egy tapló -sziszegtem, majd a tekintetem körbe vándorolt a konyhából belátható téren, ahol szintén sok ember tartózkodott. A bal sarokban pedig megpillantottam Lando Norris-t, aki éppen egy lánnyal nevetgélt. Elhúztam az ajkam, majd a testvéremre néztem, aki már sehol sem volt. Nem akartam zavarni az ünnepeltet, így inkább kiszolgáltam magam egy koktéllal, amik a pulton sorakoztak. Nem sok kellett mire az alkoholt egy minimálisan megéreztem. A harmadik pohárnál már hivatalosan is szédültem. Nem sokat szoktam inni, így nekem a kevés is megártott. Úgy döntöttem, hogy inkább elvonulok lepihenni valamelyik szobában, de mivel nem ismertem a házat, ezért ismét Max és Lando keresésére indultam. Út közben valahol elhagytam az ajándékot, de az agyamra letelepedett köd miatt nem emlékeztem hol.

- Tudom, hogy átszoktál nézni rajtam, dehogy még ma is -állított meg hirtelen két puha meleg tenyér. Felnéztem és Lando sötétbarna szemei néztek vissza rám.

- Bocsi, most nem szándékos volt -sóhajtottam és valamiért vonzott, hogy a mellkasára döntsem a fejem.

- Jól vagy? -érdeklődött, mire bólintottam.

- De ledőlhetnék valahol? Csak egy picit? -kérdeztem, mire elmosolyodott és átkarolta a vállamat.

- Gyere -indult el velem, majd az emeletre húzott magával.

- A szobámba ledőlhetsz, oda remélhetőleg senki nem akar majd bemenni -hessegetett be egy kétszárnyú ajtón. A helységben egy hatalmas franciaágy állt, két oldalt pedig polcok helyezkedtek el, ahol a sisakjai voltak kirakva.

- Még csak egy óra van és már kivagy dőlve -csóválta a fejét mosolyogva, majd ahogy leültem az ágyra, lehúzta a lábamról a cipőmet.

- Nem vagyok, csak szimplán nem szeretem a tömeget -néztem le rá.

- Mikor érkeztél? -érdeklődött, mire a tekintetemmel órát kezdtem keresni.

- Másfél órája -feleltem végül ahogy az ajtó felett megpillantottam az időt.

- Akkor a tortára pont ideértél --csevegett tovább.

- Volt torta? -kérdeztem meglepődve, mire elnevette magát.

- Egyáltalán józanul jöttél ide?

- Most azzal vádolsz, hogy részeg vagyok? -háborodtam fel.

- Nem, sose tennék ilyet -vigyorgott, majd felállt.

- Pihenj, majd néha felnézek -fordított hátat nekem, majd elindult az ajtó felé. Ahogy becsukódott mögötte, eldőltem az ágyon majd a plafonra meredtem. Időközben elaludtam. Hajnali négy óra fele ébredtem fel arra, hogy a félig sötét szobában valaki befeküdt mellém az ágyba. Vagy is az illatáról azonnal felismertem, hogy Lando az. Szembe fordultam vele az ágyon és a félhomályban láttam az arcát.

- Nem akartalak felébreszteni -suttogta.

- Pedig megtetted -mosolyodtam el, és örültem amiért végre tisztának éreztem a fejem.

- Egész este te voltál a legszebb... Nem is volt valami izgalmas a buli miután felhoztalak -sóhajtotta, mire elnevettem magam.

- Szívtál valamit? -érdeklődtem.

- Nem, ha megtettem volna akkor más pozícióban feküdnénk -egy pillanatra átsuhant valami a mellkasomon.

- Kíváncsivá tettél -incselkedtem vele, de teljesen ártatlanul, mire áthajolt és megcsókolt. A csók közben pedig felém magasodott, majd a lábaim közé furakodott.

Sziasztok! Itt a prológus és nagyon remélem, hogy ez a könyveim is fog úgy tetszeni, mint a többi! Jó olvasást!

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla

Barátzóna / BefejezettOù les histoires vivent. Découvrez maintenant