The Dangerous Client /Bucky Barnes/ [BEFEJEZETT]

10. A TITOK

Miután felmentem, lefeküdtem egy kicsit aludni. Az álmom azonban nem volt nyugodt, egyfolytában az a pasas, a kés, meg az a bizonyos szérum járt a fejemben. Felriadtam egy rémálomra, majd ránéztem az órámra. Hmm, mégcsak este fél 10 van. Megpróbáltam visszaaludni, de pár perc múlva hangokat hallottam odalentről. A mai eset után eléggé paranoiás lettem, szóval egy kicsit megijedtem. Felültem az ágyamban, és tovább "hallgatóztam". Valaki épp a lépcsőn jött fel, majd megállt a szobám előtt. Kopogás...

-T-tessék? - mondtam teljesen megrémülve.
Meglepetésemre Bucky lépett be az ajtón, amitől egyből megkönnyebbültem.

-Te jó ég, fogalmad sincs mennyire megijesztettél.. Fú... - mondtam neki egy apró mosollyal a végén.
Bucky beljebb lépett és becsukta az ajtót.

-Ne haragudj, nem állt szándékomban megijeszteni. - szabadkozott. - Viszont te is alaposan ránkijesztettél, jobban vagy?

De aranyos már, hogy csak ezért bejött, hogy érdeklődjön irántam.

-Igen, megvagyok, köszi. - mondtam mosolyogva, azonban rögtön le is olvadt az arcomról a mosoly, mert eszembe jutott a szérum. - Viszont Tony szerint kaptam valami szérumot, ami mutációkat indított el a véremben.

Amint ezt kimondtam, Bucky arcán végigsöpört az aggodalom.

-Mégis milyen szérum ez? - kérdezte.

-Egyenlőre még ők sem tudják, most vizsgálják a vérem. Viszont én őszintén szólva nagyon meg vagyok ijedve, fogalmam sincs, hogy mit fog ez tenni velem. - vallottam be.

Bucky közelebb jött, leült az ágyam végébe, és ujjával letörölt egy könnycseppet az arcomról. Észre sem vettem, hogy sírok..

-Ne aggódj Bella, minden rendben lesz, megígérem! - mosolygott rám.

A-az előbb Bellának hívott.. Még soha senki nem hívott így, mindig a teljes nevemen szólítanak (és most a "Bellus" nem számít). Viszont a szüleim anno így becéztek.

-Azt mondtad "Bella"? - kérdeztem kissé meglepetten.

-Jaj, ne haragudj, nem szereted ha becéznek, igaz? - kért gyorsan bocsánatot.

-Nem, nincs így, csak soha senki nem becézett még, kivéve a szüleimet. - mondtam.

Ettől a mondatomtól teljesen lefagyott. Falfehérre sápadt, a szája résnyire tátva maradt, és csak bambult maga elé.

-Bucky, jól vagy? - kérdeztem aggódva, mire rámkapta a fejét.

-Tudtam hogy valahonnan ismerős a tekinteted... - mondta, miközben elkezdte kapkodni a levegőt. - Kérlek bocsáss meg!

Jól látom, hogy sír?
-Mi-miért, mi a baj? - tudakoltam, és mostmár én is elkezdtem pánikba esni.

-Isabella... Bella.., valamit el-el kell mondanom neked.

Egyre idegesebb lettem.

-Igen?

A szájába harapott, összeszorította a szemét, majd kifújta a levegőt és belekezdett.

-A..a szüleid anno összetűzésbe kerültek a HYDRA-val, és, hát.... - küszködött a szavak keresésével. - Engem küldtek el értük, hogy vigyem be őket a HYDRA-hoz... Aznap este be kellett törnöm a házatokba... És.. Elvittem őket.. - nyögte ki.

Én nem hittem a füleimnek, csak elkezdtem sírni. Nem bírtam feldolgozni az imént hallottakat. Ő rabolta el a szüleimet??

-Nagyon sajnálom! Nem várom el hogy megbocsáss, csak tudd, hogy borzasztóan sajnálom, nem saját akaratomból tettem. - mondta, még mindig a könnyeivel küszködve.

Én csak néztem ki a fejemből, nem tudtam hogy mit kéne mondanom.

-Mit tettek a szüleimmel? - kérdeztem alig hallhatóan.

-Nem tudom. Amint bevittem őket, újfent kitöröltek, mert labilissá váltam. Folyton csak a kislány.. Vagyis a te hangod járt a fejemben, ahogy kiabálsz a szüleid után. - nem bírta tovább, a szája elé kapta a kezét, lehajtotta a fejét, és elkezdett mégjobban sírni, bár próbálta visszatartani.

-Azt hiszem most szükségem van egy kis lebegőre.. - mondtam, majd kikeltem az ágyból. - Viszont tudd, hogy rád egyáltalán nem haragszom. Nem a te hibád volt. Ha te nem mentél volna el értük, valaki más megtette volna.. Ne ostorozd magad.

Ezután gyorsan elhagytam a szobámat, Bucky még mindig az ágyamon ült és sírt. Elmentem a lépcsőkhöz, de megtorpantam. Fogalmam sem volt, hogy most hova mehetnék. Ekkor beugrott valami..

-A tető.. - suttogtam magamban.
Fogtam magam, és zaklatottságtól vezérelve felfutottam a lépcsőn egyenesen a tetőig. Tényleg nem volt itt semmi, és senki sem, egymagam lehettem és gondolkozhattam. Leültem a tető szélére, lelógattam a lábam, és csak néztem a csillagos eget és hagytam, hogy a könnyeim eláztassák az arcom. Egyenlőre másra nem voltam képes.

Remélem tetszett a rész❤️