Rab voltam...

22. Újabb bevetés?

Először is nagyon boldog új évet kívánok mindekinek. Remélem idén több történetet és  több részt hozhatok. Köszönöm azoknak akik követik történetemet. 😀❤

      A konyhába reggelit készítettem Connornak. Miután végeztem a szobája felé vettem az irányt. Az ágyba feküdt és telefonozott.Mikor meglátott helyből letetette a telefont és fennebb tornászta magát az ágyba. Láttam rajta hogy fáj neki.

- Ne mozogj. Pihenned kell!- mentem oda hozzá és az ágy szélére ültem.
- Tudom.
- Annyira sajnálom.-mondtam, és lesütöttem a fejem.
- Mit?- megfogta az állam és magára irányította a tekintetem.
- Sajnálom hogy miattam ennyire megkínoztak. Sajnálom amit tett az apám. Mindent nagyok sajnálok ami történt veled, és ez mind csak miattam.
- Hé hercegnő,  ne okold magad az apád bűnéi miatt. Oké?
- De igenis okolom magam miatta, mert igenis az apám és miattam vitt el téged, miattam raboltatott el.
- Zora- fogta meg kezem- tudom mit érzel...
- Nem nem tudod – szóltam bele mondatában- nem tudod milyen megtudni ennyi év után hogy az apád egy egész maffia vezetője. Nem tudod milyen hazugságba felnőni.
- De tudom, higgy nekem, tudom milyen érzés.
- Ezt hogy érted?- furcsálltam ezt a mondatát.
- Ezt ne most kérlek.
- Légyszíves mond el.
- Most nem, túl fáradt vagyok, majd máskor.
- Oké- ráhagytam mert tudtam úgy se mondja el.- Itt a reggelid, majd még később benézek.

      Ezzel ott hagytam a szobába. Vajon mit értett az alatt hogy tudja milyen ez az érzés. Talán ő is igy csöppent bele ebbe a világba. Egy biztos ki fogom deríteni.
Már eltelt egy pár nap, az a szörnyű nap óta amikor is Connor-t otthagyták a küszöbön. Most épp a konyhába sürgök forgok anyával együtt mivel mostanába ez a legjobb elfoglaltságom. Connor már jobban van, már felkelt az ágyból amikor valamilyen étkezés van, de másképp még mindig pihen.

        Éppen mentem volna hogy szóljak Connor-nak hogy megvan az ebéd amikor dörömbölést hallodtam a lépcső felöl. Oda is kaptam a fejem. Connor mar felöltözve, kabátba útra készén troppolt lefele a lépcsőn.  A lépcső alján megtorpant, valószínű belenyilalhatott az egyik sérülésében mivel az oldalához kapott. Én azonnal mellette termettem... volna, de a kezét kinyujta megálljt intett.

- Connor hova mész?-kérdeztem.
- Nyugi Zora, van egy kis elintézni valonk Jack-kel. Majd jövök.  – mondta, majd el is indult az ajtó felé.
- De állj már meg-kaptam a keze után, amit el is értem és magam felé fordítottam- nem mehetsz el, még nem vagy jól.  Még a vak is lássa hogy fájdalmaid vannak.
- Zora eressz el, légyszíves.
- Nem- makacskodtam, tudtam hogy ha most elengedem nem biztos viszont látom.
- Zora!-mordult rám.
- Oké, de akkor legalább mond meg hova mentek!
- Nem kell tudd, jobb ha nem tudod, most meg engedj el. Nem akatok erőszakos lenni.
- Oké- muszáj volt beadnom a derekam mert féltem még dühösebb lesz.

       Amint elengedtem a kezét, hozzám lépett,  a homlokomra egy puszit nyomott és azzal ott hagyott az előtérbe,  egyedül ezer keredéssel a fejembe, na meg azzal a hatalmas nagy aggodalmammal együtt.