Egy Mikaelson a Roxfortban? (Befejezett)

20. Egy két lábon járó enciklopédia.

Szememet felnyitottam és hirtelen elvakított a szúrós világosság. Hirtelen felültem és csak akkor vettem észre, hogy egy sókőr közepén ülök. Freya neném Davinakezét fogta, kétoldalukon Elijah és Kol bácsikám kezét fogták. Egyszerre megcsapott a melegség, az othon melege. Mikor jobban szemügyre vettem a helyet akkor láttam csak, hogy a báltermünkben vagyunk. Marcel rángatott ki a gondolataimból ugyanis arra észleltem fel, hogy hirtelen magáhozölel.

- Az életünk nem éri meg a tiédet. - sugta a fülembe az ölelés közepette. Majd elengedett. Majd Rebekah néneim is odaguggolt mellém.

- Elment az eszed?! - Kerdeztem. Próbált komolynak tűnni de a szemében ott búlykált a mosolya. - Bolond lány... az a legrosszabb, hogy Nik is ezt tette volna.

- Sajnálom. - Szólaltak meg rekedtes hangon. - Nem volt más választásom. - Kérlek bocsássatok meg...

- Megmentetted az életüket. - Utalt Freya néném Marcel-re és Rebekah-ra miközben közelebb jött. - Olyan bűbájt végeztél él 16 évesen amit...

- Amit Freya is egy hibrid segítségével tudott megcsinálni csak. - Vágott közbe Kol. - Nem vagy semmi kölyök. - Vigyorodott el büszkén.

- Kösz. - örültem, hogy nem haragudtak rám. Fogalmam sincs milyen furcsa álmom hatására láthattam a szüleim, de mindenesetre hálás voltam érte. Az idő pereg megállás nélkül, és ez a hatalmas átka és egyben a szépsége is. Hónapok teltek el. Rebekah és Marcel vissza mentek New Yorkba, Kol és Davina elköltöztek Mystic Falls-ba, én pedig ithon maradtam Freya nénémékkel. A nyáriszünetig magántanulóként tanultam, utána pedig élveztem a nyár szabadságát. Mint mondtam az idő telik, éppezért kell ma egy órán belül már a vonaton lennem, ami vissza visz a Roxfortba. Azért nem ilyen tragikus a helyzet. Pansy-vel tartottuk a kapcsolatot. Sőt! A szünetekben még nálam is aludt néha. Elmesélte, hogy mi van a suliba. Mint kiderült Draco még mindig együtt van azzal a minden lében kanál Grangerrel. Nem is csodálkozom. Ki ne szeretné őt? Csinos, okos, kedves (legalábbis másokkal), jó az alakja és még naphosszat sorolhatnám. Tanulásban le tudom nyomni, de sosem leszek elég jó ahhoz, hogy máshogy is megtudjam ezt ismételni. Az élet kegyetlen. Őszintén lehet jót is tett most ez a kis távollét. Rendeznem kellett magamban a dolgokat. Cedric Diggory halálát, Google-t, hogy majdnem meghaltam, Draco szavait ami újra és újra eszembe jutnak.

"- MERT SZERETLEK TE IDIÓ*A! - ordítottam és csak utána estt le mit is mondtam valójában.

- NEM ÉRDEKEL! - Ordította ő is rögtön miután elhagyta a mondatot a szám. Csupán két szót vágott a fejemhez de mindkétszer úgy éreztem belehalok. Talán neki is később tudatosult mit is mondott mert utána a dühöt felváltotta a megbánás és a sajnálat. Majd könyörgő hangon megszólalt. - Nem... nem én nem úgy gondoltam.

- De, igen úgy gondoltad. - Mondtam ki azt amit mindketten tudunk."

Na igen... ezek a szavak meg hónapokkal később is ugyanúgy fájnak. Ezen még dolgozok. Pansy velem szemben űlta a kabinunkban, és a rajzaimat nezegette (amiket gőzöm sincs, hogy vadászott ki a táskámból mert én biztos, hogy nem adtam oda neki) amikor megszólalt. 

- Lenyűgöző a tehetséged. - Nézett fel a rajzokból.

- Köszi. Apámtól örököltem. Hozzá képest csak egy amatőr vagyok.

- Akkor is lenyűgöző. - Mosolygott. Azt várta gondolom, hogy viszonzom azt de nem tettem. Rögtön lehervadt a mosolya. - Minden rendben?

- Igen, igen. - Hazudtam. - Csak fáradt vagyok.

- Na nem. Nem csinálod ezt velem. Ezeket a hazugságokat én találtam ki, és nekem akarod beetetni?! - sajnos teljesen igaza volt. Ő rögtön levágja ha hazudok.

- Nem. Semmi sincs rendben, oké? - Kérdeztem, választ nem várva. - Megőrülök. Még mindig nem döntöttem a suliváltással kapcsolatosan. Draco szavai folyton megölnek lelkileg. És egysszerüen fáradt vagyok. Az agyam szinte már egy dzsungel. Totál kész vagyok. - Pansy némán halgatta a hirtelen jött érzelem folyásomat és együttérzően nézett rám.

- Tudod Hope. - Kezdte. - Sok embert ismertem már életem során, de egyik sem volt még olyan erős mint te. Ne add fel. Nem kell ezen rágódnod, engedd el. A sors úgyis mindent elrendez. Éld az életed, és ne nyomják a válladat olyan terhek amiket majd a sors elrendez. - na igen. Ez az egyik kedvencs tulaljdonságom Pansy-ben. Mindig tudja mit kell mondani.

- Hogy van az, hogy te mindig tudod mit kell mondani?

- Hát tudod. - Mosolyodott el. - A rutin és az évek. - Erre a kijelentésre őszintén felnevettem.  

- Végem. - Nevettem.

- Viszont komolyra fordítva a szót. Mi a terved? - Komolyodott el.

- Mire gondolsz?

- Google és Draco vagy Draco és Google.

- Ja hogy arra. - Esett le. - Semmi. Kerülöm őket.

- Ennyi?

- Igen.

- Hát sok szerencsét. Kelleni fog.

- Ezt hogy érted? - Kérdeztem őszinte érdeklődéssel. Nem tudom miért mondja ezt. Vegülis nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy elkerűljek valakit.

- Draco ezt nem nagyon fogja hagyni. Már tavaly is beszélni akart veled az indulásod elött. Nem volt rá alkalma.

- Nem is baj. Semmi kedvem nem volt még csak rá sem nézni. - Hazudtam. Őszintén? Persze, hogy volt. Pokolian fájt a hiánya. Fájt amiket mondott de nem tudtam rá haragudni.

- Ez biztos?

- Igen tuti.

- Hazudsz.

- Nem is.

- Ó dehogynem. - Nevetett fel hitetlenül.

- Oké. - Adtam be a derekam. - Lehet kicsit még mindig szeretem. - Váltottam be. - De ez nem változtat semmin! - Jelentettem ki. - Barátnője van. Nem fogok egy olyan fiú után rohanni aki mellett ott táncsikál egy két lábon járó enciklopédia.

Sziasztok. Bocsánat, hogy mostanában nem nagyon voltak részek. Ennek az oka az, hogy én idén fogok felvételizni. A felveteliig szinte tuti, hogy alig lesznek részek mert éjjel nappal tanulok. Azért igyekszem hozni minél hamarabb a részeket. Kérlek nézzétek el nekem ezt az időszakot, ha vége lesz ennek az őrültnek ígérem gyakrabban lesznek részek. Remélem azért tetszett ez a rész.