Érted dobban - Lando Norris✔️

17

Hazaérve a francia utunkról a szobámba vettem az irányt, ahol összepakoltam azt a néhány cuccom, ami még itt van Lando-ék lakásában.

Pakolás közben megtaláltam a képet, amit még a legszebb közös élményünkről hivatott elő. Elraktam a bőröndömbe. Tudom, hogy az övé, de szeretném, hogy velem legyen ez a kép és erőt adjon, amikor szükségem van rá.

Max már hazaért, így benyitott köszönni. Váltottunk pár szót Lando-ról is, miután elmesélte, hogy milyen volt a családi program.

- Még mindig nem békültetek ki? - kérdezte. - Amióta itt vagytok a szobájába van zárkózva.
- Ó, dehogynem! - mosolyogtam keserűen. - Kibékültünk és megbeszéltünk mindent, úgyhogy el is költözöm.
- Mi? - kapta fel a fejét. - A békének nem inkább az ittmaradás a következménye?
- Most nem. Rájöttünk, hogy könnyebb lesz egymástól távol.
- Könnyebb... - csapott a homlokára. - Rám marad megint egy szomorú Lando. - mondta gondterhelten.
- Sajnálom. - zártam le.

Elbúcsúztunk, majd kiindultam. Elsétáltam tétovázva Lando ajtaja előtt is, de inkább csak továbbhaladtam. Hagynunk kell egymást végre.

Kiindultam az ajtón a bank irányába, hogy felvegyem a pénzem és aztán keressek egy Airbnb-t. A járdára lelépve lehetetlen volt nem észrevenni, hogy Lando szinte feltépte az ajtót. A nagy sietség után próbált újra laza lenni, mintha nem sprintelt volna az ajtóig.

- Elvigyelek a bankba? - lihegett.
- Ne, Lando. Nem kell! - ingattam a fejem.
- Akkor jó! - gondolkodott el. - Vigyázz magadra, jó?
- Te is, Lando! - mondtam, majd elindultam.
- Még találkozunk! - mondta pont olyan hangerővel, hogy meghalljam és meg is álltam egy pillanatra.
- Még találkozunk? - kérdeztem vissza.
- Úgysem bírom ki. - mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

Nevetnem kellett szavain. Örülnék neki, ha kibírnánk, de az is tény, hogy valahogy mindig újra ott vagyunk egymás mellett. Hátha most felnőttek tudunk maradni.

2 hét múlva

Teljességgel felesleges volt ébresztőt állítanom. Egész este csak forgolódtam és gondolkodtam.

Ma van a nagy nap. Többszáz vizsgálaton részt vettem már, de a mai fontossága egyiknek még csak a nyomába sem ér.

Ma kiderül, hogy egészséges-e a tüdőm és ezáltal felkerülhetek-e a transzplantációra várók listájának a tetejére.

Ha nem, akkor a holnapi születésnapom elvág szinte minden reményt. Egyrészt, továbbra sem leszek a listán, ha nem változik az állapotom. Másrészt, hiába, ha 20 évesen és egy naposan már jó lesz a tüdőm, az már nem fog érdekelni senkit. Akkor is csak a lista legaljáról várhatom, hogy addig, amíg sorra kerülök vajon kihúzom-e ezzel a szívvel vagy mégsem.

Kegyetlennek tűnhet ez a szigor, de itt mindenkinek ugyanolyan fontos az a szív és valahol meg kellett húzni a határt.

Még van rengeteg időm az indulásig, így lassan készítettem magamnak bacon-ös rántottát. Annál, hogy a kedvenc ételét eszem, jelenleg semmi sem visz közelebb Lando-hoz.

Két hete egy szót sem beszéltünk. Minden erőmmel próbálok felejteni, mert ezt kell tennem, de jelenleg mégis elképzelhetetlen.

Ha ő nem lett volna, akkor most nem akarnám ennyire, hogy ez a vizsgálat jól süljön el. Azt érzem, hogy nélküle már feladtam volna. Nem azért, mert nem akarok élni, hanem mert már nagyon okom sem volt rá. Vele pedig érkezett valami olyan az életembe, ami miatt azt érzem, hogy minden egyes nap megéri. Lehet már nem fogok vele találkozni, de amit tőle kaptam az el fog engem kísérni örökké.