Érted dobban - Lando Norris✔️

18

Az este fogalmam sincs mikor értem haza. Teljesen olyan érzés volt, mintha egy álomban lennék, távol a valóságtól.

Az ágyamba zuhanva azonnal elaludtam és másnap délig fel sem keltem. Lehet most kellene igazán motiváltnak lennem, hogy kihasználjam az időmet, de hihetetlenül nehéz bármi pozitív dologra is gondolnom.

Ma vagyok 20 éves.

Már egészen kiskoromtól kezdve hatalmas jelentőséget tulajdonítottam ennek a napnak.

Tudtam, hogy eddigre vagy meggyógyulok, vagy eldől, hogy hamarosan meghalok. De valamiért, még ha nem is vallottam be, azt hittem, hogy az előbbi fog megtörténni.

Mindig azt hittem, hogy megérdemlem az életet. És talán még most is azt hiszem. Hisz semmi rosszat nem tettem sosem. Olyan keveset tapasztaltam és kevés lehetőségem volt.

Eddig fogalmam sem volt, hogy mit tartogat majd számomra a 20. gyertya a tortán, de most megtudtam. Tanulság számomra ez a nap.

Megtanultam, hogy az élet csak úgy történik.

Nincsenek magyarázatok, nincsenek okok. Könnyebb úgy élnünk, hogy azt hisszük, hogy mindennek van valami nagyon fontos és rajtunk túlmutató oka.

Például, ha két rákos ember küzd az életéért, de az egyik nem éli túl a betegséget, akkor mondhatjuk azt, hogy a másik jobban harcolt? Nem! De ha igen, akkor mégis ki határozza meg, hogy hogyan lehet jól harcolni? Hisz ez meghatározhatatlan.

Én nem azért fogok meghalni, mert rossz voltam, vagy valamikor helytelenül cselekedtem. Egyszerűen csak pont így jött ki a lépés. Csak úgy megtörtént.

Nehéz, talán a legnehezebb dolog elfogadni, hogy nem mindent irányítunk és nem mindennek van oka. De nincs más választás.

És most senkire nem vagyok dühös, hogy ez történik velem. Tegnap utáltam a testemet érte, de ma már kitisztult a fejem és nem hibáztatom.

Ez az egész csak úgy megtörténik.

Nekem pedig nincs más lehetőségem, csak menni tovább, ameddig lehet. Mi van, ha egyszer csak úgy felkerülök a listára és kapok egy szívet? Az is csak úgy megtörténhet.

Nagyon fáj most ezeken gondolkodni, de ha másra gondolok, akkor megbolondulok.

A reggeli kávémból a telefonom halk zúgása zökkentett ki. Ismeretlen szám volt, de kívülről ismerem ezt a számsort. A tulajdonosával két hete egy szót sem váltottam.

- Lando? - szóltam bele bizonytalanul.
- Küldd el a helymeghatározásod és készülj el egy óra múlva! - mondta, majd letette.

Ennyit bírtunk ki. Két hét.

Nem éreztem a hívását helytelennek. Tudom, hogy mit beszéltünk meg. Tudom, hogy nem ezt. De annyira nehéz felelősségteljesen gondolkodni.

Ezért nem voltam biztos benne, hogy elküldjem-e neki az Airbnb címét a tegnapi hírek után. De egyszer azt mondta, hogy ő eltudja dönteni, hogy kockáztatja-e velem az idejét vagy nem, úgyhogy ehhez tartva magamat, elküldtem.

Kiengedtem a hajamat és egy fekete mom jeans-be bújtam egy fehér body-val. Jó volt kicsit a ruháim között válogatni, elterelte a figyelmemet.

Kiültem a ház lépcsőjére fél órával a megbeszélt időpont előtt. Csak vártam őt.

Az arra sétáló szomszédtól kértem egy szál cigit és egy gyújtót. Elszívtam életem második cigijét. Egyszer kiskamaszként rám sózták, most pedig, ha már a tüdőm úgyis feladta, akkor már teljesen mindegy. Néztem, ahogy a parázs szépen lassan tűnik el, a kifújt füst pedig beleolvad a mindenségbe.