A titkok mögött (Befejezett)

Untitled Part 5

Hiro szemszöge

- Hana, Hiro gyertek közelebb, csak pár elképzelést osztanék meg a felvétel előtt. – magyarázott a filmrendező izzadt homlokát egy papír zsebkendőbe törölve – Jól figyeljetek! A szálloda aulája most félhomályban úszik. – Húzta össze szemeit, hogy elmerengve magával rántson minket is a képzeletébe. Színpadiasan feljebb emelte a fejét, csakhogy nem számolt a felénk világító reflektorokkal, ezért inkább két pislogás után rám nézett. - Kai a főszereplő elég sok megpróbáltatáson esett túl, tehát iszonyat fáradt és figyelmetlen. – Bólintottam visszajelzésként. Ezt könnyű lesz „eljátszani". - Miután mindent lerendezett már szinte a párnáján érzi a fejét ezért a felvonóhoz veszi az utat. És ekkor meglátja Rint, a gyönyörű a kék ruhás lányt a nyitott lift ajtóban.

- Tudjuk Apa! – veregette meg a vállát Hana félbeszakítva ezzel – Nem kell elmondani az egészet, nem okozunk csalódást.

Az említett boldogan vette tudomásul a lány szavait, megadóan visszaállt a helyére, és kiáltott - Csapó!

A megbeszéltek szerint indultam a lifthez – Várj meg! - kiabáltam felemelve a kezem, hogy leessen róla az elméretezett gyűrű, amit a főszereplő kapott az igazgatói kinevezéséhez, és amiből kiindul a kellemetlen szituáció. Éppen, hogy nem gurult be az ajtó résébe, tehát Hana is megfelelt a szerepének. Lehajolt érte, amíg odaértem. Csakhogy közelebb álltam hozzá mint hitte. Felém lépett ahogy felegyenesedett, az orruk már-már egymáshoz ért és leheletnyi távolságból néztem a szemeibe. – Szép, mintha a világegyetem robbant volna fel benne. - Persze egyből hátrált, a cipősarka beszorult az ajtókeretbe, ám próbálta menteni a menthetőt. Bukdácsolva kilépett a cipőből. Utána kaptam, így együtt dőltünk be a liftbe.

A szerepe szerint Rin, vagyis Hana a nyakkendőmbe kapaszkodott. Én hűen a feladatomhoz jobb kezemmel fogom a lány derekát, ballal pedig a lift falát és tartom magukat, hogy ne essünk a földre. Mindeközben ellen kellet volna tartanom a lány húzásának. De hát az ilyen helyzeteket használja ki az író, hogy közelebb hozza a szereplőket. Így hagytam, hogy Rin magához húzzon, és a szánk összeért egy apró színészi csókra. Hana megremegett a karjaimban – lopva csodáltam, kiválóan alakít - elernyedt, s én megszakítva a csókunkat lassan felálltam vele.

– Ne haragudj! – Figyeltem epekedve ahogy Kai tenné, de ekkor Hana ökle az arcomba csapódott. Megjegyzem, szerencse, hogy lány, ezért kevésbé fájt.

- Te mi a jó életet csinálsz? – fakadt ki – Elrontod az egészet, ez nem volt benne! – Lóbált egy forgatókönyvet, de az már kiesett, hogy mikor vette magához. Meglehet mégis erősebb volt az az ütés.

A többiek feleszmélve siettek a segítségemre, míg Ito leteremtette gyermekét. - Hana, kérj bocsánatot, változtattunk rajta!

Félreértett, vagyis nem szóltak neki. Egye penész.. – Akkor újravesszük? – dörzsöltem meg az ütés helyét.

- Ne is álmodj róla! Majd szépen összevágják. – Hana örjöngve, a rendezővel karöltve hagyott ott a teljes gárdával.

Nők..sóhajtottam magamban. Rég találkoztam ilyen hisztis színésszel. Természetesen ez csak a pont volt az i-re, mert egész nap került és szokatlanul viselkedett. Esélyem se adódott, hogy dűlőre jussak rajta vagy a hozzám való viszonyulásán.

Mikor beértem reggel odamentem köszönni a kis négyes fogatuknak, s ő egy intés után elviharzott az öltözőbe, esze ágában nem volt kommunikálni velem. Ezt alátámasztva később alibiből kitaláltam pár kérdést, amit megbeszélhetnénk, ám lerázott a szövegkönyv mögé bújva, mert nem ért rá. Kicsit sem volt feltűnő, hogy akkor vette magához. Tizenegy óra körül megkínáltam sütivel, amit a szabadidőmben direkt miatta vettem a közeli pékségben, de nem fogadta el, kihátrált, hogy fogyózik, és faképnél hagyott. Wc-re kellett mennie.. Ezzel feladtam.