•Our Love•

•2. rész•

Másnap reggel, amikor a saját ágyamban felkeltem a kutyám feküdt mellettem illetve apa ült a fotelemben és engem nézett. Nagyszerű, nagy eséllyel jön a hegyi beszéd, hogy milyen felelőtlen vagyok és hát igazam is lett. A szent beszéd 10 percig tartott, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem is tudja mi történt.

Mikor meguntam a kioktatását még magamat is meglepve kérdeztem tőle meg, hogy tudja e mi a bajom. -Apa egyáltalán tudod mi történt velem, vagy megint csak szidni tudsz, mint az utóbbi pár hónapban, mert ha igen most menj ki, nincs erre szükségem!- Apa csak pislogott rám, majd megszólalt
-Nem tűröm ezt a hangnemet, mégis mi lett veled? Kérdésedre válaszolva igen is tudom mi történt, Márk hozott haza a karjaiban, mert olyan szinten berúgtál, hogy a világodról sem tudtál és ha ez nem lenne elég a kocsidat Ádám hozta haza, annak örülök, hogy legalább nem ültél be ilyen állapotban vezetni.- mondta gúnyosan az utóbbi mondatot. Azt hiszem itt sokaltam be...

-A kúrva életbe is! Hogy velem mi történt, hogy velem?! Nem én járok el hetekig dolgozni, nem én titkolózom a saját gyerekem előtt és nem én nem foglalkozom vele. Tudod apa csupán annyi történt, hogy megutáltál. Nem tudom mit tettem, amiért megutáltál, de sajnálom! Kérlek, beszéljük meg és ne kerüljetek engem anyával és ne rajtam vezesd le a gondjaidat!- huhh szerintem most mégjobban megutált, de már nem bírtam tovább. Nagyszerű most itt bőgők előtte, mint az óvodás és érzem, hogy remegek...

Pár perc néma csönd után apa megszólalt -Te mégis miről beszélsz kicsi? Nem utál téged senki. Sajnálom, hogy így érzel, de sok a munkám, nem érek rá, nem érek rád- azt hiszem ez egy kicsit fájt

-Szóval a saját apám nem ér rám, fantasztikus, ez egyre jobb lesz. És csak, hogy tudd nem voltam tegnap részeg, még csak alkoholt sem fogyasztottam, csak pánikrohamom volt.- látom apán a meglepődést...

-Pánikroham?!- kérdezte kicsit idegesen és aggódóan. Hát persze erről sem tudnak.

-Igen apa pánikroham, elég sokszor előfordult velem az utóbbi 6 hónapban, de nyilván nem tudtok róla, hisz szartok a fejemre.- én részemről itt befejeztem a beszélgetést, így felálltam, magamhoz vettem a telefonom, a kocsikulcsom és elmentem a garázsba.
Miután beültem a kocsiba elsírtam magam. Amikor megnyugodtam kicsit, elindultam, de nem tudtam hova menjek... Egy idő után felhívtam Ádámot, de nem vette fel, így maradt Bubi. Szegény mindig őt zavarom, de nem volt hova mennem igy felhívtam. Mikor beleszóltam a telefonba és meghallotta a sírástól rekedt hangom rögtön mondta, hogy menjek oda hozzá és letette. Így hát elindultam hozzájuk.

Félúton voltam, amikor megállítottak a rendőrök. Khm lehet kicsit túlságosan is gyorsan mentem. Lehúztam az ablakom és már kerestem is elő az irataim, kicsit jártas vagyok már ebben. Amikor az apámmal körülbelül egy idős rendőrnek odaadtam az irataim egy kicsit meghőkölt. Nem értettem, hogy mi a baj, majd a rendőr úr megszólalt

-Elnézést kisasszony, nem tudtam, hogy a Don gyermeke.- és már adta is vissza az igazolványaim. Ha azt mondom, hogy ott ültem a kocsiba 15 percig magam elé bámulva, hát nem túlzok... Hogy én a Don gyermeke, istenem, remélem csak a rendőr nézett be valamit.

A bambulásomból a telefon hangja zavart meg. Felvettem, mert láttam, hogy Bubi hívott.

-Soso, hol vagy, minden rendben?- most mit válaszoljak erre, mert kurvára nincs rendben semmi

-Igen persze, csak megállítottak a rendőrök, de 5 perc és ottvagyok- Bubi csak nevetett, majd kinyomta. Ahogy mondtam öt perc múlva már az ajtón kopogtattam. Bubi gyorsan beengedett, de a látványra nem voltam felkészülve.

A kanapén ott ült Ádi és Szili. Király. Itt állok előtte kisírt szemekkel, egy kócos konttyal a fejemen, szürke melegítőbe és egy hatalmas pulcsiba. Ez egy tökéletes nap mondhatom. Összeszedtem magam és próbáltam normálisan viselkedni, kicsit rekedt hangon megszólaltam

-Ó, basszus, nem tudtam, hogy itt vagytok ti is. Nem akarok a pasis délutánotokba bezavarni, szóval szerintem inkább megyek is. Bocsánat.- és már fordultam is meg azzal a szándákkal, hogy inkább haza megyek. De Bubi elkapta a kezem

-Te megőrültél, először is nem zavarsz, legalábbis engem nem. Másodszor jól vagy, mert tegnap nagyon megijesztettél mindenkit, harmadszor el kell mesélned ezt a rendőrös sztorit!?- a fiúk a kanapán csak bólogattak.

-Huhh akkor maradok és köszönöm. Igen azt hiszem megvagyok, csak apával összevesztem, lehet kicsit durva is voltam, de mindent elmondtam neki, ő azt hitte azért vitettek ti haza, mert részeg voltam és én itt besokaltam. Lehet csak mégjobban megutáltattam magam vele.- Bubi megölelt, hisz megint könnyeztem kicsit. Hát igen elég érzékeny vagyok apával kapcsolatban, hisz nekem a világot jelentette egykor. -A rendőr pedig eléggé bizarr volt, szerintem valamit nagyon benézett az öreg- húztam el a szám kissé. Ádi furcsán nézett rám majd megkérdezte,

-Miért mi történt, meg kell verni?- az utolsó szavaira elmosolyodtam. Jól esett hogy legalább ők foglalkoznak velem.

-Ha nem gond először leülök, mert tényleg nem értem mi történt...- gyors lecsüccsentem a fotelba, majd Bubi is leült. Lehajtottam a fejem, mert pont Szilivel szemben ültem és kicsit zavarba jöttem -Lehet kicsit gyorsan hajtottam, és megállított egy negyven év körüli rendőr. Már automatikusan nyújtottam neki az irataim. Amikor elolvasta, hogy kinek a gyereke vagyok csak annyit mondott, hogy elnézést nem tudtam, hogy ön a Don lánya. Én meg néztem mi a fasz?!- amikor felnéztem láttam, hogy mind a három fiú összenézett és nyelt egyet. Már itt tudtam, hogy tudják mi a szitu. Egy kicsit, na jó nagyon ideges lettem. Nem elég, hogy a szüleim titkolóznak, és ignorálnak, de már az unokatesóim is, ez kibaszottul szarul esett, de hogy tetézzük a dolgot, a jelek szerint Szili is tudta, hogy mi ez az egész.

-Hát én ezt nem hiszem el! Kibaszottul elegem van, hogy ti is tudtok mindent csak én nem. Mit tettem ellenetek, hogy ti is titkolóztok előttem. Mindhármatokat kicseszettül szeretem, igaz kicsit máshogy de akkor is. Még meg is halnék értetek. Mindig mindent megtettem értetek, és ez a hála. Hát köszönöm vagy mi.- majd felálltam és elindultam ki az ajtón, nem is realizálva, hogy igazából most mondtam el Szilinek, hogy szeretem, de bármennyire is el akartam menni nem tudtam, mert fegyveres emberek voltak mindenhol. Amilyen gyorsan csak tudtam csuktam be az ajtót.

Üdv ismét pánikroham. A fiúk szólongattak. Szili oda futott mellém és próbált nyugtatni, míg a fiúk elindultak ki. Én csak Szili arcát néztem és mosolyogtam (vagyis próbáltam), hiszen életem szerelme a karjaiban tartott és simogatott. Ám ennek a meghitt pillanatnak gyorsan vége lett, hisz hallottam, hogy valaki elsüt egy fegyvert.