Roppongi Ifjabbik Ura

1

Gyűlölöm Tokiót.
Ahogy azt érzem a város is gyűlöl engem.
Unottan ülök a bowlingklub egyik asztalánál, megtámasztom a fejemet a kezemmel és egy szívószállal kavargatom az üvegem tartalmát.

- Tarolás! - kiált fel Takumi, majd vigyorogva végignéz a kis társaságunkon. Kit izgat? Még egy óvodásnak is sikerül néha tarolnia.

- Te jössz. - bök felém pökhendi mosollyal az arcán.

- Gurítasz helyettem? - pillantok Rikara, és apró mosollyal bólintok.

- Persze. - mosolyodik el az angyali arcával, és a két apró kis konttyal a fején.

- Ez nem ér! Az angol hercegnőnek kell gurítania. - vigyorog Takumi.

- Nem vagyok hercegnő. - morgom, és felkelek, majd a pályához lépdelek. Kiveszem az első golyót, ami az adagolóban van, majd megállok a pálya szélén. Kifújom a levegőt, majd gurítok. Két bábu marad állva.

- Jajj nem baj babám, senki nem lehet tökéletes. Csak én. - vigyorog Takumi.

Sugita Takumi. Egy osztályba járunk, és azt hiszem, mára már tökéletesen kijelenthetem, hogy szeretné, hogy én legyek a következő szerencsétlen, akit a barátnőjének hívhat. Nem állítom, hogy rossz party. Csak számomra végtelenül unalmasnak hat. Magas, sportos, aláírom, hogy helyes is és nem mellesleg, valami bandában is tag, amiért Ő teljes joggal elvárná, hogy elájuljak tőle. Mert úgy tűnik, Tokióban, jelenleg ez a menő.
De nem ez a bajom vele.
Vagy az, hogy úgy hordja a kis egyen dzsekijét, a másik három szánalmas taggal, mintha legalábbis ez határozná meg a személyiségüket.
A gondom vele az, hogy nem elég, hogy buta mint a föld, és akkora az egója hogy nem fér be egy átlag méretű ajtón. De ehhez még hozzájön az is, hogy ok nélkül bánt olyan embereket (Főleg a suliban) akiknek nem hogy esélye, vagy fizikuma még lelki ereje sincs visszaütni, vagy megvédeni magukat. Én aláírom, hogy a dzsungel törvényeiben a gyengék gyengék, és az erősek uralják a gyengéket. De azt nem nyelem le, hogy az erősebbnek ok nélkül kell kínoznia a gyengébbet, hogy megalapozza a hatalmát. Ez nem így működik. ha valaki erős, akár fizikailag, akár lelkileg, az már a kisugárzásában is benne van, és nem kell megerősítenie. Ha meg kell erősítened az erődet, igazából nem is vagy erős.
Akkor pózer vagy.
És Sugita Takumi a legnagyobb pózerek egyike, akikkel valaha is összehozott a sors.

- Túlélem... - sóhajtok, és felemelek egy másik golyót, majd lendítek, és leütöm a maradék két bábút.

- Szép volt, Nana! - Mosolyodik el Rika. - Egyenlítettünk.

Kiyabo Rika. Mit mondhatnék róla? Édes, aranyos, és végtelenül naiv is egyben. Ő abban van, hogy az tudja megalapozni a jövőjét, ha Takumihoz hasonló, semmilyen srácokkal bújik ágyba, és reménykedik, hogy a kisstílű bűnözésen túl, lesz valami jövője a srácnak.
Nem azért gondolja így, mert romantizálná ezt az életet. Egyszerűen csak ebben nőtt fel. Az apja kisebb ember volt a tokiói öböl egyik bandájának, akárcsak a bátyja. Bár Ő pár éve kiszállt, és most vidéken él a barátnőjével és annak családjával.
Rika meg... Itt van, és kétségbeesetten kapaszkodik Takumiba, akivel még az alsó középben kezdek el járni. Most külön vannak. Mikor ide jöttem, még jártak. Ez kb, napról napra változik. Most éppen csak barátok... azért is van, hogy ez a csúszómászó, most éppen engem próbál befűzni. Az exe egyik barátnőjét. Mert pontosan ennyi esze van. Egyébként is... az én olvasatomban, sosem lesz több egy gyalognál, mint ami most is. Mert sajnálom... Ha Takumi valami baromi nagy pozíciót töltene be ebben a "bandában", nem reklámozná azt.

- Meglátjuk. - horkan Takumi, majd a vállamon átdobja a kezét. Felsóhajtok és kibújva a karja alól visszasétálok az asztalhoz, leülök, és tovább támaszkodom, ezzel is jelezve, mennyire unalmas számomra ez az egész.

- Tudod Nana... - ül le mellém, én pedig felszuszogok. Mennyi visszautasítás után lesz világos valaki számára, hogy teszek rá nagy ívből? - Nagyon megnehezíted a dolgomat... - gondolkodik el.

- Na ne mondd. - sóhajtok.

- Nekünk... remek párosunk lenne, ha hagynád megtörténni.

- Kétlem. - szívok bele a jeges teámba.

- Pedig de... Gondolj bele... a suli legmenőbb sráca, itt van, és harmadjára hozott el randizni... - vigyorodik el. A suli legmenőbb sráca. Álmaidban, maximum. Már eleve az is szánalmas, (főleg az oktatási rendszerre nézve) hogy eljutott a végzős évéig. Nem is értem... Behunyom a szememet, és mély levegőt veszek. A fejemben kicsit erősödik a nyomás. Fejfájás. Talán a levegőtlen, áporodott szagú bowlingklub teszi. Vagy Takumi.

- Ez nem randi. Nyolcan vagyunk, Takumi... - rázom meg a fejemet. - És nem is mennék el veled randizni, ha hívnál sem. Rikával jöttem.

- Ugyan... simán lehetünk... - a keze a combomra csúszik. - Ketten is, ha szeretnéd. Tudod, hála a Tenjikunak... vannak kapcsolataim, és sok itt az... eldugott zug. - ledobom a kezét a combomról. Megint a bandájával jön. És őszintén nevetségesnek hat ez a szájából. Vagy maga a banda nevetséges, ha Takumi az élbolyban van, vagy ha komolyan vehető ez a társaság, akkor Takumi van eltévedve a saját szerepét és befolyását illetően. 

- Kösz, passzolok. - bólintok.

- Oké... Alig vagy itt fél éve, és még nem vágod a szabályokat... Én segíteni akarok rajtad! Mármint... jelenleg nem vagy valami nagy fogás... egy lepukkant, motorszerelő apuka, és egy Angliából szalajtott anya... kiüt a véred.

- Ezt most fejtsd ki, kérlek. - nézek rá sötéten.

- Hát... egzotikum vagy... - Istenem, de gyűlölöm ezt a szót!
Életem elmúlt tizennyolc évében rendszeresen megkaptam az egzotikum jelzőt. Igen, az anyám angol, az apám pedig japán... Félvér vagyok. Sem ez, sem az. És ha ez nem lenne elég, rajtam kiüt. Az arcom nem kifejezetten japán, ott vannak az Europén gének. De európainak viszont túl sok rajtam a japán jegy.
Százhatvan centi vagyok, és negyvenhét kiló. Kicsi. Vágom. A hajam természetesen eper szőke, és a szemem bár nem teljesen kerek, de az ittenihez képest kerekebb. A szám is inkább európaian húsos, viszont az orrom, na az tipik apámé. Angliában, Sheffildben nőttem fel, és egész életemben azt hallgattam, egzotikus szépség vagyok.
Mintha újságból rendeltek volna, mint valami kibaszott anime figurát. - Csinos vagy, de... hosszútávon... - felszisszen. - Én csak dobni akarok az ázsiódon. - Felkapom a jeges teát és megnyomva az üveget a képébe borítom, majd hozzá vágom.

- Ezt dobd fel... faszfej. - Kelek fel, majd el lépek mellette és a kijárat felé veszem az irányt. Hát az eszem megáll komolyan! Nehogy már még Ő tegyen nekem szívességet! Nem ér ennyit ez az egész, illeszkedjünk be a társaságba dolog! Még a gondolattól is forog a gyomrom, hogy ez a féreg, ez a csúszómászó, ez a faszparaszt hozzám érjen! Dobna az ázsiómon? Inkább ne szóljon hozzám senki, és legyek különc a suliban, mint hogy ilyen áron kedveljenek meg! Már a bejáratnál járok, mikor páran belépnek, és Takumi elkapja a karomat, és magával szembe perdít.