Egy hétköznapi ember nem is gondolhatja, mennyi mindent megváltoztathat egyetlen egy döntés. De lehet. Nem biztos.
Sokan úgy gondolják, a Nagy Döntések elé az Élet felnőtt korunkban állít. Pedig szerintem már sokkal hamarabb.
Felnőttként egy döntés nem befolyásolja azt, ami már megtörtént. Hacsak nem valami varázslattal átitatott világban élünk.
Sejteni sem lehet, hogy a gyermekkorban hozott döntések mennyire befolyásolják az egész életünket. Én sem sejtettem.
Ha akkor másképp döntök, most én is egy buszon csücsülnék Erdélyben és röhögőgörcsöt kapnék. Ám akkor azt hittem, jó döntést hozok.
Hogy az valóban jó döntés volt-e vagy nem, azt most sem tudom. De nem is akarom tudni. Ám minden egyes nap elgondolkodom azon, mi minden lenne más, ha akkor másképp döntök. Ha a másik utat látom akkor jobbnak.
Elvakult voltam. A szeretet a legjobb barátaim iránt elvakított.
Milyen gyorsan telt el ez az év! Pedig az elején hogy szenvedtem. Azóta mintha egy örökkévalóságnak tűnő idő eltelt volna. De mégis milyen gyorsan eltelt az az örökkévalóságnak tűnő idő!
Hogy kerestem Őt akkor! Tudatosan és tudtattalanul is. Mert nem akartam elhinni azt, ami ott volt az orrom előtt. Csupán megértettem és elfogadtam. De nem fogtam fel. Képtelen voltam rá.
Mikor elmondta, miképpen döntött, dühös voltam. Mert el fog hagyni minket. Egy könnycseppet sem tudtam akkor ejteni.
Azóta minden nap, ha rá gondolok, megannyi könnycsepp gördül le az arcomon.
Mert azóta tudom, hogy minden döntésnek ára van. És mindig mi fizetjük meg. Mégha nem is közvetlen.
Az Élet már csak ilyen. A legjobb tanító mester. Ha van szemünk, hogy lássunk; ha van fülünk, hogy halljunk; és ha van szívünk, hogy érezzünk, olyan dolgokra is megtanít, amikre más képtelen lenne.
Mert emberek vagyunk. Akiknek van büszkesége. És akik önzőek.
Mégis könnyelműen azt hihetjük, hogy kedvesek vagyunk. Hogy önzetlenek vagyunk. Hogy jók vagyunk. De ahogy mindenkiben van fény, van sötétség is. Rajtunk áll, hogy az elénk állított páratlan akadálypályán hogyan megyünk végig. Vagy hogy mikor adjuk fel.
Ha én akkor másképp döntök, akkor most bizonyára nem az lennék, aki most vagyok. Hogy ez jó-e vagy sem, nem tudhatom. De én úgy hiszem, a változás számomra pozitív lett volna. Persze áldozatokkal.
Ha akkor másképp döntök, akkor most bizonyára olyan barátaim lennének, akiknek a barátságáért így most küzdök. De akkor pediglen a mostani barátaim gyűlölnének, és az ő barátságukért küzdenék. Újra, mint mikor megismerkedtünk.
Ha akkor másképp döntök, akkor bizonyára egy csomó új megpróbáltatás elé kellett volna állnom szeptemberben. Bár ha másképp nézzük, egész évben. És ezek a megpróbáltatások formáltak volna engem. Hogy jó irányba vagy sem, azt nem tudhatom.
De úgyis egy év múlva megtalálnak ezek a megpróbáltatások. De addigra már más leszek. Hogy ez jó-e vagy sem, azt sem tudhatom.
Most viszont más megpróbáltatások formáltak engem. Hogy jó irányba vagy sem, azt nem tudhatom. És most nem is akarom tudni.
_________________________________________
Megjegyzés: ez tulajdonképpen nem egy novella, csak néhány gondolat. Sokkal jobbakat is tudnék írni, de mikor ezt elkezdtem, valahogy ez kívánkozott ki belőlem. És ennek a néhány gondolatnak szerintem nem barátja a terjedelmes eufemizmus.
