Szívzűr a gimiben ✅

Twenty-seven

WESTON

Sietve szállok vissza a kocsiba. Tudom, hogy csak kevés időnk van, hiszen Charlie valamilyen oknál fogva azt hazudta a szüleinek, hogy futni megy... Ennél jobbat ki sem találhatott volna, de tényleg. Szóval sietek, mert nem akarok még több percet vesztegetni sorban állással vagy azzal, hogy Rosie-t próbálom lerázni.

Charlie aranyos mosollyal az arcán veszi át tőlem a forrócsokiját.

- Köszönöm szépen. – Mondja, majd az ölébe irányítja a poharat, aztán újból rám néz, mintha csak arra várna, hogy én igyak bele az italomba először.

Megteszem, majd amikor ő is beleiszik, látom, hogy egy kicsit habos maradt a felső ajka fölött.

- Hé! – Szólalok meg, majd a kezemmel a saját szám felé kezdek mutogatni. – Maradt egy kis, öhm... Hab.

- Óh, bakker! – És már törli is le a száját. – De gáz vagyok...

Valójában én vagyok a gáz, és nem ő. Amikor bementem a forrócsokiért, akkor már éreztem, hogy milyen rosszul is szóltam hozzá. Nem akartam, de így sikerült. Tényleg nem akarom, hogy aggódjon értem, de azt sem, hogy olyan megrendülve nézzen rám, mint akkor.

- Charlie Chaplin. – Mosolygok rá, mire ő egy megsemmisítő, morcos pillantást küld felém.

- Gonosz vagy.

Rávigyorgok.

- Szörnyen. – Erősítem meg. – Na, de mi legyen? Álljak odébb?

Már rám sem néz, teljesen el van foglalva a forrócsokijának habjával, illetve a rászórt mogyoróval. Próbálja egyesével lehalászni róla az összes szemet.

- Egy kicsit azért állj odébb. – Javasolja, én meg legszívesebben megkérdezném, hogy miért is? De végül sikerül felülkerekednem a kíváncsiságomon, és nem teszem.

Megfogja a poharam, amíg én engedelmeskedek, és odébb gurulok kicsivel. A sötét erdő mellé állok, így már senkit sem zavarunk és minket sem zavar senki. Visszaveszem tőle a poharam.

- Soha nem fog elfogyni ez az egy pohár forrócsoki, ha minden mogyorót egyesével akarsz megenni, te mogyoróvadász.

- De hát mégis, hogy lehet meginni máskülönben??

Ezt olyan felháborodással mondja, mint egy kisgyerek. Aranyos. Úgy teszek, mintha nagyon elgondolkodtatna a kérdése.

- Öhm...Mondjuk kiiszod mellőle az italt?

- És a mogyoró?? Akkor azzal mi lesz?

Makacs egy lány. Felsóhajtok.

- Tudod mit? Úgy iszod, vagy bocsánat eszed, ahogy akarod.

- Nagyon helyes, köszönöm szépen.

A tettetett sértődésén mosolyognom kell. Csendben iszogatjuk az italt, közben pedig élvezem, ahogy megtelik Charlie illatával a levegő. Sportos szerkóban is nagyon csinos. Mint mindig. Olyan fókuszáltan issza a forrócsokit, hogy azt öröm nézni, mintha agyműtétet végezne. Nem akarom nagyon hülyén bámulni, ezért csak hébe-hóba sandítok rá. Aztán találkozik a tekintetünk.

- Örülök, hogy eljöttél. – Szólalok meg.

Charlie arca erre felderül. Zavarban van, amit mindig is imádtam nála, de most valamiért inkább azt szeretném, ha egyáltalán nem feszengne.

- Megleptél amúgy. – Válaszolja végül lesütött szemmel, majd leteszi az üres poharát a padlóra, én meg követem a példáját. – Egyáltalán nem számítottam rá, hogy elhívsz valahova.