Interjú

111 19 11
                                    

Sziasztok, ma egy interjút hoztam, egy wattpades íróval, akit azóta követek és olvasok, hogy regisztráltam a wattpadre. Igazából miatta regisztráltam, egy barátnőm ajánlotta a Mardekár szégyene (Vagy büszkesége?) című könyvét, amibe rögtön beleszerettem, aztán regisztráltam és én is írni kezdtem. Így, mivel tulajdonképpen neki köszönhetem írói karrierem beindulását úgy gondoltam miért is ne csinálnék interjút vele. Ez az író pedig nem más, mint sarah_ross_ !

1. Amikor csatlakoztál a Wattpadhez, mit vártál tőle? Rögtön írtál, vagy csak olvasni jöttél? Melyik volt az első publikált történeted?


Egy kedves iskolai barátnőm ajánlotta annak idején a Wattpadet, mivel nagy Ígyneveld a sárkányodat rajongó voltam. Azt mondta, ezen a platformon mindenféle fanfictiont találhatok, úgyhogy eredetileg ezek olvasása miatt regisztráltam. Sajnos azzal kellett szembesülnöm, hogy magyarul nincs túl sok fanfiction az Így neveld a sárkányodat fandomban, ezek közül pedig még kevesebb színvonalas. Mivel nagyon vártam a harmadik filmet, igényem voltegy jó történetre, úgyhogy elhatároztam, hogy ha nincsen, akkor megpróbálok írni egyet én – így született meg az első publikált történetem, a Fehér sikló.


2. Ha valaki megkérdezné, hogy miért jó a Wattpad, mit mondanál neki?


A Wattpad szuper lehetőség, hogy kipróbáld magad kezdő íróként,visszajelzéseket kaphass a történeteidre. Ha olvasni akarsz, szelektálnod kell, mert sok a rossz minőségű írás, de ha ügyesen keresgélsz, remek történeteket találsz ingyen. Érdemes lehet írnod a platformra akkor is, ha esetlegkönyvkiadással kapcsolatos terveid vannak a jövőre nézve, mert így már jóelőre építheted az olvasóbázisodat online. Nem egy kiadott író van ma már, aki Wattpadről indult.De a legeslegjobb dolog szerintem a közösség. Az, hogy lehet kommenteket hagyni a fejezetek alatt – és nem csak a végén, hanem bekezdésenként is –,illetve egymás kommentjeire válaszolni, szerintem zseniális találmány.Közvetlenül beszélgethetsz az olvasóiddal és más írókkal, megisnerhetsz hasonló érdeklődésű embereket. Rengeteg érdekes eszemcserékben lehet részed, még barátságokat is köthetsz.


3. Aki már olvasott tőled, az biztos tapasztalta, hogy általában hosszú fejezeteket írsz. Mennyi ideig írsz egy fejezetet?


Ez elég változó nálam. Általában attól függ, hogy mennyi időm és kedvem vanéppen az adott történet írásához. Ha elkap a gépszíj, akár egy nap alatt megtudok írni egy fejezetet, de az is előfordul, hogy egy-két hétig alig tudok írni bármit , mert úgy jön ki a lépés.


4. Szerintem minden írónak ismerős az „ihlethiány" kifejezés. Veled is szokott ilyen történni? Ha igen, mit teszel ilyenkor?


Ötleteket meríteni bárhonnan tudok, inkább olyan szokott történni velem, hogy nincsen  kedvem éppen egy adott történet írásához, bármennyire is szeretem.Ilyenkor általában egy másik történet írásán dolgozom addig. Hap pedig egyáltalán nem érzem magamban az energiát az íráshoz, akkor pihenésre van szüiségem. Egy jó könyv vagy film mindig szórakoztat, de engem például az is nagyon fel tud tölteni, ha kimozdulhatok valamilyen programra. „Ihlethiány"esetén megéri szerintem kicsit kiszakadni az írás világából, mert könnyebb lesz utána visszatérni. Már csak azért is, mert a változatos ingerek, amelyek ilyenkor érnek , rengeteg új ötletet adhatnak a folytatáshoz.


5. Szerinted miért lett ekkora sikere A Mardekár szégyene (vagybüszkesége?) c. történetednek?


Őszintén szólva, csak találgathatok ezzel kapcsolatban. Annak idején csak irtam és sodródtam az árral, nem számítottam rá, hogy ennyire felkapott lesz hirtelen. A helyesírásom és a fogalmazásom rendben van, ez nyilván számít, önnmagában nem elég a sikerhez. Sajnos számos nálam tehetségesebb író küzd azzal, hogy kevesen olvassák őket. A borító, a cím és a fülszöveg hármasa mindig fontos a figyelemfelkeltésben, úgy hogy elképzelhető, hogy ezeket sikerült jól belőnöm. Közrejátszhatott még a témaválasztás – mivel a Roxfortban játszódó Harry Potter fanfictionök a legnépszerūbbek, azon belül is a Harryék- és a Tekergők-korabeliek –, illetve azis, hogy ha kommentelnek, mindig igyekszem válaszolni. Szeretek kommunikálni az olvasóimmal, és úgy gondolom, ha már megtisztelnek azzal,hogy rászánják az idejüket a visszajelzésre, akkor alapvető illem, hogy reagáljakrá. De valószínűleg az algoritmusnak is kedves. Hozzájárulhattak még olyan apróságok, amikkel próbáltam kicsit feldobni atörténetet esztétikailag, mint például a gifek a fejezetek elején, a kötetekhez tartozó emojik a fejlécekben, és a szövegrészeket elválasztó kígyóminta. Leginkább viszont a szerencsének tudnám be. Talán „jókor voltam jó helyen",és pont olyan időszakban tettem közzé a történetet, amikor sikerült bevonzanom vele a megfelelő olvasótábort.


6. Ha most újrakezdhetnéd az írását, változtatnál rajta valamit?


Elég sok mindent – sorolhatnám oldalakon keresztül. Ma már nem tartom életem fanfictionjének, számos hibát látok benne. Ez azért is lehet, mert íróként mindig fejlődünk egy-egy történet írása során, és utólag, azt hiszem, sohasem vagyunk vele teljesen elégedettek. Viszont értelemszerűen, ha nem írtuk volna meg, nem fejlődtünk volna vele, úgyhogy ez amolyan ördögi kör.  Sokszor elfog a kísértés, hogy milyen jó lenne újraírni az MSZVB-t, de aztán folyamatosan emlékeztetnem kell magam, hogy ne tegyem, fókuszáljak Inkább az előttem álló történetekre. Ezt már lezártam, és túl nagy falat lenne az újraírása, úgyhogy így marad – és végül is, a hibáival együtt kedves nekem ez a történt.


7. És egy utolsó kérdés: mit szeretsz a legjobban írni?


A fantasy áll hozzám legközelebb, a fanfiction és az original történeteimet iskitalált világokban szeretem írni. Viszont egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a jövőben kipróbáljam magam más zsánerekben is. Szívesen kísérletezek, és kedvelem a kihívásokat.


Azt hiszem ennyi lenne. Még egyszer köszönöm, hogy belementél az interjúba @sarah_ross_ ,tényleg sokat jelent ez nekem!

Egyébként ha valaki esetleg szeretne, az jelenkezzen kommentbe, vagy írjon privátba és azzal szívesen készítek interjút! <3

További szép napot/estét kívánok Nektek!

Minden ISWo Geschichten leben. Entdecke jetzt