Ez nem lehet az én életem!

11. Okkal hazudunk... máskor meg: csak úgy!

Nem sokat aludtam éjszaka, mert azért aggasztott, hogy ma reggel negyed nyolcra az igazgatóval és az osztályfőnökömmel lesz találkozóm. Kiderül, kapok-e büntetést a pénteki balhé miatt.

A reggeli készülődés során a kezembe akadt egy rövid ujjú kék ingem, ami gondoltam talán jobb színben tüntet fel a felnőttek előtt. Így kicsit túlöltözve indultam el otthonról, de nagyinak tetszett a komolyabb stílusom. Azt mondta így egész felnőttesen nézek ki, bár a még mindig halványan látszódó monoklim ront a látványon.

A korai indulásban az volt a jó, hogy nem kellett nyomorogni a buszon, mert a diáktársaim többsége, még csak ilyenkor kel.

Hét óra múlt alig pár perccel, mikor én már a suli bejáratához értem. Megtorpantam és azt a korlátot néztem, ahol pénteken Egonék álltak, itt kezdődött ez az egész ostoba kötekedés. Elméláztam, mit és hogyan kellett volna másképpen csinálnom.

– Szia, Ádám! – érkezett meg mellém, meglepetésemre Balázs. – Ne nézz ilyen meglepetten! Ákos mondta, hogy be kell jönnöd korán a balhé miatt. Én meg itt akartam lenni, ha esetleg kell egy szemtanú.

– Szia! – ráztam meg a felém nyújtott kezét. – Rendes tőled, meg minden. De nem tervezem beavatni a tanárokat a részletekbe. Nem fogok mondani semmit, ahogy pénteken sem tettem.

– Biztosan így akarod lezárni? Mármint gondolod, hogy ennyivel vége lesz és Egonék csak úgy békén fognak hagyni? Már találtak rajtad fogást, és az ilyen szemetek ki is használják.

– Őszinte leszek veled, mert látom, hogy komolyan aggódsz. Sokat gondolkoztam ezen az egészen. Nem akarom beavatni a tanárokat, ha Egon újra megpróbál felhúzni, majd megpróbálok nyugodt maradni. Ha nem megy, akkor pedig úgy intézem, hogy neki is fájjon.

– Ez viszont egy bődületes baromság. Ne akarj újra verekedésbe kezdeni vele, mert ő nem az a fajta, akit ez elijesztene.

– Szóval menjek be a suliba – mutatok a bejáratra. – Menjek be és áruljam be azt a személyt, aki a pletykák szerint a suli egyik bőkezű támogatójának a fia? Ezt kellene szerinted tennem?

– Nem mondom meg, mit tegyél! – sóhajtja. – Csak azt mondom, hogy a verekedéseket jobb elkerülni, főleg Egonnal.

– Kösz a jó tanácsot. Most viszont megyek és meghallgatom a fejmosást, amit kiérdemeltem magamnak!

– Addig én az iroda előtt várok.

– Jó, de ne akarj bejönni és segíteni. Most erre nincs szükség.

– Legyen – feleli és kezet ráz velem az egyezségre.

Az igazgatónál nem sok hangzik el, hiszen én nem változtatok a sztorimon. De az osztályfőnököm kicsit próbál megpuhítani engem.

– Ádám, tudom azt, hogy még új vagy az iskolában. Minden idegen és még szokod a közeget. Azt meg kell értened, hogy segíteni csak akkor tudunk ilyen és ehhez hasonló esetekben, ha őszinte vagy.

– Értem! – felelem röviden.

– Sajnos azon a részen nem működött a kamera, de ezek után az udvar teljes területén fel lesznek újítva, hogy jobban vigyázhassunk mindenre az iskola területén.

– Értem.

– Látom, már eldöntötted és nem fogod kiadni annak a nevét, akitől azt a szép monoklit kaptad. De ha egyszer mégis elmesélnéd, a testnevelés termek melletti irodám ajtaja, mindig nyitva áll.

– Köszönöm – bólintottam az ajánlatára. Talán egyszer igénybe veszem, talán.

Ezután hosszasan hallgatott az igazgató és az osztályfőnök is. Majd az igazgató úr szólalt meg.