26.rész

3K 79 3
                                    

-Medencézünk?-Kérdezte Ruel, mikor elengedett.

-Igen.-Másztam ki az öléből.

-Oké.-A szekrényemhez mentem, és bikinimet kerestem. Majd találtam a két részes fehér szettet. A fürdőszobába mentem és levetkőztem, majd felkaptam a bikinit. Vettem elő kettő törülközőt. Az egyiket magam köré tekertem. A másikat a kezembe fogtam. A hajamat kontyba felkötöttem. Majd nagy levegőt vettem és kisétáltam. Ruel az ágyamon ült, és a telefonját nézte. Fürdő nadrágban volt. Tökéletes látvány. Szőke haja a homlokába hullott. Felsőteste tökéletes volt. Az összes kocka szépen látszott. Mikor észre vett letette a telefonját. Végig vezette rajtam a tekintetét és elmosolyodott. Felállt és elém sétált egy puszit adott a homlokomra, és a kezemért nyúlt. Majd lesétáltunk. Anyu a nappaliba ült.

-Oo mentek fürdödni gyerekek?-mosolygott anya.

-Igen.-Bólintottam.

-Jól van drágáim.-A kerti ajtóhoz sétáltunk és kimentünk, a nap még javában sütött, rettentő meleg volt. Letettem a törülközőjét, majd az enyémet is levettem. Kicsit izgultam. Még soha nem látott fehérneműben. Szóval nem tudtam, mi lesz a reakciója. Nagy levegőt vettem és levettem magamról, majd óvatosan Ruelre néztem. A szemei a testemen kalandoztak. Legalább egy percig nézhettem, mire a szemeimbe nézett. Közelebb lépett a kezeit a derekamra tette és megcsókolt.

-Gyönyörű vagy.-Suttogta a fülembe. Egyből elpirultam, Ruel megfogta az arcomat és a hüvelykujjával lágyan simogatott.-Gyere.-Kezdett húzni a medence felé. Mosolyogva követtem, simán belesétáltunk annyira meleg volt a víz. Órákig csak pancsikoltunk. Olyan 3 óra körül másztunk ki, teljesen kiázva. A napon pár percet álltunk és meg is száradt a bőrünk. Egymás kezét fogva sétáltunk be a házba. Anyu a szobájába lehetett, mert nem láttam. A szobámba felérve egyből valami kényelmes ruha után kerestem, egy pólót és egy kosaras nadrágot vettem elő. A fürdőmbe mentem és levetkőztem a bőrőm kivolt pirulva. Felvettem a pólót és a nadrágot és vissza sétáltam. Ruel az ágyamban feküdt és egy rövid nadrág volt rajta. Elmosolyodtam imádtam a látványt. A fiókomhoz léptem, és leégésre jó krémet vettem elő. Szegény Ruel is tiszta piros lett. Az ágyamra másztam,majd Ruelre Lovagló ülésben. Nyomtam a felsőtestére és elkezdtem elkenni. Nagyon élvezte, hogy simogatom, végig mosolygott. Majd az álla alá nyúltam és az arcát is bekentem.

-Puszit kérek.-Tartotta a száját. Közelebb hajoltam, hogy adjak neki egy csókot a bal kezemet az arcára tettem. Mikor megkellett volna csókolnom akkor elrántottam a fejemet. Szerettem ezzel szórakozni. Ruel is elmosolyodott.
-Ne már. Normálisan.-Nevetett.

-Nem. Sajnos nem adhatok önnek egy csókot sem.

-Igazán?-Vonta fel a szemöldökét.

-Igazán. Nem érdemli meg.

-Na jolvan már! Megérdemlem.-Bólogatott.

-Úgy gondolja?-Hajoltam megint közel, de nem csókoltam meg.

-Kicsi lány! Ne már.-Nevetett. Hirtelen a kezét a hátamra tette és fordított a helyzeten. Én kerültem alólra.-Na most megjártad, mert megfoglak puszilgatni.

-Csak nem.-Ráztam a fejem. Ruel a szemét forgatta majd megcsókolt. A kezemet a hajába vezettem. Tényleg nem tulzott, szét puszilta az arcomat nyakamat. Majd végült a lábaim közé feküdt. Feltürte a pólómat és a hasamra hajtotta a fejét. Előre nyújtottam a kezem és a vállait simogattam. A kezeivel a derekamat simogatta. Adott pár puszit, majd pár perc után elaludt. Délután volt még csak, szerintem a víztől. Igazából nekem se kellett olyan sok én is elalutam, Ruellel a lábaim között.
Amikor kinyitottam a szememet Ruel még mindig a lábaim között feküdt. Elkezdtem simogatni, mire halványan elmosolyodott, és kinyitotta gyönyörű mogyoró barna szemeit.

Nem vagy az esetem!Where stories live. Discover now