30.rész

2.5K 73 4
                                    

Elkezdődött az iskola. Ruellel kevés időnk maradt egymásra. Néha eljött elém a suliba. De ennél jöbbet nyílvánosan nem is találkozunk. Nagyon óvott a médiától, de sajnos nem sikerült teljesen. Mivel mégis felkerült egy közös kép rólunk a médiába. Amin látszik az arcom. Vagyis kiderült, hogy kivagyok. A nevemet még nem adták ki a sajtóban. Ruel még a széltől is próbált óvni. Nem kellett sok idő és a nevem is megvolt. Rengeteg jelölést, barát felkérést, követést kaptam. De egyiket sem igazoltam vissza. Minden oldalam privát volt. Sok csúnya, és kedves üzenetet kaptam. A Ruel fanok nem hagyták szó nélkül. Ruel nagyon okolta magát. Mivel látta a sok trágár üzenetet. Lelkiismeret furdalása volt. De én próbáltam nyugtatni, hogy tudtuk, hogy egyszer kiderül. Többet nem nagyon mutatkozunk együtt nyilvánsosan. Nagyon féltett. Próbáltuk nyugtatni, de akkor volt nyugodt ha otthon voltam. Vagy Sammel. A suliban is hamar elterjed a pletyka, hogy az egyik diák egy énekessel jár. Hirtelen mindenki a barátom akart lenni. A lányok lenézőek voltak, és rohad bunkók. De tűrtem. Ez az utolsó évem a gimiben. Sam mellettem volt. Majd elérkezett az őszi szünet. Ruel a szünetet nem tölti itthon. A kiadóval elutazik egy hétre és én vele tartok. Anyu megérette, hogy a barátommal akarok lenni. Tényleg kevés időnk volt együtt. Ha Ruel épp nem a kerrieljével foglalkozott, akkor a sulival.

-Készen állsz kicsi lány?-kérdezte és elvette a bőröndöm.

-Igen. Már nagyon vártam, hogy veled lehessek egy egész hétig.

-Mined reggel melletted kelni. A legjobb.-Suttogta, mire elpirultam és megcsókoltam. Beszálltunk az autóba és elindultunk, 5 óra autózás volt. A szállást a kiadó állta. Egy szép kis lakást adtak nekünk, ami a kiadójé volt.
-Babám csak mi ketten egy hétig.-Mondta és a derekamnál fogva magához húzott, és megcsókolt. Csak szorítottam magamhoz. Megfogott és a hálóba vitt. Levette a pilcsimat és a pólómat felhúzta és a hasamat kezdte el puszilgatni. Amin felnevettem. Csikizett. A hajába túrtam és az arcomhoz húztam. A nyelvével végig nyalta az ajkaimat majd átcsúsztatta a nyelvét a számba. Még közelebb húztam magamhoz, mire hozzám simult.

Az első két nap, csak Ruellel voltam. Várost néztünk és kettesben voltunk. Majd a harmadik nap megbeszélése volt a kiadóval.

-Elkisérhetlek?-Kérdeztem.

-Persze kicsi lány. Sajnos estig bent kell lennem de utána kárpótollak.-Simogatta meg az arcom.

-Máris várom.
Felöltöztünk mivel már október vége volt, és eléggé hűvös szelek jártak erre. Gyalog indultunk el mivel csak egy utcányira van. Felmentünk a lépcsőházba és a megadott ajtó előtt megálltunk.

-Este megyek. Vigyázz magadra. Szeretlek.-Fogta az arcom.

-Én is szeretlek.-Öleltem át a mellkasát és megcsókoltam. Ruel mohó mód kért még belőlem. Csak falta az ajkaimat mire elfogyott a levegőnk, és elszakadtunk egymástól. Ruel kopogott majd benyitott én elindultam ki a lépcsőházból.

-Ellie!-Szólt valaki utánam mire megfordultam.

-Jó napot.-Köszöntem Franknek a kiadó tulajdonosának.

-Tudnánk beszélni?-Kérdezte és a fejével egy szoba felé bökött.

-Persze.-Bólintottam. Kinyitotta nekem az ajtót, és leültünk egymással szembe.

-Nos Ruelről lenne szó.-Mondta mire bólintottam. Gondoltam, hogy nem az őszi időjárásról akar beszélgetni.-Nagyon tehetséges, és szorgalmas fiú. Szép tiszta hangja van.-Mondta, mire bóligattam.-De úgy néz ki, hogy másik kiadót kell keresnie.

-Mi? Miért?-Mondtam meglepődve.

-Tudod a kisbarátoddal elbeszélgettem, és nem tartotta be a szabályokat.

-Milyen szabályokat?-Kérdeztem félve.

-Hogy tartsa a szaját ha barátnője van, és ne mutogassa. Tartsa titokba. De nem sikerült neki.-és itt esett le minden. Ruel nagyon óvott a médiától, szinte sehova se mentünk ahol vannak mások. Ezért.
-Kislány ne vágj ilyen arcot.-Nevetett, de én nem bírtam nevetni.-Tudod Ruelt 80%-ban lányok követik. Egy fiatal jóképű fiú. Aki eddig szingli volt a lányok minden hülyeséget megvettek, amin rajta volt a pofija, de ez egyre jobban csökken köszönhetően neked.-Mondta mire a szemem kitágult és a vérem megfagyott az ereimben.-De tudsz ellene tenni valamit.-Mondta kicsit halkan mire rákapta a tekintetem.

-Mit?

-Szakíts vele. Vissza áll a bevétel és Ruelnek megmarad az állása.

-Nem.-Rázta a fejét.

-Kiscica nincs más választás, tudod eltudom érni, hogy innen ha kikerül soha egy rohad kiadó se vegye át. Te döntessz. Szóval mi legyen?-Kérdezte mosolyogva, és egy cigire gyújtott rá.

Nem vagy az esetem!Where stories live. Discover now