Roham [BEFEJEZETT]

열다섯 - tizenöt

Én is felültem, és úgy néztem rá. Látszott rajta, hogy aggódik, mégis megpróbálta elrejteni. 

-Nyugi, semmi komoly. Tegnap Yoongi-ékkal suli után inni mentünk, és egyedül mentem haza. Amint látod, ez lett belőle. -mutatok arcomra, mire ő lesüti szemeit, és bólogat -Most már hajlandó lennél beszélni velem?

-Eddig sem mondtam, hogy nem beszélhetünk.

-Nem, de kerültél. Így nehéz beszélgetni bárkivel is. -nem mond semmit, helyette a pulcsi ujját kezdi húzogatni -Mi a baj? Mit rontottam el ennyire? Tudom, hogy sok volt egyszerre ez az egész, és hogy nem szabadott volna mindent a fejedhez vágnom, sajnálom. Komolyan sajnálom az egészet, és megértem ha te nem érzel úgy irántam, de ne távolodj el tőlem. Bűntess ahogy akarsz,csak ne így. Ez a legrosszabb.. -újra szemeimbe néz, és látom rajta, ahogy készül megbocsájtani, ám ekkor nyílik az ajtó.

-Reggelt. -dünnyög menta, majd lábbal rá rug az ajtóra, hogy az becsapódjon.

Szokásos.

Jimin elfordul, és a házijába temetkezik, ezzel lezárva az előbb történteket. Erről ennyit.

Ismét került egész nap. És még tagadta.. Kis bolond. Én a többiekkel voltam egész nap, de hiányoznak a szőkével kettesben töltött szünetek.

Éppen fakton voltam, mikor hangos sziréna szólalt meg, a teremben lévő tanár, pedig azonnal a kijárat fele kezdett minket terelni. Vagy komolyan riadó van, vagy csak ismét próba. Akár mi is ez, meg kell találjam Jimin-t. Tudom, hogy nem bírja a hangos zajokat, és félek, hogy már megint rohama van.

Nem követem a többieket, leválok a csoporttól, és az egyel alattunk lévő folyosón végig rohanva, benézek az összes terembe, de már sehol senki. Pedig tudom, hogy valahol itt van órája, muszáj valahol itt lennie.

Idegesen tárom ki az utolsó terem ajtót is, de ez is üres. Feszülten túrok bele hajamba, és komolyan a sírás kerülget. Újra elindulok a folyosón visszafelé, és az összes szekrényt is kinyitom, hátha oda bújt be, de nem. Végül a wc-be rohanok, és meg is hallok egy nyöszörgő hangot.

-Jimin?! -nyitogálom az ajtókat, majd végül egy zárthoz érkezek -Nyisd ki. Jimin azonnal nyisd ki!! -dörömbölök, de ő hangosan sír fel -Francba! Jimin, kérlek, itt vagyok csak nyisd ki. Hallod?? Minden rendben lesz, csak nyisd már ki! -rángatom a kilicset, és hallom, ahogy mozog, majd kattan a zár. Rögtön kinyitom az ajtót, mire ő nekem csapódik, és hangosan felzokog.
Erősen karolom át, és én is sírni kezdek.

-Sss, semmi baj. -szipogok, de ő továbbra is görcsösen kapaszkodik felsőmbe, majd érzem, ahogy lábai elgyengülnek, így már csak én tartom apró testét. Azonnal a folyosóra sietek vele, és a földre csúszva magamhoz szorítom, majd kicipzározva pulcsim leveszem azt, és letakarom vele -Jimin, mondj valamit. -suttogom, és világos tincsei közé túrok. Finoman simogatom hátát, és apró puszit nyomok fejére. Neki dőlök a falnak, és úgy szorítom magamhoz még közelebb.

Miért nem tudtam gyorsabb lenni? Miért nem a wc-ben kerestem először? Ha előbb találom meg, akkor most feküdne az ölemben ájultan.

Mivel sokan vagyunk, így ezek a riadók elszoktak tartani minimum fél órán keresztül,  így ki tudok surranni vele együtt. Felkapom karjaimba, majd miután egész fejét betakartam pulcsimmal, a kijárat fele sietek.
Be teszem a kocsimba, és már indulok is. Az sem érdekel ha a szüleim otthon vannak, jelenleg csak ő a fontos.

Amint haza értem, kivettem őt és az ajtó felé siettem. Zárva volt, innen tudtam, hogy senki nincs itthon. Gyors kinyitottam az ajtót, és nem foglalkozva a cipővel, a szobámba siettem, ahol az ágyamra fektettem őt. Levettem a cipőjét, és a pulcsim róla, majd levetettem az ő hatalmas pulcsiját, és az egyik sajátom adtam rá. Talán ha így van rajta a pulcsim, akkor jobban érzi az illatom. Le siettem, és a saját cipőm is levettem, majd mellé helyeztem az övét.

A szőke békésen aludt, mintha az előző majd egy óra meg sem történt volna. Mellék feküdtem, és bár nem akartam, de engem is elnyomott az álom.

Arra kelek, hogy valaki simogatja az arcom. Amint rájövök, hogy ki is fekszik mellettem, kipattannak a szemeim, és aggódva kezdem el nézni, hogy minden rendben van-e.

Jimin hozzám bújva, fejét nyakamba dugja, míg én oldalasan fekszek, és hátánál foga szorítom magamhoz. Bár tudja, hogy ébren vagyok, folytatja a simogatásom.

Vajon magát, vagy engem szeretne ezzel megnyugtatni? Esetleg mindkettőnket?
Akárhogy is, sikerült.

-Jól vagy? -kérdem halkan, mire ő bólogat -Sajnálom, hogy nem értem oda előbb. -hunyom le szemeim, és még jobban magamhoz ölelem, majd csókot nyomok tincsei közé -Soha többet nem lesz ilyen. Még ha utálsz, és kerülsz is, én akkor is ott leszek a nyomodban.

-Nem utállak Kook... - cincogja rég nem hallott nevem. Elmosolyodok, majd simét adok neki egy finom puszit.

-Akkor miért kerültél napokon keresztül? -lesimítok csípőjére, aztán újra hátára -Annyiszor akartam volna veled beszélni, de mindig elsiettél.

-Féltem. Nem tudtam, hogy mi lesz, ha engedem, hogy megmagyarázd az dolgokat, vagy ha bocsánatot kérsz. Tudtam, hogy biztos megbocsájtanék..

-És az miért baj? Nem akarsz többé velem lenni? -arcom fejére hajtottam, és tarkójára simítottam.

-De, nagyon szeretnék veled lenni, de félek. Jungkook én soha nem utáltalak, én csak nagyon megijedtem. Olyam hirtelen vallottál, és olyan volt, mintha azt akarnád, hogy rögtön akarjam én is. Sok volt ez így hirtelen. -mondja halkan, majd karját át dobva rajtam, magához ölel -Ne haragudj. -suttog, és szipogni kezd. Rögtön simigatni kezdem, és beszívom finom illatát. Annyira tökéletes.

-Soha nem haragudtam rád.

-Lehetne, hogy elfelejtsük ezt az egészet? Szeretném, ha minden olyan lenne, mint az előtt.

-Lehet. -kicsit elhúzódok, hogy szemeibe nézhessek -Viszont nem azt mondtad, hogy te nem vagy meleg? -arca azonnal elpirul, és vissza bújik mellkasomba. Halkan kuncogok rajta, mire ő pólómba dünnyögve adja meg a választ.

-Én mindig is meleg voltam, csak féltem, mert még soha nem volt barátom, és te meg hirtelen zúdítottál rám mindent.

-Ilyet... Park Jimin, te kis hazug.

-Nem vagyok hazug, mondtam hogy megijedtem!

Még egy órát így feküdtünk és beszélgettünk. Sikeresen megnyugodott végleg, és már hátunkon fekve társalogtunk. Én kinyújtott karral, ő pedig azon fekve. Akár csak egy pár.
Persze még nem vagyunk azok, de már nem sok kell, és Jimin lesz a világ legboldogabb embere.

Közben anya hazajött, majd nem sokra rá apa is, de egy gyors bemutatkozás után magunkra is hagytak. Anya vacsorát csinál, és mivel beavattuk őt a ma történtekbe, azt mondta, hogy Jimin aludjon ma nálunk, és hagyjuk a holnapot. Mindkettönknek pihenni kell. Felhívtuk a szőke apját is, vele is megbeszéltük, és persze mikor tudomást szerzett a rohamról, azonnal bele ment.

Megvacsoráztunk, lefürödtünk, és már az ágyamban fekszük ölelkezve, és batakarózva.

-Annyira jó ez így. -sóhajt, és átkarolja nyakam.

-Igen, ez így tökéletes. -ölelem továbbra is magamhoz, majd gyors puszit nyomok arcára.  Ő halkan nevet, és szégenylősen feljebb húzza a takarót. Adok neki még egyet, mire ismét nevet, és mellkasomra simít.

-Jungkook ne. -mosolyog, mire én közelebb hajolok hozzá. Orrunk hegye összeér, ő pedig szaggatottan kifújja a levegőt. Nem csókolom meg, pedig hatalmas a kísértés, helyette csak várok -Mit csinálsz? -suttog, és számra pillant.

-Magamba bolondítalak. -válaszolom egyszerűen, mire ő elpirulva eltol magától, és vissza bújik mellkasomba.

-Ezen már túl vagyunk. -suttog, majd mielőtt megkérdezhetném, hogy mit mondott, számra tapasztja apró mancsát, és kezének másik oldalára csókol -Jó éjt.

----

Ahhh kis arik. Végre minden rendbe jön.

Hogy tetszett?? Várom a kommenteket, puszii