Aurora szemszöge:
Sikerült megismerkednem, már amennyire, Tom barátjaival és őszintén nagyon örültem, hogy meghívta őket, részemről megtiszteltetés volt megismerni őket és az, hogy Hiddleston a bolond fejével engem akart bemutatni nekik. Már csupán az egy hatalmas szerencse és megtiszteltetés, hogy már jó pár éve Tom Hiddleston-t a kollégámnak szólíthatom, sőt, az egyik legközelibb barátomnak. Nagyon jól kijövünk, tökéletesen megértjük egymást és élvezzük egymás hülye társaságát.
— „Jut eszembe, merre a francba van az utolsó barátunk?“ - tette fel a kérdést Hiddleston, miközben körbe nézett a társaságon. Érdeklődve néztem fel a férfire, a fejemben a kérdés motoszkált, hogy kire várunk még ugyan, de mielőtt ezt megtudtam volna kérdezni, kicsapódott a bejárati ajtó.
— „Itt vagyok, itt vagyok!“ - rohant be az utolsó tag is kissé késve a kulisszák mögé.
— „Ideje volt már, Stan." - forgatta meg a szemeit Scarlett. Kíváncsían néztem a tagok háta mögé, mivel az illetőt nem láttam ő miattuk. A szívem hevesebben kezdett verni, vajon miért?
— „Bocsi, csak kilóméter hosszú sor állt a mosdó előtt.“ - kért elnézést a férfi. Kifújta magát a férfi, majd az egyik tag, pontosabban Mark kivonult a telefonja csörgése miatt. Az ő távozása miatt tökéletes látvány nyílt nekem a férfire.
Megfagytott bennem a vér is, szemeim azonnal kétszeresére nyíltak, a megdöbbentség azonnal átfutott az ereimen, miközben próbáltam azonosítani a férfit. Tényleg ő?
Mindketten megfagyva néztünk egymásra, a tekintetünk még véletlenül sem terelődött el a másikról. Minden reakciót, mozdulatott látni akartunk. Tízszer végig mértünk a másikon, de még így sem hittünk a szemünknek. Ez egy vicc - gondoltam, mielőtt megszólalt.
— „Everlee? - szólalt meg a férfi meglepett hangon. Szemeim az igazi nevem hallatán bekönnyesedtek, sosem hittem volna, hogy újra találkozom a férfivel, főleg nem így!
— „Sebastian!“ - suttogtam, nem is tudom leírni mit éreztem. Olyan szívesen eltűntem volna onnan, főleg hogy a többiek semmit nem értve néztek minket.
— „Aurora...“ - tudta nélkül szólalt meg Tom, hogy kijavítsa a férfit, ezzel még kínosabbá téve a helyzetet. — „Egy pillanat, ti ismeritek egymást?“
— „Nem!“
— „Igen!"
Válaszoltuk egyszerre a férfivel, mire mindenki még inkább össze zavarodva méregettek minket, de tudták, hogy én hazudtam, mivel tudom a nevét, Sebastian pedig azon a neven szólított, amin csak a családom szokott, az igazi nevemen.
— „N-ne haragudjatok...“ - szólaltam meg, majd mint egy tínédzser, kirohantam az épületből, pontosan a férfi mellett, aki nem kicsit lefagyva nézett engem. A tüdőm levegőért esedezett, amit kis idő után meg is adtam neki. Neki dőltem a hideg falnak, amíg próbáltam stabilizálni a légzésemet.
Istenem!
Ezer meg egy kérdés keringett a fejemben a nem régiben történt események miatt. Egy tenyeret éreztem meg a hátamon, ami lassan simogatni kezdett. A tulajdonosára néztem és egy gyönyörű kék szempárral találkoztam, akik aggódva pillantottak le rám.
— „Minden rendben?“ - kérdezte Tom, válasz helyet csak egy nagyon sóhajtottam, majd elfordítottam a fejem. — „Honnan ismeritek egymást Sebastiannal?“ - tette fel az újabb kérdést a férfi. Megköszörültem a torkom. Nem nagyon akartam bele kezdeni a témába, de tartozom ennyit Tomnak, főleg a fura viselkedésem miatt, hisz szó szerint kirohantam onnan!
— „Ugyan abba a középiskolába jártunk...“ - kezdtem bele, nem akartam konkretizálni, de Tom megszólalt.
— „Gondolom valami más is volt ott, mint csak egyszerű iskolatársak.“ - fogalmazta meg, majd várta a válaszom.
— „Szerelmesek voltunk, egy párt alkottunk... két és fél évig.“ - valltam be. Hiddleston meglepődve nézett rám, nem hibáztatom miatta. Jó pár éve ismerjük egymást és eddig sosem beszéltem neki Stanről. Ez egy olyan téma, amiről nem szívesen beszélek, főleg azért mert egy hatalmas csalódással ért véget a kapcsolatunk.
Elmeséltem neki hogyan is találkoztunk a férfivel. Színtisztán emlékszek arra a napra, Sebastian másodosztályos volt a középiskolán, míg én újonc voltam, első osztályos. Már akkor is nagyon csendes voltam és nagyon rossz voltam az ismerkedésben és a barátok szerzésében. Túlságosan szégyenlős voltam és ha valaki hozzám szólt, csak csendben elhaladtam mellette - szerencsére ezt a mai nap már megtanultam kezelni, de még mindig szerencsétlen vagyok.
Sebastian volt az első ember, akivel hosszabb beszélegtést váltottam, az első ember, aki kedvesen szólt hozzám a tanárokon kívül. A sulink minden éven rendezett egy bált és az első évemben rögtön engem érhetett a megtiszteltetés, legalábbis számomra az volt, hogy részt vehettem az első iskola bálom szervezésében. Ott ismerkedtünk meg a sráccal, mivel a nevelőapja, aki az gimnázium igazgatója volt beiratta őt oda. Jóba lettünk és úgy alakultak a dolgok, hogy együtt mentünk e csodás eseményre, mint egymás kísérői. Elcsattant az első csók és össze is jöttünk, egészen addig, amíg Sebastian le nem éretségizett.
Aztán minden véget ért. Együtt szőttük a terveket, miszerint majd együtt megyünk az egyetemre, össze költözünk, bálokra járunk majd, bulikba, de ez sosem teljesedett be. Ahogy Sebastian elballagott és kapott egy remek ajánlatot a karierre kezdetéhez, elutazott és megszakította velem a kapcsolatot. Próbáltam rendben tartani magunkat, de Sebastian mint ha elfelejtett volna. Leéretségiztem anélkül, hogy a fiú egyszer is meglátogasson, leballagtam anélkül, hogy a fiú felkeresett volna. Kijártam az egyetemet, felvettem egy művész nevet és jelentkeztem egy meghallgatásra egy színházban.
Azóta nem találkoztam a férfivel, nos ez a mai nap megváltozott. Mélyen reméltem, hogy soha többet nem kellesz vele találkoznom, hogy nem kellesz feltépni a múltbeli sebbeket.
— „Hűhh, nem hittem volna, hogy egy ilyen ember, mint Sebastian képes valami ilyen szemétségre... “ - szólalt meg Tom a beállt csend után, mikor befejeztem a történet mesélését.
— „De ez már a múlt, már túl léptem.“ - mondtam, ahogy letöröltem egy kósza könnycseppet.
Hiddleston nem akart hinni nekem, miszerint túl tettem magam az első szerelmi csalódásomon, de mikor kijelentettem, hogy nem szeretnék erről beszélni, megértette és nem boncolgatta tovább a témát. A férfi át karolt a vállamnál, így mentünk vissza a többiekhez, mikor sikerült kissé megnyugodnom. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy elégé kínos volt már aztán az este, de senki nem kérdett rá és halkan kértem Tomot, hogy ne hagyjon magamra és ne kelljen Sebastiannal beszélnem, így egész végig mellettem volt, amíg úgy nem döntöttem, hogy haza indulok.
Még ezzel a váratlan találkozással is, nagyon sikeres estének tudhattam be a mait.
