Painful Memories

5 rész

Stark luxus autóját követve azon agyalok, hogy az istenben fogok én onnan elszakadni. Hogyan tudnék lelépni? Nina bazdki találj ki valamit, mert ennek nem lesz jó vége.
Felpillantva a felhőkarcolók között megpillantottam a Stark tornyot és meg fagyott bennem a vér. Beköszönök, elbájolgok velük pár percet aztán jövök is el. Ebbe még nem halt bele senki sem.
Stark a mélygarázs felé kanyarodott én pedig elgondolkodtam pár másodpercre, hogy kövessem-e őt, mire kitette a kezét és jelzett, hogy menjek utána.  Rátapostam a gázra és besoroltam mögé. Egy pisztolyos őr állt a kapunál ahol lelassított Tony. Nem értettem mit mondott, csak annyit láttam, hogy a talpig fegyveres pasi rám pillant, majd beengedi Tonyt és engem is. Idegesen szorítottam a kormányt, nem tudom mire számítsak, de remélem az égiek velem lesznek és hamar szabadulok.
Leparkoltam a járgányom, majd kiszálltam.
-Gyere szépségem. Körbevezetlek. -intett Stark a lift felé. Nagy levegőt vége követni kezdtem. Csak essünk túl ezen. Furcsák nekem nagyon. Steve azért mert adja a jófiút, Stark meg nem tudom ő is normális, de mégis mért? Mi az istenért ilyen furák velem.
Beszálltam a milliomos után a liftbe miközben idegesen tördeltem az ujjaim.
-Ne izgulj Nina, minden rendben lesz.-mosolyogott rám a bajsza alatt.
-Nem izgulok.
-Látom rajtad, de teljesen felesleges. -amint kinyílt a lift ajtaja az összes Bosszúálló felém kapta a tekintetét. Hát ez jobb nem is lehetne. Tökéletes bevonulás. Már csak Steve kellene ide és végképp tökéletes lenne az egész.- Gyere, nem bánt senki.-érintette meg a karom és húzott finoman maga után. -Srácok, ő itt Nina, láthattátok őt a S.H.I.E.L.D.-nél , ő az új ügynök.
-Sziasztok.-köszöntöttem őket halkan. Nem gondoltam volna, hogy ennyire berezelek tőlük. Bucky felkelt a fotelből és egyenesen az irányomba indult. Talán túlságosan is megindult felém, mert ez a közeledés cseppet se volt baráti. Dühösen elviharzott mellettem és a lépcsőn felment az emeletre. Mindenki értetlenül figyelte őt, hát még én. Mi az isten baja van ennek?
-Hát ebbe meg mi ütött?-kérdezte a többiektől Tony akik ugyan úgy értetlenül álltak ehhez az egészhez, mint én.
-Ne is foglalkozz vele. Natasha Romanoff .-nyújtotta felém a kezét egy vörös hajú nő, arcán egy halvány mosollyal.
-Nina. Örvendek.-mosolyodtam el én is halványan.
-Szia Sam Wilson, sólyom ő pedig Clint Barton sólyomszem.
-Nagyon örvendek.-ráztam velük is kezet, de ahogy kipillantottam mögöttük egy nálam ötször akkora hosszú szőke hajú férfi törtetett előre köztük.
-Thor, Odin fia, a mennydörgés istene.
-Üdvözlöm uram.-remegett meg a térdem, mert erre, hogy ilyen emberekkel találkozok nem voltam felkészülve.
-Kisasszony.-hajtott fejet előttem. Furcsán éreztem magam ebben a helyzetben, hisz mindenki engem bámult.
-Engem és Brucet ismersz már. Buckyval meg ne foglalkozz. -bólogattam némán Tony szavait hallva, de nem tudtam még ennek ellenére se hova tenni ezt a viselkedését.
-Kérsz valamit inni? -simította meg a karom Nat.
-Egy pohár vizet kérhetnék?-kezd kiszáradni a torkom és nem kicsit vagyok ideges ebben a helyzetbe amibe csöppentem.
-Persze, gyere csak. -hívott maga után a konyhába. -Kezd már nekem kellemetlen lenni ahogy bámulnak téged.-súgta oda mosolyogva, hátha tudja oldani a feszültséget bennem.
-Nem vagyok hozzá szokva, meg kell mondjam.-piszkáltam idegességemben az ujjam, amíg vártam a vizemet. A terasz irányából egy férfi és egy nő hangja csapta meg a fülem. Oda pillantva egy hosszú vörös hajú lány és egy, hát nem is tudom minek mondjam, robot jött mellette.
-Tony nem is mondtad, hogy vendégünk is lesz.-pillantott rá a lány meglepetten, majd felém nézett.
-Wanda és Vízió ő itt Nina a S.H.I.E.L.D. új ügynöke.
-Jajj szia. Örülök, hogy itt vagy.-jött oda hozzám a nő és ölelésbe zárt a karjaival. Ettől még inkább ledöbbenve öleltem át őt, majd amint elengedett kezet fogtam  Vízióval.
-Örvendek kisasszony.
-Úgy szintén.-mosolyogtam halványan a pasira, majd a vizem után nyúltam. A lift hangja szelte át a nappaliban tartózkodók beszélgetésének moraját. A hang irányába kaptam a tekintetemet, de nem kellett volna. Most azonnal menekülőre kellene fogjam.
Steve és egy ismeretlen pasi lépett be a nappaliba.
-Kapitány, Rhodey, de jó hogy jöttetek.-lépett oda Tony hozzájuk.
-Bulit tartasz?- pillantott Vasemberre ez a Rhodey nevű pasi. Én csak a Kapitányt tudtam nézni, ahogy ő is engem. Meg se rezdült az arca. Elkaptam róla a pillantásom mire Wanda tekintetével találkozott össze az enyém. Egy halvány mosoly suhant át a nő arcán, majd odalépett a most érkezőkhöz.
-Nem tartok bulit, bár lehetne. Egy kishölgyet szeretnék nektek bemutatni. Ő itt Nina.-intett felém Stark, majd jelzett, hogy menjek közelebb. Remek, a szőke kékszemű félisten úgy bámul, mintha sose látott volna, a mellette levő meg vigyorog rám. Mennem kéne innen a picsába.
-Nagyon örvendek Rhodey vagyok.
-Én is örvendek.-mosolyogtam rá, vagyis hát próbáltam, de frusztrált nagyon, hogy a mellette álló Kapitány folyamatosan bámul.
-Steve Rogers Kapitány.-nyújtotta felém a kezét Steve, amit remegő kézzel fogtam meg.
-Nina.
-Nagyon örvendek kisasszony.
-Én is.-némultam el. Én is? Had menjek már basszus, ez ennél nem lehet kínosabb.
-Na most, hogy mindenki bemutatkozott.-csapta össze a tenyerét Tony.-mi lenne ha innánk valamit? Jarvis kapcsolj zenét.
-Máris uram.-hallottam meg egy ismeretlen hangot ami a fejem felül jött. Felkaptam a tekintetemet a plafonra és értetlenül kerestem a hang forrását. Csak nem golyóztam be teljesen, hogy már a szellemeket is hallom.
-Mesterséges intelligencia, nyugi.-pillantott rám nyugtatóan Tony, ami kicsit se segített azon, hogy megnyugodjak. A konyha irányába megindult mindenki, hogy megvitassák mit fognak inni, ellentétben velem és még valakivel akinek a tekintetét még mindig magamon éreztem.
-Ezért volt az a nagy sietség?
-Iderángatott, nem tudtam mit csinálni.-suttogtam halkan.
-Ha menni szeretne csak szóljon. Elnavigálom.
-Akkor lehetne már most? -tördeltem idegesen az ujjaim. Steve nagy levegőt vett és a kézfejemre tette a kezét, jelezve hogy fejezzem be az ujjaim kínzását.
-Ne csináld ezt.-suttogta halkan közelebb hajolva hozzám, hogy mások ne hallják, hogy tegeződünk.
-Kényelmetlen ez az egész. Szeretnék menni Steve.
-Itt senki se piszkál, nem néz le. Maradj egy kicsit. -próbált győzködni.
-Kapitány, baj van?-szelte át a beszélgetést Tony hangja.
-Nem ,nincs semmi baj.-kapta fel Steve a fejét barátja hangjára, majd lenézett rám.- Jöjjön.-érintette meg a könyököm finoman, mire nagy levegőt véve követtem és felvettem az állarcom. Bájosan mosolyog és nevet a vicceken. Próbálok kellemes társaság lenni, hátha így minél hamarabb szabadulok.
-Gyere Nina, mit iszol?-kérdezte Clint.
-Nem hat rám egyik se, ne erőltessük inkább.-mondtam csalódottan.
-Ezt hogy érted? Ennyire jól bírod a piát?-kerekedett ki a szeme.
-Pedig a mézsör valami isteni finom kisasszony.-könyökölt a pultra Thor. Stevere pillantottam segítségkérően, hogy most mit tegyek, remélve, hogy segít rajtam.
-Szuperkatona szérum miatt srácok ő se fog inni, ahogy én se.-minden szem rám szegeződött és ettől elöntött a forróság. Fojtogatta a torkom ahogy mindneki engem néz.
-Azt hogy? Ő is ...
-Igen.- válaszolta Tony, Bruce és Steve egyszerre.
-Így akkor ki fog velem sört inni?-döbbent le Thor mire elmosolyodtam.
-Tudod mit? Iszok veled egyet.
-Na ez a beszéd.-csillant fel a szeme, mire a többiek elmosolyodtak. Lehet még is jó benyomást keltettem?  Elém tett egy korsót és teletöltötte az arany habzó folyadékkal.
-Skål.-nyújtotta felém a teli poharát. Nem tudom mit mondhatott, de gyanítom az egészségedre lehetett, hisz ilyenkor azt szoktuk mondani.
-Skål.-ismételtem meg én is nagyjából úgy ahogy ő mondta, majd beleittam az italomba.
-No kishölgy mit mond? Milyen?
-Finom.-mosolyodtam el, ahogy kíváncsi tekintettel várta a reakcióm.
-Ezaz! -diadalittasan felemelte a kezét és örvendezett. -Végre valaki akinek ízlik ez a mennyei sör. -emelte a magasba a poharát, mire mindenki elnevette magát. Én csak halkan kuncogtam, lehet mégis rendes emberek lennének ők? Bár nem vagyok az a nagyon barátkozós fajta, így elég nehéz lesz nyitnom feléjük.
Oldalra pillantva Steve tekintetével találtam szemben magam, aki a pulton könyökölve az összekulcsolt kezei mögül figyelt engem. Lesütöttem a szemeim és az előttem lévő poharam bámultam inkább. Ismét az a kényelmetlen érzés lett úrrá rajtam, figyelnek, méregetnek. Tudom, hogy nem akarják, hogy kényelmetlenül érezzem magam, de érzem magamon a tekintetüket és minden egyes pillantásuk lyukat égetnek a bőrömbe.
-Nat egy táncra felkérhetlek?- hallottam meg Clint hangját. A nő boldogan pattant le a bárszékről és a nappaliba a táncpartneréhez lépett. A pulton az aranyló italt bűvöltem, mire egy ismerős név hallatán összerezzentem.
-Bucky, szia haver.-derült fel Steve hangja.
-Steve, beszélnünk kell.-suttogta halkan, de még így is hallottam amit beszélnek.
-Baj van?
-Igen. Gyere légyszíves.
-Bucky..- a sötét hajú férfi kiviharzott a konyhából és egy üvegajtót kinyitva eltűnt. Steve idegesen felállt a helyéről, majd felém pillantott. Nagyot nyeltem, mert féltem, hogy rólam lesz szó és Steve is ellenem lesz mint Bucky. Látta rajtam, hogy megszeppentem így pár perc tétovázás után a barátja után indult.
-Mindjárt jövök.-suttogta, miközben megszorította a vállam. Ideges voltam, hogy mit beszélhetnek. Még csak oda se tudok menni, hogy hallgatózzak mert üvegfal van végig . Egy kéz érintette meg a hátam mire összerezzentem.
-Szia. Minden rendben?-ült le mellém Wanda. Furcsa nekem ő is, mert nagyon közvetlen és túlságosan kedves.
-Persze.- félek Steve mit fog mondani ha visszajön. Nem tudom mi baja Buckynak, talán ahogy múltkor kiakadtam?
-Steve miatt vagy ennyire ideges?-mosolyodott el mindentudóan. Felé kaptam a fejem, nem értettem, honnan veszi ezt.
-Mi? Nem, dehogy.
-Nem akarlak megijeszteni, de látom a gondolataid. És előre is bocsánat emiatt, hogy kutakodtam, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem vagy veszélyes-e a csapatra. De amint láttam, hogy belép Steve és te ránéztél és ő rád, itt másról is van szó, nem csak...
-Mi nem, dehogy. Jesszus.-pattantam fel a székről.
-Ne, ne menj el. Kérlek.
-Nekem egy kis levegőre van szükségem, bocsáss meg.-indultam meg a terasz irányába, de ahogy nyúltam volna a kilincsért egy jéghideg fém kar kapta el a karom, mert kizuhantam volna az ajtón, egyenesen nekik.
-Hé, minden rendben?-kérdezték egyszerre. Kapkodtam a levegőt és igyekeztem minél messzebb kerülni a két férfitől.
-Nina, mi történt?-kérdezte Steve is. A korláthoz siettem és megkapaszkodtam benne, én nem tudom mire gondol Wanda, de tuti nincs semmi abba ahogy egymásra néztünk. Rosszul gondolja. Nagyon is rosszul. Én nekem ez sok. Haza akartam menni és senkivel se beszélni, erre itt a torony tetején isten tudja hány méter magasban állok a teraszon és reszketek. Hogy mért? Magam se tudom. Talán sokkolt amit Wanda tett? Nem hinném, azon túl is léptem már akkor mikor elmondta, hogy a fejemben turkált. Na de azon, hogy köztem és Steve között lenne bármi is, na ez kibaszta a biztosítékot.
-Nina.-érintette meg Bucky a vállam.
-Igen?-kapkodtam a levegőt.
-Figyelj Nina semmi baj nincs.-lépkedett lassan közelebb Steve is.
-Én csak haza szeretnék menni.-keseredtem el. Megrémiszt az érzés amit jelen pillanatban érzek. Tanácstalan vagyok minden téren.
-Haza kísérlek, gyere.-simította a karomra a kezét Steve. Érintésétől földbe gyökerezett a lábam. Peggy én ezt nem akarom, ő a tied, én nem akarok tőle semmit. Összeszorítottam a szemeim és némán nyeltem a könnyeim. A két férfi akik az oldalamon álltak, teljesen nem értették mi történik.
-Steve, meg fog itt fázni, vigyük be.-furcsa volt, hogy ezt Bucky mondja, eddig látni se kívánt, most mért segít.
-Csinálj egy teát Bucky addig én felviszem a szobámba.
-Rendben, sietek.- lépett el mellőlem a barna hajú férfi, mire Steve óvatosan a karjaim megfogta.
-Nina gyere, bemegyünk.
-Steve én haza szeretnék menni.-csuklott el a hangom.
-Tudom, mindjárt haza is viszlek, csak Bucky hoz neked egy teát. Semmi baj nincs, gyere.-húzott közelebb magához és bekísért. A többiek elvoltak szerencsére foglalva így nem is vették észre, hogy felmegyek Stevel a lépcsőn, kivéve egy embert.
-Gyere. Lassan megyünk.-éreztem ahogy a keze a csípőmre csúszik és közelebb von finoman.
-Én ezt nem bírom.-suttogtam alig hallhatóan.
-Micsodát Nina? Mért sírsz? Megbántott valaki?-tűrt ki az arcomból egy kósza tincset. Megráztam a fejem, majd nekidőltem annak az ajtónak ahol ő megállt.-Gyere, bújj beljebb.-nyitotta ki a szobaajtót és beengedett.
-Steve mért vagyok itt?-töröltem meg a szemeim.
-Azért, hogy kicsit megnyugodj. Nem tudom mi történt míg nem voltam bent, de nagyon megijesztettél engem és Buckyt is.
-Bucky utál. -fontam össze a karom magam előtt.
-Nem utál. Engem akart védeni, mikor kiabáltál vele. Meg kellett vele beszélnem mi volt a konfliktus közted és köztem. De már mondtam neki, hogy minden rendben van. Nincsen semmi baj Nina.-simította a karomra a hatalmas tenyerét.
-Steve, bejöhetek?
-Gyere persze.-kiáltott ki a társának, aki azzal a lendülettel kitárta az ajtót és odasétált hozzánk.
-Nina, gyere ülj le.-fogta meg lágyan Bucky a karom és húzott az ágy széle felé. Szipogva követtem őt, mire Steve is odaült mellém így a két katona mellett kuporogva kortyolgattam a teám.
-Tudunk neked bármiben segíteni?-kérdezte őszintén Bucky, amitől összeszorult a szívem. A térdeimre hajtva a fejem elsírtam magam. Csendben mégis fájdalmasan. Fájt, hogy eltaszítok mindenkit magamtól, mert nem akarok még jobban sérülni. Nem akarok elveszíteni több olyan embert akit közel engedtem a szívemhez. Nem akarom átélni ugyan azt amit Peggynél.
-Most mit csináljunk?-kérdezte Bucky halkan Stevetől.
-Gyere öleld meg.
-Biztos jó ötlet?
-Bucky sír! Szerintem jól esne neki.-ült közelebb Steve.
-Nem kell megölelni, haza szeretnék menni.-töröltem le a könnyeimet az arcomról, bár így is alig láttam .
-Gyere ide, jobb lesz.
-Nem engedhetek közel senkit se magamhoz.-húzódtam hátrébb.
-Nina, itt senki se bánt.-fogta meg a karom Bucky. Reszketve néztem a két férfit akik mellettem ültek. Steve kinyújtotta felém a kezét, de én nem mertem mozdulni.
-Hé, egyikünk se akar neked rosszat. Bízz bennem.
-Steve akiben bíztam elvesztettem.
-Én is elvesztettem őt, de tovább kell lépni.-érintette meg finoman a kézfejem.
-Te tovább tudtál?-néztem őt könnyektől duzzadó szemekkel.
-Nem nagyon. De tudtommal azért küldött a segítségemre valakit, hogy sikerüljön.-mosolyodott el ahogy felpillantott a szemeimbe.
-De az a valaki még szarabb állapotban van, mint akinek szüksége van segítségre.
-Gyere ide. -csúszott közelebb. Bucky megfogta a bögrém és letette az asztalra, majd kinyújtotta ugyan úgy a kezét felém mint Steve. -Gyere, ne félj.
-Nem lehet.-ráztam a fejem.
-Akkor csak fogd meg a kezünket. Nem ölelünk meg.- felpillantottam rá ahogy el volt dőlve az ágyán és tartja felém a kezét. -Sajnálok mindent Nina, tényleg. Most ahogy a szemeid nézem tudom már mi zajlik le benned és cseppet se volt szép dolog tőlem amiket a fejedhez vágtam. -Simította finoman a kézfejemre a tenyerét. -Tudom, hogy keménynek próbálod magad mutatni, de legbelül össze vagy törve. Darabokra hullott a szíved. Ici-pici apró darabkákra. Ahogy az enyém is. Sőt Buckyé is és a többieké is. Mindenkinek van olyan az életében amitől összeroppant és maga alatt van. Nehéz megbízni valakiben, ezt nagyon jól tudom, nekem se könnyű, soha nem is volt, ezt Bucky tudja legjobban. -pillantott barátja irányában.
-Steve a szérum előtt egy beteges srác volt, közel se ekkora darab, mint most.-dőlt mellém Bucky. -Én mindig csajoztam, és nem egyszer volt, hogy úgy hoztam lányokat, hogy neki is. Ő ennek ellenére se, hogy vittem neki csajt, nem volt bátorsága, hogy elvigye őket randizni.
-Most sincs Buck.-hajtotta le Steve a fejét. Én értetlenül váltogattam a tekintetem a két férfi között, mikor hangos kopogás zavart meg minket.
-Steve itt vagy?-nyitott be Stark, majd hirtelen a szeme elé kapta a kezeit. - Na ne mondjátok, hogy ketten udvaroltok a kiscsajnak? Basszus legalább zártad volna be az ajtód.
-Nem udvarlunk. -ült fel Steve.
-Csak annyi lett volna a kérdésem, hogy kértek-e pizzát és, hogy Nina milyet szeretne enni, mert rendelnénk.
-Nem vagyok éhes, köszönöm Tony.-ahogy megszólaltam lekapta a szemei elől a kezét és beljebb lépkedett.
-Kisbogár jól vagy?
-Igen, de lassan mennem kell. -keltem fel az ágyból és próbáltam kimászni a két férfi közül.
-Ne menj még kérlek, legalább egyél egy kicsit. Olyan vékony vagy, nem akarom, hogy össze ess. Egyáltalán eszel te rendesen?
-Szoktam, ha eszembe jut.-rántottam vállat.
-Ennek nem lesz jó vége kishölgy.-tette csípőre a kezeit. -Fiúkt ti esztek, vagy kifáradtatok?-vigyorodott el Stark.
-Tony!-szóltak rá egyszerre. Stevere pillantva látszott, hogy zavarba jött, míg Bucky csak a szemeit forgatta.
-Itt fent is megeheted a pizzát, akár egyedül is.-hajolt közelebb Steve.
-Nem kell lemennem? -suttogtam alig hallhatóan.
-Nem kell.-mosolyodott el, majd Tony felé pillantott. -Rendeljetek pizzát. Eszik mindenki.
-Szuper, akkor nem is zavarom ezt a gruppent. Jarvis majd szól, ha itt van a pizza.
-Köszi Tony.-kelt fel mellőlem Bucky és becsukta az ajtót. Lassú léptekkel sétált vissza az ágyhoz, majd visszaült mellénk.
-Stevenek csak mi vagyunk Nina. Peggy után csak mi maradtunk neki. Mi vagyunk a családja.
-Hogy értétek el, hogy bízzon bennetek?
-Mindig ott vagyunk a másiknak. Hisz ez a barátság. -mosolyodott el.
-Nekem ilyenem nincs és nem is kell.-keltem volna fel az ágyról, de Steve a karom után kapott.
-Nina, ne vond meg magadtól ezt. Mindenkinek kell, hogy bízzon valakiben.
-Nekem volt és mostmár nincs itt.-kiáltottam rá magamból kikelve, miközben patakokban folytak a könnyeim.
-Tudom, tudom, hogy ott volt Peggy, de biztos vagyok benne, hogy nem szeretné, hogy így éld le az életed.
-Pedig így fogom. Mert senki másba nem bízok. -mértem végig őt, mire keserűen elengedte a kezem.
-Nina, itt mindenki segíteni szeretne, ahogy te is Stevenek. Amire Peggy megkért. Nem akarod végig vinni?-jött hozzám közelebb Bucky. -Nem segítesz Stevenek?
-Neki nem kell a segítségem, hisz itt vagytok ti neki.-töröltem le az arcomról a könnyeim, egy csöppet se nőies mozdulattal.
-Én úgy látom, hogy Steve szeretne neked segíteni. Annak ellenére is, hogy hogyan indult a kapcsolatotok.
-Én nem szorulok segítségre.-néztem fel rá könnyes szemekkel.
-Nem úgy látom.-mosolyodott el és letörölt egy könnycseppet az arcomról. -Steve gyere ide.-hívta oda hozzám a barátját. Steve lassú léptekkel sétált mellém, majd a hajamat kisöpörte az arcomból.
-Reszketsz. Pedig nem foglak bántani és a többiek sem. Mitől félsz Nina.
-Attól, ha megbízok valakiben utána elvesztem őt.
-Nem fogod elveszteni, hidd el nekem, csak engedd, hogy közelebb kerüljenek hozzád. Nyisd ki a szíved. Engedd hogy tele legyen boldogsággal és szeretettel. Olyan fiatal vagy még, rossz nézni, hogy itt sírsz és két férfi se tud megnyugtatni.
-Csak egyedül szeretnék lenni.-tördeltem az ujjaim ahogy ezt kimondtam. Reszketett belül az egész testem. Steve Buckyra pillantott és intett neki, hogy menjen ki. A barnahajú férfi csak finoman megsimította a karom és magunkra hagyott. Steve csendben állt mellettem, nem értettem, hogy mért nem ment ki ő is, bár jobban belegondolva ez az ő szobája. Nem zavarhatom ki innen.
-Magadra hagylak én is, ha magányra vágysz. -hajolt a fülemhez Steve.
-Nem tudom őszintén mit akarok. -hajtottam le a fejem, mire Steve karjait megéreztem magam körül és a mellkasának húzta a fejem. Furcsa érzés volt, hogy valaki megölel, nem mellesleg egy férfi akinek az izmai kő kemények. Szorosan tart a karjai közt , de mégsem annyira, hogy összeroppantson. Kezeim esetlenül lógtak mellettem, nem mertem hozzá érni se, mert tudtam, hogy ő Peggyé. Meg amúgy is nem taperolom le őt.
-Nyugodj meg. Idd meg a teád, ha meg valamire szükséged lenne, szólj Jarvisnak aztán jövök is. Rendben?-simította végig a karom. Halványan bólogattam, majd hátrébb léptem tőle. Steve az ajtóból még visszapillantott rám, majd becsukta azt.
Kitört belőlem a zokogás és a földre rogytam. Nem akartam a két fiú előtt így bőgni mint ahogy most. Teljesen magányosan ülök egy pasi szobájában és legszívesebben a lelkemet mardosó fájdalomtól torkom szakadtából ordítanék. Tönkre fogok menni teljesen, ha így folytatom.
Lehet keresnem kéne valakit akiben tényleg megbízhatok, csak annyira félek attól, hogy megint egyedül maradok. Nem akarok egyedül lenni. Töröltem a könnyeim amik eláztatták már a felsőmet és szűnni nem akartak. Fájt már a gyomrom is a sok sírástól. Gyenge és fáradt voltam.
Órákon át ültem a sötét szobában, majd elhatároztam, hogy inkább haza megyek. Megittam a maradék kihűlt teám és csendben kinyitottam az ajtót. Egy dologra nem számítottam amint a küszöbre pillantottam. Steve ült ott és várt.
-S..Steve?
-Szia.-kelt fel a földről. Most ő itt ült azóta?
-Mit csinálsz itt?
-Vártam, hogy szólj.
-De .. itt a földön?
-Itt igen. Innen a leghamarabb a segítségedre tudok sietni.-ahogy felpillantottam a jég kék szemeibe összeszorult a torkom. Még sose volt, hogy valaki az én segítségemre akart sietni.
-S...sajnálom, hogy kitúrtalak a szobádból.-sütöttem le a szemeim.
-Semmi baj nem történt. -tette zsebre a kezeit és nekidőlt az ajtófélfának. Onnan figyelt engem, ami kezdett igazán kínossá válni.-Hogy vagy?
-Hhhhh... nem jól. Őszintén nem jól.-csuklott el ismét a hangom, ahogy felé pillantottam.
-Segíthetek neked?
-Hogyan Steve?-pillantottam fel a szemeibe.
-Csak engedd, hogy segítsek.
-Nekem kéne neked segítenem.-dőltem neki az ajtónak.
-Mi lenne, ha segítenénk egymásnak. Te nekem én neked? Hm?
-Szerinted működne?
-Ha meg se próbáljuk?-lökte el magát az ajtótól és intett, hogy kövessem. Vacilláltam, hogy menjek-e utána. Mi van ha a többiek furán néznek rám a nappaliba, hogy órákra eltűntem. -Gyere.-nyújtotta felém a kezét. Tisztes távolságból követni kezdtem, majd lesétáltunk a lépcsőn. Meglepetésemre már senki se volt a konyhába és a nappaliban se.
-Hova lettek ?
-Elmentek aludni már.-pillantott hátra rám.-De tettem neked félre egy kis pizzát. Gondoltam jól fog esni.-pillantott fel rám egy halvány mosoly kíséretében.
-Köszönöm Steve.-néztem fel rá hálásan. Jól esett a lelkemnek a figyelmességes és most először dobbant egy nagyot boldogságában a szívem nagyon sok idő után.
-Gyere ülj le. Megmelegítem.- felültem a bárszékre és onnan figyeltem őt, ahogy ügyeskedik a konyhában. Jobban belegondolva azt se tudom hány óra lehet, ha már a többiek alszanak. Biztos Steve is aludt volna már csak én a szobájában kukkoltam. Borzasztó rossz érzés kerített hatalmába emiatt.
Fel se tűnt, hogy elém tette a tányért amin gőzölgött a pizza.
-Hé, minden rendben? -érintette meg a vállam.
-Sajnálom Steve.
-Micsodát?-nézett rám értetlenül.
-Hogy te nem aludhattál. Miattam vagy még most is fent. Én inkább ezt el viszem és..
-Nina , hé. Semmi baj nincs.
-De ott ültél végig a küszöbön?
-Igen ott.
-Istenem mekkora egy barom vagyok.-temettem a kezeim közé az arcom.
-Ne mond ezt. Semmi nem történt tényleg.-ült le mellém és felkönyökölt a pultra. -Edd meg kérlek.
-Haza kell mennem Steve.
-Ha megetted utána hazaviszlek. De itt is aludhatsz. Van külön szoba, ahol tudnál pihenni.
-Nem! Biztos, hogy nem. Nem lehet.-ráztam a fejem sűrűn.
-Akkor hazaviszlek.
-Steve nem kell. Akkor te mikor alszol?
-Nem szoktam sokat aludni. Ha alszok is végig félálomban vagyok. Minden neszre felébredek mióta...hhhh... mióta otthagytam a katonaságot.
-Nem akarom, hogy miattam ne tudj pihenni.
-Semmi baj nem történt Nina, hidd el.-mosolyodott el bátorítóan.-Edd meg aztán megyünk, oké?
Nagyot sóhajtva belekezdtem a falatozásba. Jól esett végre valamit enni, mert ma se vittem be sok ételt a szervezetembe.  Steve csendben ült mellettem és az ablakon bámult kifele amíg ettem. Zavarban voltam, hogy ő tette elém az ételt és itt eszek mellette.
-Te ettél?-kérdeztem halkan a hosszú percekig tartó csendet megtörve.
-Nem, én nem eszek ilyeneket.-pillantott irányomba.
-Mit szoktál enni? Csupa ilyen egészséges dolgot?
-Eltaláltad.-mosolyodott el.
-Néha nem baj szerintem ha bűnözöl és eszel mást is.
-Majd kipróbálom egyszer.-mosolyodott el, majd lepillantott a nyakláncomra. Egyből megváltozott az arca ezt pedig tudtam amiatt van, mert hiányzott neki Peggy.
-Steve, megeszed ezt a másik szeletet?
-Edd meg Nina, nem ettél ma semmit.
-De nem bírom már.
-Ne csináld.
-Kérlek. -néztem rá könyörögve.
-Hhhh... biztos nem kéred?
-Biztos. Tele vagyok. -Steve elvette előlem a tányért, majd elkezdett ő is falatozni. Boldogan néztem ahogy végre ő is eszik ilyet, nem csak salátát meg ilyen szarokat.
-Min vigyorogsz.-pillantott fel a szemembe.
-Csak most jött el az a pillanat, hogy végre eszel mást is.
-Na igen. Mikre nem tudsz rávenni.-vigyorodott el, majd egy újabb szeletet harapott a pizzából.
-Nem kellett sokat unszolni, hogy edd meg.-vigyorodtam el már én is.
-Azoknak a szemeknek nehéz ellenállni.-suttogta fel se nézve rám. Ettől a kijelentésétől pedig leblokkoltam. Nem tudtam erre mit mondani. Egyszerűen lefagytam. Steve felkelt mellőlem és elmosogatta a tányérunkat.
-Na gyere, menjünk.- a konyharuhát ledobva a pultra fordult irányomba.
-Steve nem kell elvinned, csak mutasd meg merre van a garázs.
-Hazaviszlek, megígértem. De lehet az is opció, hogy itt alszol, holnap meg együtt megyünk edzeni.
-Nem akarok teher lenni Steve.
-Mért lennél az? Ne butáskodj.-sétált oda mellém.-Gyere, keressünk egy szobát? -intett az emelet irányába.
-Nem kell Steve. Tényleg, nagyon kedves tőled, de hazamegyek.-keltem fel a helyemről és indultam meg a lift irányába. Steve lépteit hallottam magam mögött ahogy követ, majd a fogasról gyorsan leakasztott egy pulcsit és megnyomta a felvonó gombját.
-Csak utánad.-intett maga elé én pedig zavaromban elvigyorodtam, hogy mennyire más így valakivel beszélgetni. Eddig a kollégáimmal csak a munkáról beszéltünk, magán életi dolgokat senkinek se teregettem ki, de talán Steve tényleg meg is értené a problémám, hisz ő is ismerte Peggyt. -A garázs a -2 es szinten van. Ha majd jössz legközelebb akkor már tudni fogod.-mosolyodott el, majd zsebre dugta a kezeit. A pulcsim zsebéből kikerestem a kocsi kulcsom, mire Steve kinyújtotta irányomba a kezét.
-Mi az?
-Add ide, hazaviszlek mondtam.
-De hát? És te hogy jössz haza?
-Megoldom, emiatt ne aggódj.
-Steve ezt ne csináld. Rosszul érzem emiatt magam.
-Egy percig se érezd rosszul magad.-lépkedett közelebb , majd kivette a kezemből a kulcsot, de az ujjai hozzá értek az enyémekhez. Ettől nekem pedig a ketyegőm egy nagyot dübbent a mellkasomban. Nem értem mi történik velem pontosan, mindenesetre haza szeretnék érni. Bebújni az ágyamba és lecsukni a szemeim, hogy végre Peggyvel áttudjam beszélni a dolgokat. Csak az álmaimban találkozok már vele, de akkor is mindig akkor mondja a leg lényegesebb dolgokat mikor már a felébredésem pillanata van, így mindig félbemaradnak ezek. 
Steve a kocsimhoz érve udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, majd beült mellém.
-Nem tudtam, hogy Amerika Kapitány kocsit is tud vezetni.-mosolyodtam el.
-Hát még van egy pár meglepetés a tarsolyomban.- vigyorodott el ő is, mire kihajtott a parkolóból. Hazáig navigáltam őt, merre menjen, de ahogy már 20 perce mentünk egyre jobban elkeseredtem, hogy ő milyen sokára fog lefeküdni aludni. És ez mind az én hibám. A telefonom képernyőjét feloldva döbbentem le teljesen, mivel fél egyet mutatott.
-Steve, nagyon késő van. Haza tudtam volna jönni egyedül is.
-Nő ne járkáljon egyedül este. Engem így neveltek.
-Kedves tőled, de te mikor fogsz hazaérni?
-Futva hamar.-mosolyodott el ahogy felém pillantott. Csak most figyeltem meg mennyire gyönyörű kékek a szemei. Ahogy a hold fénye megcsillant rajta, még a maradék gondolataim is eltűntek a fejemből, nem hogy mondani tudnék neki bármit is.
Arra eszméltem fel, hogy hatalmas a csend. A házam előtt állunk már isten tudja hány perce, de Steve nem szól semmit. Gondolom látta rajtam, hogy gondolatok ezrei rohamozzák meg az elmém. Felé pillantottam mire egy halovány mosoly jelent meg az ajkain.
-Itt vagyunk azt hiszem.-köszörülte meg a torkát.
-Igen, megyek is. Nem akarlak feltartani. -szálltam ki a kocsiból. Steve is kiszállt utánam és bezárta az autót.
-Itt a kulcsod.-nyújtotta felém.
-Köszönöm, hogy haza hoztál és hogy .. hát hogy újra kezdtük, vagy nem is tudom hogyan mondjam.-zavaromban piszkálgattam a hajam végét, de semmiképp nem mertem felnézni rá.
-Én is boldog vagyok, hogy újra kezdtük. Tudod borzasztóan bánom ahogy viselkedtem veled..
-Tudom Steve, én is röstellem amiket mondtam neked. Nagyon is. Illetlen voltam és nagyon csúnya dolgokat mondtam.
-De most már minden rendben. -simította meg a karom, mire felkaptam rá a tekintetem.
-Nagyjából igen.-halványan bólintott, értette, hogy egyik percről a másikra nem fog megváltozni minden, de apró lépésekkel simán elérhető az a cél amiért ő is és én is küzdünk. Hogy mi ez a cél? A boldogság!
-Pihenj le, reggel találkozunk az edzésen.-mosolyodott el, majd hátrébb lépett.
-Szia Steve.-léptem hátrébb én is, ahogy ő tette. Figyeltem minden egyes mozdulatát. Láttam rajta, hogy fáradt, de nem mertem azt mondani, hogy aludjon itt. Csak az ágyamban tudna én meg biztos nem alszok együtt egy ilyen pasival. Nem, az kizárt. Egy szemhunyásnyit se tudnék aludni mellette, és nem azért mert rossz ember. Más oka van ennek, de azt nem tudom megmagyarázni. Steve egy halvány mosollyal az arcán intett egyet irányomban, majd elindult a sötét kivilágítatlan utcán gyalog. Összeszorult a torkom, ő felajánlotta, hogy aludjak náluk, de én nem mondtam ilyet.  Bár nem tudott volna hol aludni, de ennek ellenére is keserű érzés keltett bennem. Ahogy figyelem távolodó alakját egyre jobban utat tör bennem újra a magány.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogom ezt gondolni, de élveztem a vele töltött perceket. Végre egy ici-pici időre elfelejtettem a szomorúságom.