Egy nyeregben [Befejezett]

13.-Az ember barom, főleg Louis

Farsang... Némelyik embernek igen mulatságos időszak. Jelmezek, őrültségek, buli, mulatozás. Ebben az esetben nálunk csak egy sima állarcos bált tartanak, ahol bárki, bárminek beöltözhet. Nem verem nagy dobra az öltözékemet, gondoltam egy sima kék ruha és egy ehhez illő állarc bőven elég. A bál, mint mindig este kezdődik, de ezuttal nem lesz party a végén. A szokásos unalmas muzsikák, tudjátok!
Egy fekete lovaskocsival mentünk, de ez rengeteg idő volt. Vagy csak annak tűnt volna?

-Remélem ma nem akarsz botrányt kavarni.-mondta apa miközben az arcát nézte egy kézitükörben.

-A múltkori csak baleset volt, bár be kell vallanom élveztem.-tettem irónikus megjegyzést.

-Ami azt illeti a tanács nem. Azóta is az én lányomról beszélik a férfiak, hogy egy Partridgeval táncolt nem pedig velem. Ma nem kell ilyet táncolnunk, de minimum háromban részt kell venned.

-Egy.

-Kettő. És legyen ez a végszó.-válaszolt komor tekintettel.

Mint már említettem, nem viselem jól az ilyen bálokat. Valami mindig történik mikor elmegyek, vagy velem, vagy pedig mással. Ezuttal remélem nem lesz így, mert akkor örökké elrendezném a sorsom....
Nem kezdeném a szokásos "mikor bementünk szólt a zene" beszámolókat, hiszen úgy is tudjátok mi jönne.
Belépve rögtön az italos pulthoz igyekeztem, eközben Sofi és Jack is társult hozzám. Elmeséltem neki, hogy Max és Sam ismét vissza tért köreinkbe. Egyikőjük sem kedvelte a tutyi-mutyi Maxot, aki immáron túl egoista és a kurvás Samantát, aki mostmár méginkább az. Egy idő után ők is megjelentek a bálon, és persze Louis tekintete is feltünt egyszer kétszer.
Jack a haverjai társaságában elment inni, szóval ketten maradtunk Sofival. Max akárhányszor feltűnt, a nyomunkba eredt, gondolom beszélgetést kezdeményezni, de mi mindig eltűntünk.
Az egója megemelkedett látván, hogy nem tudjuk őt lerázni.

-Reméltem nekem adod az első táncot a mai estén.-tartotta kezét elém.

Már mondtam volna, hogy tünjön innen, de ekkor megpillantottam Louist. Éppen egy vörös hajú, igen csínos hölgyel táncolt a parketten, ami látszólag élvezetet nyújtott mindkettejüknek. Szó nélkül, egy erőltetett mosollyal tettem kezem az övébe. Féltékennyé akarsz tenni, Louis Partridge? Áll az alku!
Nem voltam rest tettetni, hogy mennyire vonzódok Maxhoz. Louis epekedve bámult miközben táncoltam. Egy-egy röpke pillantást vetettem rá, de ez nem volt elég számomra. Maxot úgy néztem, mintha valóban szerelmes lennék belé. A szemem csillogott, és az övé is. Egyre jobban közeledtünk egymáshoz. Lihegésünk, amit a tánc okozott lassan elfolytotta a csók, ami majdnem össze jött.

-Tényleg megváltoztál.-ekkor kiforogtam, majd vissza.

-Látod? Én mondtam.-forgatott meg, miután vissza táncoltam karjaiba.

Ez uttal tényleg össze jött volna, de Louis túl gyorsan közeledett. Akkora öklöst vágott Max pofájába, hogy szinte nekem fájt. A zenekar ilyedten fejezte be muzsikáját, minden ember minket nézett.

-Max!-borultam utana a földre, miközben véres ajkát törölgette kezével.-Ez most mire volt jó?-néztem Louisra.

-Mire volt jó? Képes lettél volna meg csókolni őt??-ordibált mindenki előtt.

Nem akartam jelenetet rendezni, így kiráncigáltam a kertbe, a kezénél fogva.

-Meg tetted volna igaz?-állt meg mikor elengettem.

-Igen megtettem volna! Tudod meg tehettem volna, ha te nem vagy itt.-kulcsoltam össze karjaimat.-Tegnap világosan tudattad, hogy nem vagyunk egymásnak valóak.

-Miért jó ez neked? Folyamatosan féltékennyé akarsz tenni!

-Én akarlak féltékennyé tenni?? Amióta szakítottam veled, két lánnyal voltál!-kiabáltunk.

-Te kémkedsz utánam?-ráncolta szemöldökeit.

-Öö.. nem...-válaszoltam zavartan.

-Te kémkedsz utánam.

-Nem, mert már rohadtul nem érdekelsz!-fordultam el, de követett.

-Amy ne tedd ezt! Mondtam már, hogy sajnálom!-enyhült meg.

-És azt is, hogy már nem szeretsz! Louis ez nem elég. Engem nem érdkel! Hazudtál -mondtam, már majdnem sírva- , és meg is loptál! Szóval a válaszom nem, még mielőtt megkérdeznéd, hogy újra kezdhetjük-e. -ekkor egy könnycsepp gördült le puha arcomon.

Ott hagytam, és inkább beültem a kocsiba. A hajtónak szóltam, hogy vigyen haza, majd jöjjön vissza apámért. Otthon ledobtam magam a kanapéra, és felsóhajtottam. Ekkor már nem sírtam, de gombóc volt a torkomban. Mikor bekapcsoltam a tévét kopogtattak az ajtómon.
Ahogy kinyitottam az ajtóta apa állt ott. Kezét megemelte, majd megpofozott. Ezt megérdemeltem, de már annyi minden kavargott bennem, hogy sírva borultam a karjaiba.

-Én tudom, hogy borzaztóan fáj, de lesz rosszabb ennél.-ölelt át- Sajnálom, hogy megütöttelek, de mielőtt utóljára találkoznánk, kell egy apai pofon. Ezt megérdemelted!-magyarázta, majd kedvesen szólított, mintha az a pofon meg sem történt volna.- Csak azt akartam mondani, hogy örülök, hogy ilyen merész és szép lányom van mint amilyen te.

-Köszönöm apa!-sírtam keservesen még mindig.

Mikor apa elment nem is fürödtem le, csak befeküdtem az ágyba, és aludtam. Az-az próbáltam, de nem igazán jött össze. A ma este járt a fejemben, hiszen úgy éreztem mintha megcsaltam volna Louist.
Ahj az a gyökér! Rajta töröm a fejem, minthogy inkább magammal foglalkoznék...