A bábmester (BNHA ff.)

1. fejezet

A UA kollégiumi szobái semmiben sem különböznek egymástól. Fehér falak, ugyanazok az ágyak, méghozzá ugyanott. Átfesteni, ugyan nem lehet, de ezen felül a diákok úgy rendezik be ahogy szeretnék.

–Milyen személytelen—Akemi a már bepakolt szobában nézett szét, és még gyorsan egy képkeretben lévő képet, egy zárható fiók aljába süllyesztett pár személyesebb tárgyal.

A szélen Akemi kinyújtott karral készítette a képet, mellette egy sárga ruhába öltözött sárga hajú lány mosolyog, mellette egy kinyújtott nyelvű barna hajú fiú, kutya füleit hegyezte a kamerába nézve. A következő a sorban egy piros felsős srác volt, ahogy fegyvert tartva a fejéhez a kamerába nézve vigyorog, az utolsó a sötét hajú fiú volt ahogy félénken mosolyog, de kettőjük között még volt egy világos lila hajú, orvosi köpenyes lány aki kissé előre hajolva nevetett. Ez volt az ő kis csapatuk.

–Rui. Ha már megjelentél akkor gyere elő had lássalak—Akemi sóhajtott egyet, ahogy ledőlt az ágyára és nem is olyan messze megjelent a sötét lila hajú barátja a képről. Lassan közelebb araszolt az ágyhoz és leereszkedett a lány mellé—Ha valaki itt talál nagy bajban leszünk, ugye tudod?

–Chio v-védőburkot vont a szobád köré. Hangszigetelté vált, és m-mind tudni fogjuk ha valaki e-erre tart.

A vöröshajú lány bólintott. Chio mint mindig, mindenre gondolt. Rá mindig lehetett számítani, ha össze kaptak valamin a csapat tagjai, ha apró dolgokra kellett odafigyelni bármiről is volt szó, a sárga hajú lány mindig ott termett.

Akemi oldalra fordította a fejét, hogy jobban szemügyre vehesse a lila hajú barátját, aki már mélyebben aludt, mint egy medve télen. Rui mindig is félénk volt, de ez talán azért lehetett mert ő volt az első barátja. A lila hajú fiú szerette a csöndes helyeket, és leginkább Akemi mellett töltötte napjai, hiszen ott érezte magát biztonságban. Nem mintha a csapat többi tagjával rosszban lett volna, de ha neki kellene megfogalmaznia ezt az érzést, azt mondaná, hogy biztonságban érzi magát, mert tudja, hogy Akemi biztonságban van.

A fiúra terítve egy takarót, elindult a földszintre, hogy jobban szemügyre vegye a kollégiumot. Bár az épület minden egyes zeg-zugát kívülről fújja, személyesen még nem volt lehetősége megtekinteni. Emellett vacsoráznia is mostanában kellene.
Ahogy leért a földszintre a legtöbb osztálytársát ott találta.

–A-Akemi-chan. Nemsokára kész a vacsora. Sato készít nekünk Yakisobát, remélem szereted.

–Persze, bármi jó lesz.

Egy kevés idő után, Sato késznek nyilvánította a vacsorát és mind helyet foglaltak az asztalnál. Vacsora után Akemi segített elmosogatni és neki látott egy shaket elkészíteni. Bár már egy ideje nem volt étrendje a szokásos shaket mindig idejében megitta. A hűtőben talált jó néhány gyümölcsöt és zöldséget, így neki láthatott a feladatnak. Egy zelleres italt készített és ahogy a többiek meglátták a kezében a löttyöt, mind elfintorodtak.

–Valaki kér belőle? Zelleres—Akemi meglóbálva a poharat a többiek felé pillantott akik a tv előtt egybe gyűlve ültek. Először Ojiro kezdett bele a tiltakozásba és rögtön amint a többiek észhez tértek ők is heves fejrázásba kezdtek.

–Akemi-san. L-lenne még pár kérdésem az erőddel kapcsolatban. V-válaszolnál rájuk?

–Tch...hülye Deku. Azt hiszed mindenkinek van kedve foglalkozni a hülye jegyzeteiddel?

–Na de Bakugou, ez egyáltalán nem volt férfias.

–Ugyan Bakugou—intette le Akemi—nincs azzal semmi gond ha feltesz Midorya pár kérdést.

–R-rendben. Akkor már tudjuk, hogy a fegyvereidet képes vagy beépíteni a testedbe. Hol máshol vagy képes megjeleníteni még?

–Bárhol. Ha akarom Hawaiion is keletkezhet egy fegyver, Marson, a suli udvarán, akárhol.

–Tehát nem feltétlenül kell ott lenned?—Sero csatlakozott be a beszélgetésbe. Most már mindenki Akeminak szentelte a figyelmét.

–Nem. De mivel nem vagyok ott, nem tudom, milyen akadályok kerülnek útba. Például a sarokban lévő fegyvert bár nem látom, pontosan tudom, hogy ha elsül keresztül megy Midorya és köztem, átrepül az asztal fölött, Mina és Kirishima között is elsuhan és a sarokban lévő vázát széttöri a golyó.

Akemi a háta mögötti lévő sarokra mutatott, ahol bizony egy elég szép mesterlövész puska van. Az asztalnál ülök egy része fel-fel állt, hogy jobban szemügyre vegyék a puskát.

–Az mind édes kevés, ha elvéted a célpontot akkor pontosan tudják, hogy merről lőtt. Emellett egy fegyverrel nem mész semmire. Ugyanolyan gyenge vagy mint a többiek. És hogy legyőztél a távdobáson csak szerencsén múlt. Legközelebb én nyerek!

Bakugou ragadta meg Akemi pólóját és az arcába hajolva ordibált.

–Ki mondta, hogy csak egy fegyvert tudok teremteni? És ha megkérhetlek, eressz el—Akemi és Bakugou körül több tíz fegyver jelent meg és mind Bakugoura célzott.

–Tch—engedte el Bakugou a vörös hajú lányt, és ezzel az összes fegyver eltűnt—ettől nem vagy jobb a többi extrától.

– Ami azt illeti Midorya, már úgy is megszerettem volna kérni, hogy vethessek pár pillantást a jegyzeteidre. Persze csak ha ez nem probléma.

Bakugou a szemét forgatva, ott hagyta a társaságot. Midorya nagy lelkesedéssel fogadta, hogy Akemi érdeklődik a jegyzetei után és bár most csak arról mesélt ami nála volt, megígérte, hogy egy másik nap a többi már befejezett jegyzetet is bemutatja. A társaság többi tagja, egy-egy mosollyal fogadta, hogy milyen remekül megvannak ketten, egyedül egy felemás hajkoronájú fiú pillantgatott a vörös hajú lány felé egyáltalán nem bizalommal.

Másnap reggel, Akemi a szokásához híven reggel öt órakkor kelt, és elkezdett készülődni. Felvett egy melegítőt és egy felsőt, aztán elindult futni. Nem volt benne biztos, hogy elhagyhatja-e a kollégium területét így csak azon belül futott egy darabig, aztán a megszokott gyakorlatait csinálta a füvön. Miután végzett,az irányt a konyha felé vette, hogy hidratálja magát de már ott találta Bakugout.

–Hát te?—háttal állt neki, így megfeszültek a fiú izmai és mérgesen hátrafordult.



–Oi liba, ne hozd rá az emberekre a frászt, egyébként meg kopj le. Úgy nézel ki mint aki lefutotta a maratont. Igyál, nehogy elájulj nekem—a hűtőből dobott egy üveg vizet—a francnak van kedve mentőt hívni neked.



–Kössz—egyben lehúzta aztán kidobta az üveget.



–Mióta vagy kint?— háttal állva kérdezte, miközben kotyvasztott valamit.



–Nem tudom. Ötkor keltem. Most mennyi van?—telefont nem vitt, órát pedig nem hord.



–6:23—miután megmondta az időt, visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe.



Szó nélkül otthagyta a fiút, hogy felmenjen készülődni. Letusolt aztán magára rángatta az egyenruhát. 6:47 volt amikor ismét lecammogott. Ezúttal Bakugou mellett ott volt Kirishima, Mina és Sero. Egymás mellett ültek a pultnál és reggeliztek. Elkezdte keresni a dolgokat amik kellenek és neki látott a saját a reggelijét készíteni.



–Akemi-chan—Kirishima szólított, szóval miközben a tojást készítette elő a rántottához, felé fordult—Van étrended? Úgy értem a tegnapi shake nem tűnt valami ízletesnek, és hogy azért ittad-e meg mert meg kell?



–Már nincs. Egy jó ideig volt, de aztán már nem aktualizáltam és érvénytelen lett. De a shaket még mindig elkészítem. És valóban nem volt túl jó íze, de benne van a szükséges vitamin adag.



Mire végzett a reggelivel a csapat eltűnt a pulttól és Akemi is, nyugodtan megtudott reggelizni amíg el nem kezdtek az emberek jobban beszállingózni.

Három dög unalmas óra után, az ebédlőben éppen a kis salátájával és narancslével keresett egy üres asztalt, de hírtelen egy nagyon hangos és jellegzetes hang ütötte meg a fülét.

–Oi liba, itt ülsz—Bakugou nem éppen a legközelebbről kiabált és mutatott egy üres helyre Mina és Sero között. Ignorálva az emberek pillantását, Akemi oda sétált és levágta magát.



–Lehetne, hogy máskor ne kiabálj?—Bakugoura nézett kérdően mire kicsit dühös lett



–Inkább köszönd meg, hogy kurvára ide ülhetsz—Akemira mutatva, nagyon mérges képet vágva magyarázott de csak egy gúnyos mosoly kíséretében volt hajlandó válaszolni a vörös hajú lány.


–Nekem úgy tűnik, hogy én tettem NEKED szívességet azzal, hogy ide ültem.

Bakugou gyilkos tekintettel készült megtanítani a vöröshajú lánynak, hogy neki csak ne beszéljen vissza, amikor a mellette ülő Kirishima egy mozdulattal visszarántotta. Bakugou nem tudta, hogyan is viszonyuljon Akemihoz. Idegesítette, hogy folyton visszaszól de egyben becsülte benne, hogy van bátorsága.

Az ebéd többi része elég kínosan telt, amit a csapat többi tagja próbált javítani, de azért együtt mentek vissza az osztály teremig. Az osztály nagyrésze már ott volt de valami idegeneknek hála nem tudtak bemenni.



–Oi, itt meg mi a franc folyik?



–K-kacchan—Midorya felénk fordult—Cs-csak Monoma...



–Nocsak—egy szőke hajkorona villant ki a tömegből félbeszakítva Midoryát— csak nem Bakugou? Jöttünk megnézni az új diákotokat.



Bakugout Mináék kicsit visszahúzták, nehogy neki menjen a másik szőkének de Akemi tovább sétált az ajtó felé, mit sem sejtve, hogy ki ez a fiú és miért nem megy be tőle senki.



–Állj félre—unottan nézett a szemébe arra várva, hogy elhúzza a csíkot, de ő csak mégjobban elvigyorodott mire a többi ismeretlen egyén is elkezdett kuncogni a háta mögött.



–Szóval az új diák is pont olyan arrogáns mint a többiek. Fogadunk, hogy te is pont olyan gyenge vagy mint ők.



–Azt mondtam, hogy állj félre—már kissé ingerültebben szólt, mire mégjobban elkezdett nevetni.



–Különben?—felvont szemöldökkel lépett egyet közelebb, annyira, hogy a mellkasuk már összeért.



–Különben addig kínozlak míg bele nem őrülsz és miután megunlak lassú halált fogsz halni—nyugodt hangnemben szegezett egy, a képességének hala előkapott fegyvert az állához, mire Monoma annyira megilyedt, hogy elakadt a szava és eltűnt az az idióta vigyor a képéről.



–Akemi— Aizawa-sensei hangját hallotta a háta mögül, mire eltűnt a fegyver a kezéből és hátra lépett— tilos verekedni, más diákot megfélemlíteni és használni az erőd engedély nélkül. Ezért ki is rugathatnálak.



–Szóval azt mondja sensei, hogy kirugat egy olyan diákot aki megvédte magát?—egy édes angyali mosolyt küldött felé, mire Aizawa mérgesen tekintett vissza. Akemi tudta, hogy játszott a tűzzel és azt is, hogy ez a viselkedési stílus egyáltalán nem felelt meg annak a személynek akit alakított—Na de tanárúr, ez egyáltalán nem hőshöz méltó.



–Azzal tisztában voltál, hogy nem használhatod az erőd.



–Hívja fel apucit és mondja meg neki. Ezenkívül üdvözlöm—a szemtelensége valószínűleg kiütötte nála a biztosítékot, ugyanis a következő pillanatban eloszlatta a tömeget az osztályát pedig a cuccaikért küldte mielőtt elviharzott.