Pokoli viszontlátás

3. Rémálom a múlt és a jelen

Miután megérkeztünk a kis házunkhoz, a kapunkig elkísért, majd elhajtott. Keikoval lefürödtünk, megvacsoráztunk, majd leültettem leckét írni, addig én a dolgozó szobámba voltam és a kis kulcsot tanulmányoztam. Mielőtt megjelent volna Bakugou, bukkant fel ez. Vagy véletlen egybeesés vagy van valami köze ehhez a kulcshoz, ami valamit nyit. És nem kincses ládára gondolok. Azokat általában nem ilyen baljóslatú kulcsok nyitják. Sóhajtottam egy nagyot, majd eldugtam az egyik fiókban a kulcsot, hogy Keiko ne kezdjen el kíváncsiskodni. Akkor képzelő ereje van, mint két Disney- land.

Kimentem meginni egy bögre teát, majd bementem Keiko szobájába, hogy megnézzem nem-e aludt el a leckéje felett, ahogy azt általában szokta, ha végzet. Most is az volt. Az asztalán lévő papírok, füzetek és tankönyveken aludt el. Átveregettem magamat a plüss tengeren, majd óvatosan elemeltem az asztaltól a lányomat, és az ágyába fektettem., mire kicsiket pislogni kezdett, majd álomittas hangon megszólalt.

- Anya...

- Igen kicsim?

- Ő az apám?

- Ezt meg mégis honnan veszed? – takartam be, és a kedvenc plüssét a kezébe adtam.

- Hallottalak titeket veszekedni. Miattam nem vagy vele?

- Mi? Dehogy! Te vagy a legcsodásabb dolog az életembe. – adtam egy puszit a kis fejére, mire ő ásított egy nagyot, majd visszaaludt. Csendben kimentem a szobából és becsuktam az ajtót, de rényire nyitva hagytam. Mikor még csak öt éves volt, még a kis csillagmintás kis éjjeli lámpájának fényében sem mert egyedül elaludni. Végül kialakult nálunk az, hogy mindkettőnknél résnyire nyitva hagyom az ajtót, így ha baj van, át tudd kiáltani a másik szobából. Mára ez sem szűnt meg. Az első három év volt a legnehezebb, de a szüleim mindenben támogattak, valamint Yukamma, aki a mai napig is kitart mellettem. A szüleim halála óta, meg végképp véd. Őnála jobb barátot el sem tudnék képzelni. Voltak a középiskolában is barátaim, de velük már egy ideje nem tartom a kapcsolatot. Egyik nap még tudtam velük telefonon beszélni, másnap meg már nem. Csak úgy felszívódtak. Átmentem a saját szobámba, majd lefeküdtem én is aludni. Egy ideig még forgolódtam. Nem bírtam elaludni. Folyton olyan érzésem volt, mintha figyelne valaki, de közben meg senki sem volt ott, ahol gondoltam, hogy néznek. Végül éjfél után elnyomott az álom.

Hull a cseresznyefa virág a fáról. Ma kaptuk meg az értesítőt, hogy mindenki leérettségizett az osztályból. Én boldogan baktattam a suli mögötti kis eldugott dombra, ami Katsuki és az én titkos kis találkahelyünk volt. Akkor voltam körülbelül egy hetes terhes, és ezt el akartam újságolni Bakugounak is. Tudtam, hogy ő egyetemre megy, de biztos is voltam benne, hogy közösen meg tudjuk oldani. A szüleim nagy nehezen, de támogattak. Rajtuk kívül még Ochako-chan és Mina-chan tudott a kis gyermekről, aki a hasamban növekszik. Már befordultam a sarkon, amikor is megláttam Bakugout egy lánnyal, ahogy egymás karjaiban csókolták egymást.

- Hm...Ah... - nyögte a lány, aki élvezte azt, hogy a fiú keze a mellét masszírozza. Egy hónappal ezelőtt még énhozzám ért így. – Igen. Hm.

- Imádod, ahogy hozzád érek, édes? – mondta, és a keze egyre lejjebb csúszott a derekától a combja közéig. Nem bírtam tovább nézni. sírva elrohantam. Hallottam, ahogy összetörik bennem valami. Elkezdett esni az eső. Az idő is velem sírt. Elfutottam. Nem kértem magyarázatot. Lehet, nem is vártam. Hisz, láttam épp eleget, hogy megértsem, hogy én csak egy-két menetre kellettem.

Könnyes szemmel ébredtem a nap sugaraira, ami az összehúzott függönyön át beszűrődött. Letöröltem a könnyeimet és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Belenéztem a tükörbe, és megrémített a saját látványom. A haja kócosabb, mint általában. A pizsama felsőm lógott a vállamon. a szemem könnyektől piros. De nem is ez rémített meg a legjobban, hanem az, hogy a kulcscsontomon egy hatalmas szívásnyom virított. Eleve nem is kellett volna lógni rajtam a pizsama pólómnak. – Ez mégis... hogyan? – kérdeztem magamtól gondolatban. Az ajtó zárva volt. Nem engedtem be senkit sem a házba az éjjel. Betörtek? Erre a gondolatra gyorsan megigazítottam a pólómat és Keiko szobájába igyekeztem, de nem volt ott. Lerohantam az emeletről a nappaliba, ahol Keiko békésen reggelizet valami gyerek műsor mellett. Annyira megkönnyebbültem, hogy úgy éreztem, kicsúszott alólam a talaj. Ezt persze Keiko is észre vette, és kérdőre is vont, mire én csak annyit feleltem, hogy megijedtem, hogy elveszett, ami tök jogos volt, mert megesett az, hogy hamarabb kelt, mint én, és nem volt itthon tej, ő meg tejet akart reggelizni. Így fogta magát, és elvette a pénztárcámat, majd elugrott a sarkon lévő kis boltba. És mivel a pénztárcám és ő is eltűnt, azonnal hívtam a rendőrséget, akik pont akkor érkeztek meg, mikor Keiko is. Hál istennek, nem lett nagyobb baj, én meg megdorgáltam Keikot, hogy máskor ne csináljon ilyet.