A menekült

Prológus

  A víz kristályosan csillogott a déli napsütésben. Mindenki dolgozott vagy elfoglalta magát valamivel. Csak Lo'ak ült egyedül a homokos parton. Kisebb kagylókat túrt fel az iszapból és dobálta be őket a tengerbe. Távolabb furcsán hullámzott a víz felszíne. Az ifjú kezét a szeme fölé rakta, hogy ne vakítsa el a napfény és jobban szemügyre tudja venni a különös jelenséget. Még így is hunyorognia kellett, hogy jól lásson. Döbbenet futott át az arcán. Nem a víz volt, ami furcsán hullámzott. Valakit dobáltak a hullámok. Egy na'vi volt. Lo'ak körülnézett, de mikor nem látott senkit elérhető közelségben, ő maga ugrott be a tengerbe. Amilyen gyorsan csak tudott, evezett a metkayinákéhoz képest vékony karjaival. Odaérve felfordította az eddig arcával a vízben lévő alakot. Egy fiatal lány. Testét kisebb sebek fedték. Nem volt eszméleténél, ezért Lo'ak ijedten húzta őt vissza a part felé. Mikor kiértek, lefektette a lányt a homokba.

- Segítség! Segítsetek! - kiabálta olyan hangosan, hogy a falu belsejében is meghallják.

Hirtelen elkezdett vadul köhögni az eddig eszméletlen lány. Felöklendezte a torkában és tüdejében ragadt sós vizet. Lo'ak nem tudta hogyan segíthetne neki, így csak tétlenül nézte az eseményt. Mikor végre megnyugodott és levegőhöz jutott, a fiú megszólalt.

- Mi a neved? Mi történt veled?

A lány erőtlenül feküdt. Lassan Lo'akra vezette tekintetét és rekedt hangon, szinte suttogva megszólalt.

- Toruk... Makto - csak ezt a két szót mondta, majd újra lehunyta szemeit.

A fiú értetlenül ült mellette. Megpróbálta újra magához téríteni, de nem járt sikerrel. Addigra pont odaértek a többiek, köztük Ronal is.

- Mi történt? Ki ez? - kérdezte szigorúan.

- Nem tudom, a tengerben volt, eszméletlenül, aztán hirtelen fölébredt, de most megint eszméletét vesztette.

- Mondott valamit?

- Igen, annyit mondott, hogy - ránéztem apámra, aki szintén jelen volt.

- Mit mondott fiam? - kérdezte összeráncolt homlokkal.

- Toruk Makto.

Mindenki apámra vezette a tekintetét, egyesek összesúgtak, senki sem értette, hogy mi lehet ez az egész.

- Hozzátok a lányt, meg kell gyógyítanom! Azután megtudhatjuk, hogy mi történik - zárta le a témát Ronal.

Lo'ak a kezébe vette a lányt és elindult a tsahík után. Amint odaértek óvatosan letette a földre és hagyta, hogy Ronal tegye a dolgát. Mindenféle üvegcséket és kis szütyőket vett elő. Készített egy lilás színű masszát, amivel bekente a sebeket, majd valamit mormolt is mellé. Mire végzett már az ég aljához közeledett a Nap, de a fiú nem ment sehova. Némán nézte végig az egész műveletet. Egy kis kagylót forgatott az ujjai között, közben pedig rá-rátekintett a lányra, várva, hogy a következő pillanatban hátha felébred.

- Megmentetted őt! Nem biztos, hogy kibírt volna még pár perccel többet a tengerben - mondta halkan Ronal, miközben a kis tégelyeket pakolta el.

Lo'ak nem szólt semmit, csak bólintott, hogy tudomásul vette, majd visszavezette a tekintetét az ismeretlen na'vira. A tsahík dolga itt véget ért és kisétált a helyiségből.

A fiúnak most ideje volt jobban szemügyre venni a jövevényt. Fiatal, talán vele egyidős. Mélykék bőrszíne és hasonló testalkata volt, mint neki, ezért valószínűleg ő is az erdőből származik. De hogyan kerülhetett ilyen messzire teljesen egyedül? Valahogy nem akart fölébredni a lány, az ifjú Sully hiába várta. Idegesen elhajította az eddig kezében szorongatott kagylót, majd fölállt.

- Ketsran, fìkem krr’al... (Mindegy, ez időpocsékolás) – motyogta az orra alatt.

Már majdnem kiért, mikor nyöszörgést hallott. Gyorsan visszafordult. Odatérdelt az ébredező mellé. Az lassan nyitotta ki a szemét. Fölébredt.