A menekült

13. fejezet

Az egyre gyűlő tömeg közül kilépett Ronal és Tonowari. Mögöttük rögtön a Sully család tagjai jöttek. Ellenszenvvel a tekintetükben mértek végig engem.

- Megszöktél, most mégis itt vagy. Miért? – kérdezte érzelemmentesen a tsahík.

- Bűnt követtem el, ezért bűnhődnöm kell – térdeltem le elé és lehajtottam a fejem.

- Ez tisztelendő, azonban a büntetésed mértékén nem változtat. Veszélybe sodortad a népem, otthonok égtek el a tűzben, többen meg is haltak.

- Az én klánom megsemmisült, kész vagyok követni őket Eywa erdejébe – fogtam meg a késem és végignéztem rajta. Sokáig szolgált engem ez a fegyver, sok vadászatot látott, az életemet is megmentette párszor. Ironikus, hogy most ezáltal fogok meghalni is.

- Nem! Nem ölhetitek meg! – szólalt meg Lo’ak és megpróbált közeledni, de két metkayina lefogta.  

- Nem te döntesz fiú! – szólt rá erélyesen Tonowari.

- Lo’ak, semmi baj! Én elfogadom – bólintottam nyugtatóan a fiúra, aki ezzel abbahagyta az ellenkezést és csalódottan meredt rám.

- Az ítélet tehát megszületett! Add a késed! – nyújtotta felém a kezét Ronal.

Én azonban a fiú felé fordultam és neki nyújtottam az éles pengém.

- Lo’ak, megtennéd? – mondtam halkan, miközben legördült egy apró könnycsepp az arcomon. Ha már meg kell halnom, egy olyan na’vi tegye, aki hisz nekem és tudja a teljes igazságot.

- Toril! Nem, én... Én nem tudom... – lépett hátra egyet a fiú.

- Rutxe! (Kérlek) – suttogtam magam elé.

- Tiszteletben tartjuk a lány kérését, tégy hát te is úgy! – szólalt meg az olo’eyktan.

Lo’ak lassan, bizonytalanul vette el a kést a kezemből. Először csak megforgatta a kezében, szemügyre vette. Én magam készítettem ezt a tőrt egy ’angtsìk kemény csontjából az első vadászatom után. Bele volt vésve egy minta, azt nézegette Lo’ak is, mintha olyan érdekes lenne, azonban én tudtam, hogy csak az időt húzta ezzel. Felnéztem és erőtlenül rámosolyogtam. Én elfogadtam a döntést. Tedd meg – mondtam magamban – és újra a családommal lehetek. Erősen megmarkolta a fegyvert és sóhajtott egy nagyot. Mégegyet lépett felém. Behunytam a szemem és fölszegtem az állam, hogy szabad legyen a nyakam. Azonban másodpercek teltek el, és nem történt semmi. Kinyitottam a szemem újra, hogy megnézzem mi ennek az oka és csak annyit láttam, hogy Lo’ak hátat fordítva áll előttem.

- Nem teszem meg! És senki más sem fogja megtenni! Nem hagyom, hogy bárki hozzáérjen! – szólalt meg a többiek felé és védelmező pozíciót vett föl.

- Lo’ak, mit csinálsz? – kérdeztem értetlenül.

- Nem hagyom, hogy meghalj! – válaszolta felém sem fordulva.

- Fiam, mit csinálsz? – tette fel ugyanezt a kérdést Jake, az apja. Lo’ak azonban nem szólt semmit, meg sem moccant.

- Ezek szerint a fiú választott. Az áruló mellé állt – tette egyértelművé Ronal.

- Fiam, gyere ide! – kérlelte az anyja is.

- Nem! Toril mellett maradok.

- Tehát te is az árulást választod! A büntetésetek: száműzés! Nem térhettek vissza a metkayinák falujába többet.

- Ronal, ne! Biztos van más megoldás! Fiam, gyere, te ide tartozol! – nyújtotta a kezét Neytiri kétségbeesetten.

- Gyere Toril! – fogta meg a karomat a fiú és húzott a másik irányba.

Odaértünk az ikranjainkhoz, összecsatlakoztunk velük és fölrepültünk. A Sully család szaladt utánunk a sekély vízben. Mindannyian kiabáltak és kérlelték a fiút, hogy maradjon.

- Lo’ak! Ne hagyj itt minket! – sírt keservesen Tuk, a legkisebb testvér.

A fiú felé fordultam. Nem mert a családjára nézni. Összeszorította a fogát és csak pillanatok választották el attól, hogy utat engedjen a könnyeinek. Fájt neki, hogy elhagyja a családját. Ettől nagyon rosszul éreztem magam. Én nem akartam, hogy ez legyen. Most viszont, mint két árva lélek száguldottunk a türkiz tenger felett. Összetörve és magányosan.

- Lo’ak, szálljunk le pihenni! – szóltam a fiúnak egy nagyobb sziklára mutatva.

Az ikranjaink fáradtan landoltak a nedves talajon. Leugrottunm a hátasokról és a tájat kémleltük. Már kezdett sötétedni. Lo’ak idegesen simította végig a karját és mélyet sóhajtott. Hirtelen felindulásból odasiettem hozzá és a karjaim közé vontam. Először meglepődött, de utána éreztem, hogy meglágyult. Teljesen elengedte magát és így mindketten a földre rogytunk. Sűrűn és mélyen vette a levegőt, próbálta visszatartani a sírást.

- Sajnálom! Sajnálom Lo’ak! Én soha nem akartalak volna elszakítani a családodtól, a klánodtól! – mondtam őszintén a könnyeimmel küszködve. Nem szólt semmit. Csak némán ült a karjaim közt. Pár pillanat múlva újra megszólaltam – Meg kellett volna ölnöd.... – leheltem alig hallhatóan.

- Mi? – csattant fel a fiú és ellökött magától – Hogy mondhatod ezt? Nem azért mentettelek meg és vállaltam a száműzetést, hogy ezt gondold! – magyarázta indulatosan.

- Én nem kértem, hogy gyere velem száműzetésbe! – szóltam vissza mostmár én is frusztráltan.

- Akkor menj el! – kiabálta mérgesen.

Nem válaszoltam, csak összeszorítva a fogaimat beszívtam egy nagy adag levegőt. Farkasszemet néztem a fiúval, de ő állta. Sarkon fordultam és az ikranok felé indultam a szikla széléhez.

- Toril! Toril várj! Nem úgy értettem! Állj meg! – szaladt utánam a fiú – Állj meg, nem hallod? – fogta meg a karom erősen, hogy visszatartson.

- Lonu! (Engedj) – vicsorogtam rá, de nem akart elengedni.

Próbáltam kiszabadulni a markából, de sikertelenül, megpróbáltam kirángatni magam a kezei közül. Ennek az lett az eredménye, hogy megcsúsztam a kövön, túl közel voltunk a szikla széléhez és mindketten a tengerbe zuhantunk. Nagy placcsanássak értünk a vízbe, majd elmerültünk.

 

- Toril! Toril! – hallottam tompán egy hangot, ami engem szólongatott.

Egy köhögőroham jött rám, ahogy feleszméltem. Kiköhögtem a torkomban ragadt sós vizet. Kinyitottam a szemem és Lo’ak aggódó tekintetével találtam szembe magam.

- Hála az égnek, hogy jól vagy! – döntötte hátra a fejét megkönnyebbülten a fiú.

Lefeküdtem háton a kőre és próbáltam lelassítani a légzésem.

- Pont így találkoztunk először – szólaltam meg kis idő múlva, majd a tekintetemet Lo’akra vezettem. Mosolyogva nézett rám és megrázta a fejét.

- Sajnálom! Amiket mondtam! – hajtotta le bűnbánóan a fejét.

- Én is sajnálom, nem úgy gondoltam! Én.... Köszönöm, hogy itt vagy velem! – fogtam meg a kezét.

Meghoztam az új fejezetet, remélem tetszik!

Ti hogy döntöttetek volna Lo'ak helyében?