𝐒𝐙𝐄𝐏𝐋𝐎𝐒 𝐅𝐈𝐔 | 𝐋𝐄𝐄 𝐅𝐄𝐋𝐈𝐗 𝐅𝐅. |

08

Kérlek csak egy picit tarts ki Aeri, csak egy kicsit...

Ezt ismételgettem magamnak ezzel is bíztatva hogy képes vagyok rá és meg tudom csinálni attól még, hogy lány vagyok.

- Állj meg te ribanc! Még a késemet is ellopod tőlem, meg a testedet is? - ért be mögém majd ugyanolyan irritáló mosoly volt az arcán. Legszívesebben eltörölném. - Na~ csak egy éjszakára add nekem a tested. - táncolgatott úgy előttem mint aki már nyert a lottón és én vagyok a főnyeremény. Egyre jobban jött közelebb hozzám.
- Látod? Nem kell félned vigyázok én rád.   - csücsörített felém, mikor én gondolkodás nélkül kihúztam magamból a kést és beleszúrtam az oldalába.

Egy nagy Á-t hagyott el a torka és tudtam hogy itt az ideje újra menekülni, mert mostmár nem lesz kegyelmes. Ahogyan futottam úgy kezdtem egyre rosszabbul látni és szédülni a sok vérveszteség miatt, de mikor megláttam a nagy feher házat, nem szabadott feladnom. Odarohantam és teljes erőmből dörömbölni kezdtem az ajtóján.

- Segítség! Segítség! Kérem! - ordibáltam torkom szakadtából mivel egyre közelebb ért. A kés már nem volt benne az oldalába.

- Nyisd ki az ajtót! É-én va-vagyok..- dörömböltem továbbra is, mikor hirtelen vágódott ki az ajtó én pedig beestem rajta egyenesen a szeplős fiú karjába.

- Veled meg mi az isten történt?! - nézett rám kétségbeesetten.

- K-kint a-az a.. - mutattam kifelé a felénk késsel rohanó emberrel. Szerencsére szeplős gyorsan kapcsolt így amilyen gyorsan csak tudta bezárta az ajtót és abba a pillanatban ért ide az üldözőm.

- Te kurva ! Csak gyere ki mégegyszer ! - ordított egyet majd megpróbálta berúgni az ajtót kevés sikerrel. Szeplős azonnal előkapta a telefonját és tárcsázni kezdte a rendőröket és a mentőt.

-Nemsokára itt lesznek, tarts ki! - húzott fel magához és karjaiba vont. Olyan jó érzés ahogyan magához ölelt, mielőtt felnézhettem volna rá, minden elsötétült..

***

Lassan nyitogattam pilláim, de nem azon a helyen voltam ahol az utolsó emlékem van.. Körülnéztem jobban megvizsgáltam, hogy egy kórházba vagyok... De vajon ő hogy van? Hol van most? Eddig érdekeltem? Magam mellé néztem. Láttam hogy Jisung ott sirdogál az ágyam mellett, mellette Yejivel aki szintúgy könnybelázadt szemmel szemléli a földet.

- Skacok. - nyújtottam feléjük a kezem. A hangomat hallván mindketten másodpercek alatt emelték rám a tekintetük és olyan hévvel fogták meg a kezem, hogy azt hittem letörik.

- Istenem Kim Aeri! Hogy merészeltél minket így megijeszteni! - szólt rám erélyesebben Yeji, de közben megcsuklott a hangja. - Már három napja csak fekszel. - mellette szipogott Jisung közben próbált a lány mögé elbújni, hogy ne lássam meg, hogy sír.

- Jis, te sírsz? -nézek rá komolyan, mire felkapja a fejét és letörli a könnyeit.

- Én? Pff soha! - jelentette ki orrát felemelve. Halkan jól elkuncogtam magam.

- Á igen, nem láttatok itt egy srácot akinek ezüst haja van? - kérdeztem tőlük félénken. Egymásra néztek majd szinkronba rázták meg a fejüket amire bólintottam.

- Miért ki volt az a srác? Miért keresed? - kérdezte meglepően barátnőm, de láttam hogy a szája sarkában egy kis mosoly is lapul.

- Ő mentett meg, ha nem hívja a mentőket szerintem ott vér-.. - Jisung lefogta a számat, nehogy kimondjam amit kiszerettem volna.

- Shh! De nem lett semmi baj, szóval nem is gondolj ilyenre, hogy mi lett volna ha.. Ne csináld ezt! - nézett rám könnybe borult szemekkel. Elmosolyodtam, hogy ilyenkor milyen törődő is Jisung. Nem is tudom mihez kezdenék nélkülük.

Ezután bejött a nővér. Megvizsgált, újrakötöztük a sebemet és azt mondta, hogy akár ma is hazamehetnek, ha tudok vigyázni és bekötni a sebemet. Természetesen ezeket meg tudom csinálni. Minél előbb haza szeretnék menni. Így szóltak anyukámnak, mivel ő még a gondviselőm így neki is kell aláírni a papírokat. Egy kis idő múlván megérkezett és nem telt sok időbe, így gyorsan kijutottam. Amint beültem a kocsiba anyám felém fordult majd keze váratlanul arcomon landolt.

- Mikor elmentem munkába utána titokban folyamatosan kiszöktél a városba és prostituáltat csináltál magadból?! Ezt érdemli anyád aki felnevelt téged?! Ezt?!

- Anyu én nem-.. - mégegy pofon.

- Nem érdekelnek az ostoba kifogásaid! Valld csak be, eddig minden jól ment, kaptál érte pénzt és véletlen egyszer rossz helyre mentél, nem de?!

- A-anya én tényleg nem csi-.. - éreztem a harmadik pofont az arcomon. Itt már nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás.

- Zokogj úgy van az, előbb kellett volna gondolkodnod. Ez az oka, hogy nem lányt akartam és milyen jól tettem volna, ha ott hagylak abba a kórházba. - ejtette ki könnyedén szavakat, mintha e szavaknak nem lenne súlya. Ennyivel letudva indította be a motrot. Én már nem tudtam semmit csinálni, csak sírtam mellette mint egy kislány aki nem kapta meg a játékot amire vágyott.

Némán sirdogáltam a kocsiba, majd amint megállt, el akartam szökni. Messze ettől a nő személytől, de az élet nem ilyen egyszerű.. Anya bezárta az kocsi ajtaját így nem volt esélyem menekülni sem.
Amint beértünk a házba felrohantam a szobámban majd kulcsra bezártam annak ajtaját. Összeestem és csak sírtam. Sírtam és sírtam. Nem tudom mit kellene csináljak..

Hi Hi !! Bevallom ezt a részt jobban is megírhattam volna, de attól remélem tetszett! Mostantól nemsokára be fognak indulni a dolgok !
Köszönöm szépen a több mint 400 megtekintését a könyvemre!🫶🏻🫶🏻