Tik, katt, ecsetvonás | ✔

15. fejezet: Gergő, Csabi, Csillag

Remegve szálltam le a motorról, és ekkor az sem segített semmit, hogy Gergő rögtön a kezemnél fogva magához húzott, amint lekerült rólam a védőfelszerelés. Mondania sem kellett, az arcáról is le tudtam olvasni, mennyire féltett. Ekkor esett meg először, hogy úgy éreztem, egyáltalán nem érdemeltem meg az aggodalmát. Magára hagytam az öcsémet, eszembe se jutott az utóbbi napokban, csak a saját problémáimmal törődtem, miközben Csabi valószínűleg folyamatosan szenvedett. Talán megérdemeltem, amikor azt mondta, utál. Nem voltam jó testvére.

– Biztos, ne menjek fel veled? – simogatta meg a kezem.

Egy pillanatra elgondolkodtam az ajánlatán. Tudtam, úgy sokkal nyugodtabban állnék a dologhoz, nem görcsölnék rá annyira a helyzetre, tisztább fejjel tudnék gondolkodni. De közben sejtettem, sehogy se jönne ki jól, ha vele jelennék meg. Antinak ugyan meséltem róla, és látta is a boltban, a családomból senki sem ismerte. Biztos nem hiányzott volna nekik, hogy egy idegen előtt kelljen megoldani egy igencsak privát problémát.

– Aranyos vagy, de ezt egyedül kell intéznem. – Hiába erőlködtem, csak egy gyenge mosolyra futotta tőlem, nem tudtam elnyomni a szorongásomat.

– Ha utána esetleg szeretnél beszélgetni...

– Megvan a számod. – Kicsit nyugodtabban bólintottam, majd hirtelen eszembe jutott, mennyire furcsa volt, amikor szerdán felhívott. – Honnan van meg a számod?

– Volt olyan, hogy Geréb vagy Gábor egyedül maradt a mobiloddal?

– Egek...

Legszívesebben homlokon csaptam volna magam, Gergő azonban megelőzte ezt a mozdulatomat. Gyengéden közelebb vont magához, ujjaival a hajamba túrt, ajkai óvatosan értek a számhoz, mintha csak puhatolózott volna. Engem viszont nem zavart a csók, kicsit talán oldotta is az idegességemet, és ha nem járt volna folyamatosan Csabi a fejemben, sokkal tovább hagytam volna Gergőnek, hogy öleljen.

– Tényleg hívj este, oké? – simogatta meg az arcomat. – Addig meg tövig rágom minden körmömet.

– Jó programnak hangzik – nevettem el magam, amiben reflexből követett.

– Hol váltál eddig az életemből? – Homlokát az enyémnek döntötte, miközben ujjai a fülem mögé vándoroltak, gyengéden köréjük tekerte a hajamat. – Eddig egy srác se bírta ki a vicceimet egy randinál több időre, te viszont már át is veszed őket. Álmaim pasija.

– Hülye vagy.

– Ha gondolod... – Mutatóujja az állam alá csúszott, kacéran még közelebb csalogatott magához, mígnem a szája alig fél centire került az enyémhez. – Lehetek akár a te hülyéd is. Persze csak, ha akarod.

– Mindenképpen csábító ajánlat – mosolyodtam el. Flörtölése rám is átragasztotta az izgalmat, hirtelen semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra a csókolni való szájra, vízzöld szempárra, mérhetetlen gyengédsége, és iszonyatosan fárasztó, de rettentően szórakoztató humorra, amit tényleg szívesen magam mellett tudtam volna életem minden napján. – De még gondolkodnom kell rajta.

– Tudom. Én pedig tudok várni. – Ahogy ismét az arcomat kezdte simogatni, egy mély sóhaj szakadt fel a torkából, ez azonban már inkább tűnt szomorúnak, mint vicceskedőnek vagy vágyakozónak. – Még ha a végén nem is engem választasz.

Nem tudtam gondolkodni. A szívem azt súgta, most azonnal tennem kell valamit, hogy elkergessem a viharfelhőket Gergő lelkéről. Az eszem azonban hallgatott, így semmi sem gátolt, hogy ismét megszüntessem a távolságot kettőnk közt. A kezemet a tarkójára raktam, kicsit talán durvábban csókoltam meg, mint akartam, a mély légvétel viszont, amit Gergő hallatott, és ahogy akaratosan a hajamba túrt, már biztossá tettek benne, ő élvezte ezt. És bár kicsit furcsának tűnt, elvégre sosem tartottam magamat ilyen vad embernek, nekem is jólesett az enyhe durvaság, amikor megéreztem Gergő fogait az alsó ajkamon.