Tik, katt, ecsetvonás | ✔

19. fejezet: Ezt nem akarom! (18+)

❗️❗️❗️Content Warning: A fejezet nemi erőszakot tartalmaz❗️❗️❗️

Az a nap olyannak érződött számomra, akár egy vízválasztó. Azon az egy beszélgetésen kívül egész nap eszembe sem jutott Castlelake, végig csak Gergőre koncentráltam, akivel végre úgy éreztem magam, amiről mindig álmodtam. Mint akit tényleg szeretnek, őszintén és feltétel nélkül, szívből. És valami azt súgta, akár most azonnal tudnám is viszonozni neki. Ráadásul akartam is. Meg akartam feledkezni mindenről, ami az utóbbi időben bántott, és egyszerűen átadni magam annak a boldogságnak, ami minden Gergővel töltött pillanatban puhán átölelt. Döntésre jutottam, és azóta egy szót sem írtam Castlelake-nek.

Az utóbbi három hetet életem legszebb időszakának éreztem, és nagyon úgy tűnt, kezdett minden a helyére állni körülöttem. Gábor rengeteg programot szervezett, amire Lucyt és engem is elhívott. Így jutottam el életemben először korcsolyázni is, amit sokkal jobban élveztem, mint valaha gondoltam volna. Sosem szerettem a telet, a hideget, a jégtől egyenesen rettegtem, mert nem létezett olyan, hogy én rálépjek egy csúszós felületre, és ne essek pofára. Gergő viszont azonnal a megmentésemre sietett, amint remegve megkapaszkodtam a pályát körbevevő kerítésbe. Megfogta a kezemet, majd lassan elindult velem a jégen, háttal a menetiránynak. A harmadik körünkre már viszonylag biztosabb lábon álltam, noha még így is lassan haladtam. Akkor Gergő az oldalamra csúszott, színpadiasan kitette behajlított karját, majd egy „szabad egy sétára, majmóca?" kérdéssel jelezte, mit szeretne. Nevetve karoltam belé, és ahogy besötétedett, a pályán pedig elindítottak pár lassabb zenét, még egy béna, de számomra a világot jelentő táncot is lejtettünk, amit egy minden eddiginél romantikusabb csókkal koronázott meg.

Azon a napon kívül Gergő majdnem minden délután átjött hozzám, vagy én mentem hozzájuk, hogy még több időt tölthessünk együtt. Legtöbbször persze a többiek is jelen voltak; az egyik alkalommal például, amikor hozzájuk mentünk, egy egész délutánt csak azzal töltöttem, hogy a babzsákfotelben fekve Gergőt öleltem, amíg ő és Gábor valami horrorjátékkal játszottak. Nem lehetett igazán romantikusnak mondani azt a napot, én mégis kimondhatatlanul élveztem, hogy bármiféle zavaró tényező nélkül bújhattam Gergőhöz. Az pedig minden ilyen alkalomért kárpótolt, amikor kettesben maradhattunk. Olyankor általában csak beraktunk egy filmet, rendszerint az egyik Harry Pottert, aztán összeölelkezve megnéztük, de a végét sosem láttuk, mert Gergő valamilyen oknál fogva sokkal érdekesebbnek tartotta a számat, mint a filmet.

Lucy egyre több időt töltött Gerébbel, aminek kimondhatatlanul örültem. Általában kettesben mentek el kiállításokra, vagy színházba, moziba, időnként azonban megesett, hogy ők is a fiúk lakásán maradtak. Gergő és Gábor egyik játékmaratonja alatt például Geréb egy laptoppal az ölében ücsörgött a másik kanapén, Lucy pedig mellette ülve ötletelt vele egy fanfictionön, amit valami Broadway musical alapján akartak megírni. Régen láttam Lucyt ennyit mosolyogni, és nagyon úgy tűnt, számára is egyre közelebbi lett az a boldogság, amire egész életében vágyott. Tényleg úgy éreztem, minden a helyére került.

Aztán egyik nap kaptam egy üzenetet. Kolos megkért, hogy menjek át hozzá, mert pár dolgot le akar tisztázni a közelgő esküvővel kapcsolatban. Féltem átmenni oda. Tudtam, Gitta is jelen lesz, és bár az utóbbi hetekben szerencsére nem kellett látnom őt, el sem tudtam képzelni, mi fog történni, ha ismét találkozunk. Sejtettem, hogy dühös lesz rám, elvégre egy hónappal ezelőtt végignézte, ahogy Gergővel csókolózunk. Azóta került, hozzám se szólt, mégis úgy éreztem, ez csak a vihar előtti csend. Az évek alatt megtanultam, nála így működnek a dolgok. Gyűlik, gyűlik, gyűlik, majd robban.